Index Vakbarát Hírportál

Az MSZP parlamenti vizsgálóbizottságot akar felállítani Novák Katalin miatt

2024. február 8., csütörtök 12:46

Az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a kegyelmezési jog gyakorlatának felülvizsgálatára. A párt azt akarja elérni, hogy az újonnan felállított bizottság vizsgálja felül a Novák Katalin köztársasági elnök által gyakorolt egyéni kegyelmek miniszteri előkészítését és ellenjegyzési gyakorlatát.

Az MSZP közleményt tett közzé, amelyben azt írják, „nem volt kötelező a kegyelmi kérvényt elfogadni, és nem volt kötelező a kegyelmi döntést ellenjegyezni”.

A párt álláspontja szerint azzal, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter ellenjegyezte Novák Katalin kegyelmi határozatát, a kormány átvállalta a döntéssel kapcsolatos politikai felelősséget, amivel „el kell számolnia az Országgyűlés előtt”.

Hozzáteszik, hogy „a kegyelmezési jog gyakorlásával kapcsolatban rendszerszintű problémák állnak fenn”. Mint írják, az Országgyűlésnek kötelessége, hogy megvizsgálja az igazságügyi miniszterek ellenjegyzési döntéseit.

Az ügyben már szinte a teljes ellenzék megszólalt, és Novák Katalin lemondását követelte: a Momentum könyveket matricázott, míg a DK levelet írt Ferenc pápának.

Novák Katalin az ellene hozott vádakra reagálva közölte, szerinte egy olyan politikai kampány zajlik, amely rengeteg valótlan állítást tartalmaz, valamint minden kegyelmi döntés a természeténél fogva megosztó, de az elé terjesztett több száz kérvényről minden esetben igyekszik a leginkább körültekintően dönteni.

Rovatok