Index Vakbarát Hírportál

Döntött a bíróság a Pillangó utcai metróbaleset ügyében

2024. január 30., kedd 15:49

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokon felmentette a két férfit, akiket a 2016. december 5-i Pillangó utcai metróbaleset előidézésével vádoltak. Az ügyészség fellebbezett, az ügy másodfokon folytatódik.

Felmentő ítéletet hozott a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2024. január 30-án abban a büntetőügyben, amelyben vasúti közlekedés tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésével, valamint különösen nagy kárt okozva elkövetett közérdekű üzem működésének gondatlan megzavarása vétségével vádolta az I. és II. rendű vádlottat az ügyészség – áll a Fővárosi Törvényszék Sajtóosztályának közleményében.

A két vádlott férfi gondatlan magatartásának eredményeképp következett be a 2016. december 5-i Pillangó utcai metróbaleset a vádhatóság szerint, amely során 21 személy sérült meg. Közülük öten súlyos, a többiek nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedtek. Emellett a baleset a metróközlekedésben is jelentős mértékű zavart okozott, az M2-es metró hosszabb ideig szünetelt, 164 járat maradt ki, amely pótlására 45 pótlóbuszt állítottak forgalomba. A fennakadás 94 ezer utast érintett.

Az eset különösen nagy mértékű, összesen 158 millió forintot is meghaladó kárt eredményezett.

vádlottak a bizonyítási eljárás során tagadták a vádakat, védekezésükben részletesen adtak számot a történésekről, előzményükről és a rendszer műszaki működéséről. Rajtuk kívül a bíróság szakértőket és tanúkat is meghallgatott.

A SZAKÉRTŐK KONZEKVENSEN AZT ÁLLÍTOTTÁK, HOGY A BALESET EGY MŰSZAKI HIÁNYOSSÁG MIATT TÖRTÉNT.

Az elsőfokú bíróság felmentett a vádlottakat bűncselekmény elkövetésének hiányában, a teljeskörű és részletes bizonyítási eljárást követően. A vádlottak büntetőjogi felelősségét nem állapította meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság, tehát nem az ő gondatlan magatartásuk okozta a helyzetet, illetve a bíróság szerint a közérdekű üzem megzavarásának ténye sem volt megállapítható.

Az ügyészség a felmentő ítélet ellen fellebbezést jelentett be, az eljárás másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik.

Rovatok