Index Vakbarát Hírportál

Donáth Anna szerint Novák Katalin „a szörnyetegek mellé állt”

2024. február 2., péntek 17:38 | négy hónapja frissítve

Donáth Anna, a Momentum elnöke kritikus hangvételű bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán, miután megtudta, hogy Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott a pedofil bicskei iskolaigazgató bűntársának.

A Momentum elnöke közösségi oldalán tette közzé, hogy dühös és elkeseredett, amiért Novák Katalin kegyelmet adott a pedofil bicskei iskolaigazgató bűntársának. 

A politikust megdöbbentette, hogy „egy olyan ember szabadulhatott a börtönből, aki tevékenyen részt vett pedofil bűncselekmények eltussolásában”. Felidézte, hogy az elítélt korábban gyermekeket próbált rávenni, hogy ne vallják be az ellenük elkövetett szörnyű bűntetteket.

Mit üzen ezzel Novák Katalin a magyar szülőknek? Mi célja volt ezzel a kegyelemmel? Hogy állhat a szörnyetegek mellé? Hiszen ő is anya.

– fogalmazott Facebook-bejegyzésében Donáth Anna. 

Mint írtuk, szintén felháborodást váltott ki tavaly, amikor a köztársasági elnök Ferenc pápa látogatására hivatkozva kegyelmet adott a Hunnia-per elítéltjeinek, köztük Budaházy Györgynek. 

Nyolc évet kapott a bicskei gyermekotthon egykori igazgatója

Ahogy az Index is beszámolt róla, a vád szerint 2004 és 2016 között az elsőrendű vádlott, a bicskei gyermekotthon korábbi vezetője, V. János legalább tíz kiskorú fiút, a másodrendű vádlott, K. Béla pedig négy gyereket zaklatott szexuálisan.

A bíróság 2018-ban hozta meg az ítéletet, amely szerint a férfi folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében, szexuális erőszak kísérletében, folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntettében bűnös. Az igazgatót véglegesen eltiltották minden olyan foglalkozástól, amelyek keretében tizennyolc év alattiakkal kéne foglalkoznia, az eddig előzetesben töltött több mint másfél év pedig beleszámít a fegyházbüntetésébe. A nevelőt másfél évre ítélték, de három évre felfüggesztve. A vádirat szerint V. János, aki 26 évig volt igazgató, tíz áldozata mind fiú. 

Rovatok