Index Vakbarát Hírportál

Maruzsa Zoltán a pedagógusok visszatérésével számol

2024. február 1., csütörtök 14:30

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a növekedés.hu-nak adott interjút, amelyben többek között beszélt a pedagógusbér-emelésről, a tanártüntetésekről, valamint a státusztörvény miatt keletkezett pedagógushiányról is.

A tanári diploma megszerzése után arányaiban most is annyian vállalnak pedagógusi munkát, mint korábban – hangsúlyozta Maruzsa Zoltán a növekedés.hu-nak adott, csütörtökön megjelent interjúban.

A köznevelési államtitkár, többek között arról is beszélt, hogy:

Ahogy az Index beszámolt róla, a szakszervezetek és a kormány is áttekinti a februári helyzetet annak érdekében, hogy kiderüljön: minden pedagógus megkapta-e a neki járó összeget.

A szakszervezetek képviselői szerda délután azért látogattak el a Belügyminisztériumba, hogy felhívják a figyelmet a különböző anomáliákra. A kormány vállalta, hogy még az idén felzárkóztatja a pedagógusbéreket a diplomás átlagbér 72 százalékára, jövőre pedig már a 80 százalék a cél.

Az érdekvédők úgy vélik: „ettől egyelőre messze vagyunk”, mert ahhoz, hogy ez megvalósuljon, további bérkorrekciókra lesz szükség.

Rovatok