Index Vakbarát Hírportál

Besenczi Árpád elárulta, hol tart a felépülése a súlyos balesete után

2024. február 6., kedd 13:43

A színész egy interjúban beszélt arról, hogyan érzi magát a baleset óta.

Mint korábban megírtuk, Besenczi Árpád az Indul a bakterház félbeszakadt előadásán sérült meg a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban: jegygyűrűje az egyik jelenetben beleakadt egy csavarba, a díszlet pedig letépte a művész fél ujját. A színész nem sokkal a baleset után visszatért a színpadra, és az is kiderült, hogy a hiányzó ujjperce helyett egy implantátumot kaphat.

Besenczi Árpád most a Hot! magazinnak beszélt az állapotáról. „Kellemetlen sérülés ez, mert egy kicsit azért csökkenti az ember komfortérzetét. Nem mellékesen pedig a hároméves kisfiam, Bulcsú néha megrántja az ujjamat, és akkor csillagokat látok” – mondta.

Kitért arra is, hogy egyre jobban tud alkalmazkodni a kialakult helyzethez: ismét tud autót vezetni, és el tudja végezni a mindennapi teendőket. Ráadásul kapott egy olyan színházi szerepet is, amelyet kifejezetten őrá írtak.

Már próbáljuk Szálinger Balázs Becsvölgye című darabját. Ez egy falusi krimi, amiben mezőgazdasági vállalkozót játszom. Mondtam, hogy ezt a sérülést látni fogják a nézők, oldjuk meg valahogy, szóval Balázs fogta magát, és beleírta a darabba, hogy a figurának sérült a keze

– fogalmazott a színész.

Rovatok