Index Vakbarát Hírportál

Még az engedélykérésig sem jutott el a cégcsoport, amely akkuüzemet nyitna Sóskúton

2024. február 6., kedd 15:35

Nem adott be engedélykérelmet akkumulátorfeldolgozó tevékenységre a Sóskútra tervezett üzemének beindításához a szlovén tulajdonú Andrada cégcsoport – erről a Párbeszéd – ZÖLDEK társelnöke beszélt egy keddi, online sajtótájékoztatón.

Mint ismert, az Andrada-cégcsoport eredetileg Alsózsolcára tervezett akkumulátorbontót, de a helyi lakosság tiltakozásának eredményeképpen inkább Sóskúton nyitná meg az üzemet. Az itt élők azonban szintén tiltakoznak a környezetet veszélyeztető üzem ellen.

Az Andrada-cégcsoport korábban azt nyilatkozta, hogy az engedélyek megérkezését követően, akár már februárban el akarják kezdeni a működést. Emiatt Jávor Benedek, a Párbeszéd – ZÖLDEK uniós tanácsadója adatigényléssel fordult a Pest Vármegyei Kormányhivatalhoz, hogy kikérje a már beadott engedélyeket.

A válaszból kiderült:

nincs beadva semmilyen engedély vagy kérelem ilyen tevékenység folytatására.

Szabó Rebeka a sajtótájékoztatón kitért arra, hogy a cégcsoport egyik tulajdonosát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2021-ben Magyarország tiszteletbeli szlovéniai konzuljává nevezte ki. A társelnök bejelentette, ez ügyben Jávor Benedekkel közösen írásbeli kérdést nyújt be a külgazdasági és külügyi tárcának.

A politikus azt is kiemelte, hogy az Andrada-csoport miskolci irodáját történetesen attól az Avalon-csoporttól bérli, amely nem csak Mészáros Lőrinc luxusjachtjára szállítja a csoporthoz tartozó Hell kávét, de sok kormányzati támogatást is bezsebelt.

„Ha bármilyen új üzemet akarnak nyitni egy település határában, akkor a transzparencia és a valódi, hatékony környezetvédelmi vizsgálat alap lenne. Ez jelenleg sajnos nincs így, ezért a Párbeszéd – ZÖLDEK további kérdésekkel fordul az illetékesekhez, és szívesen támogatja a helyi lakosságot a tiltakozással és információszerzéssel kapcsolatos cselekvésekben” – közölte.

Rovatok