Index Vakbarát Hírportál

Ellentmondott Orbán Viktor a magyarok akaratának?

2024. február 1., csütörtök 16:04

Február 1-én, az uniós csúcs idején Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót az aHang. Az aktivisták rendhagyó módon ládákat is magukkal vittek, bennük az üres nemzeti konzultációs ívekkel. Mint ismert, a konzultáció során Ukrajna támogatása is téma volt, amelyről épp az akció közben döntöttek.

Mint arról korábban beszámoltunk, a csütörtöki uniós csúcson megszületett az alku, végül Orbán Viktor is rábólintott Ukrajna támogatására. Azokban a percekben, amikor a megállapodás létrejött, az aHang Brüsszelből jelentkezett be.

A kampányplatform aktivistái nem mentek üres kézzel, magukkal vittek 100 ezer üres nemzeti konzultációs ívet. Ahogyan azzal több ízben is foglalkoztunk: sok magyar azért hagyta kitöltetlenül a még tavaly ősszel kipostázott dokumentumot, hogy ezzel jelezze: már az abban szereplő kérdésekkel, felvetésekkel sem ért egyet.

Több százezer üres ív van nálunk, ebből hoztunk el most százezret

– mondta élő bejelentkezésben Szalóki Viktor, az aHang szóvivője, megjegyezve, hogy alsó hangon ennyi ember szeretne a konzultációban feltüntetett ügyek helyett olyan valódi társadalmi kérdésekről tárgyalni, mint a lakhatás, az egészségügy vagy hogy legyenek-e a lakókörnyezetünkben akkumulátorgyárak.

Szalóki Viktor a videóban kiemelte azt is: ugyan a döntéshozók szeretik azt kommunikálni, hogy „a magyarok 98 százaléka támogatja a kormány politikáját”, „az igazság ezzel szemben az, hogy a nemzeti konzultáción 1,5 millió ember mondta el a véleményét, ami csak a választók 18 százaléka”.

Ellentmondott a magyarok akaratának Orbán Viktor?

Mint ismert, a nemzeti konzultáció 7. kérdése úgy szólt:

„Az Európai Bizottság további 50 milliárd euróval akarja támogatni Ukrajnát. Mivel ez az összeg a jelenlegi uniós költségvetésben nem áll rendelkezésre, a tagállamoktól akarnak pluszforrásokat kicsikarni. Úgy kérnek Magyarországtól további hozzájárulást, hogy hazánk jó ideje nem kapja meg a neki szerződés szerint járó uniós pénzeket. Magyarország már eddig is sok milliárd forintot költött az Ukrajnából menekülők megsegítésére. Ön mit gondol erről?

Az eredmények ennél a kérdésnél az alábbiak szerint alakultak:

Az eredményeket látva sokak szerint Orbán Viktor szembement a magyar akarattal akkor, amikor az uniós csúcson rábólintott Ukrajna támogatására, ez Gulyás Gergely szerint viszont nem így van.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón arra hívta fel a figyelmet, hogy a kérdésben egyértelműen ott van a Magyarországnak járó uniós források hazahozatala, ami részben már sikerült, a fennmaradó összegekről pedig még tárgyalnak, így „Orbán Viktor nem mondott ellent a magyarok akaratának.”

A Kutyapárt is meghekkelte a nemzeti konzultációt

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt szerdán közleményben számolt be arról, hogy az egyik passzivistájuk rendhagyó kísérletet végzett el január második felében annak érdekében, hogy fény derüljön néhány kulisszatitokra a nemzeti konzultációval kapcsolatban.

Az illető egy Apple AirTaget helyezett el a válaszborítékjába, hogy nyomon követhesse annak útját, mert érdekelte, valójában hová is tűnik az a közel hárommilliárd forint közpénz, amibe a konzultáció kerül, illetve hol is dolgozzák fel ezeket az íveket konkrétan.

Még a postán volt a határidőig feladott boríték, amikor a kormány már kihirdette a konzultáció eredményét

– a Kutyapár tájékoztatása alapján ez volt a kísérlet legfőbb tanulsága.

Gulyás Gergely csütörtökön ezt az ügyet is kommentálta, a miniszter első körben azt mondta: „nyitnak egy infantilis részt a Kormányinfón, hogy ezeket a témákat is átbeszélhessék”. Komolyra fordítva a szót hangsúlyozta: korábban egy aktuális állapotról, és nem a végeredményekről adtak tájékoztatást, nagyságrendileg azonban már nem történt változás.

Rovatok