Az elmúlt napokban nagy vihart kavart Novák Katalin köztársasági elnök azon döntése, hogy végrehajtási kegyelemben részesítette a kényszerítésért jogerősen elmarasztalt K. Endrét, aki zsarolással vette rá a bicskei gyerekotthon több lakóját a pedofil igazgató ellen tett vallomásuk visszavonására. Mi határozza meg az államfő kegyelmi jogkörét? Mit mérlegel? Milyen gyakran élnek az elnökök ezzel a jogosítványukkal? Volt-e már példa arra, hogy az igazságügyi miniszter nem ellenjegyezte az elnök kegyelmi határozatát?
A középkori királyi jogosítványokra visszavezethető kegyelmi jogot az Alaptörvény értelmében a köztársasági elnök gyakorolja. A magyar jog szerint háromféle államfői kegyelem létezik:
Ebből a szempontból Novák Katalin tavaly áprilisi döntése, amivel kegyelemben részesítette K. Endrét, a bicskei gyerekotthon korábbi igazgatóhelyettesét, akit a bíróság kényszerítésért jogerősen három év négy hónap börtönre ítélt, végrehajtási kegyelemnek minősül.
Amikor pedig K. Endre azt nyilatkozta, hogy nem ő írta a kérvényt a köztársasági elnökhöz, mintegy eltolva magától a felelősséget, valószínűleg igazat mondott, mert a kegyelmi kérelmet legtöbbször a védő nyújtja be – mégpedig nem az államfőhöz és nem is az igazságügyi miniszterhez, hanem – az eljáró bírósághoz.
A kérelemnek tartalmaznia kell a terhelt személyes adatait, a bíróság vagy (eljárási kegyelem esetén) ügyészség megnevezését, az ügydöntő bírósági határozat vagy (eljárási kegyelem esetén) a vádirat számát, valamint a kérelem célját és indokait. A bíróság a kegyelmi kérelmet, a büntetőügy résziratait, valamint a további beszerzett iratokat (például a büntetés-végrehajtási értékelő véleményt), azok beszerzését követő nyolc napon belül felterjeszti az igazságügyi miniszterhez.
A JOGSZABÁLYOK SZERINT A MINISZTER AZ ÁLLÁSPONTJÁT A JOGERŐS BÍRÓI ÍTÉLET UTÁN BEKÖVETKEZETT ÚJ, NYOMÓS KÖRÜLMÉNYEK FIGYELEMBEVÉTELÉVEL ALAKÍTJA KI.
Vagyis a kegyelmi ügyek előkészítésekor a tárca mozgástere viszonylag szűk. Méltányolható okként értékelhetik a vádlott vagy rokona betegségét, az eltartásra szorulók anyagi helyzetének végletes romlását, nők esetében gyermek születését. A magukat ártatlanoknak valókkal, illetve az immár jó útra tértekkel nem tudnak mit kezdeni. Ez azonban egyáltalán nem zárja ki, hogy a köztársasági elnök esetükben is kegyelmet gyakoroljon, mert a minisztériumnak minden kérelmet továbbítania kell hozzá.
A Sándor-palota főigazgatója vezeti a köztársasági elnöki hivatalt, és egyben ő a munkáltatója az ott dolgozó köztisztviselőknek. A Jogi és Alkotmányossági Igazgatóság látja el az elnök jogi irányú munkáját, így megvizsgálja az Országgyűlés által ellenjegyzésre küldött jogszabályokat, előkészíti a kinevezésekkel, megbízásokkal és kitüntetésekkel kapcsolatos dokumentumokat, részt vesz az állampolgársági, illetve kegyelmi kérelmek elbírálásában.
Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a köztársasági elnököt megillető kegyelmi jogkör nem jogorvoslati fórum, a kérelemben foglaltak mérlegelésekor az államfő nem az ítéletet (az elítélt bűnösségét vagy a büntetés mértékét) vizsgálja felül, hanem olyan szempontokat mérlegel, amelyekre a bíróság nem lehetett tekintettel. A hatályos jogszabályok szerint a köztársasági elnöknek még csak indokolnia sem kell a döntését.
Az elnöki határozattal szemben, amely csak akkor válik érvényessé, ha azt az igazságügyi miniszter ellenjegyezte, nincs helye felülvizsgálatnak.
Ami a konkrét ügyeket illeti, a legtöbben jogerős szabadságvesztés büntetésük elengedését, mérséklését vagy felfüggesztését kérik, de sokan szabadulnának mellékbüntetésüktől (például foglalkozástól eltiltástól). Érdekesmód a büntetőeljárás megszüntetéséért alig folyamodnak. A beadványok túlnyomó többségében a családi, illetve a szociális körülményeikben bekövetkezett változásokra, esetleg az elítélt, illetve közeli hozzátartozója súlyos betegségére hivatkoznak.
A kegyelmi döntések – legyen az elfogadó vagy elutasító – általában nem nyilvánosak, nem hirdetik ki őket sem a bíróságok, sem az ügyészségek honlapján, sem a Magyar Közlönyben, sem pedig a Sándor-palota hivatalos oldalán.
A kegyelmi ügyek statisztikája az Igazságügyi Minisztérium aloldalán hozzáférhető. Az adatok arról tanúskodnak, hogy az államfők ritkán élnek kegyelmi jogkörükkel. 1990-től napjainkig 29 717 ügyből 1680-ban adtak kegyelmet. Azaz átlagosan minden huszadik kegyelmi kérvény esetében születik pozitív döntés. A legtöbb kegyelmet Göncz Árpád adta (1245), míg Mádl Ferenc 138, Sólyom László 106, Schmitt Pál 23, Áder János 120, Novák Katalin 48 alkalommal élt ezzel a jogkörével.
A 2022. május 10-én hivatalba lépett Novák Katalinhoz a múlt év végéig 514 kegyelmi kérvényt nyújtottak be, és csak 2023-ban 446-ból 40-et (8,97 százalék) hagyott jóvá.
Ilyen magas arányra 1997 óta nem akadt példa.
Amikor tavaly április 28-án Ferenc pápa Budapestre érkezett, egy nappal korábban egyszerre 22 elítéltnek adott kegyelmet, közte annak a hat férfinak, akiket a Hunnia-perként ismert ügyben marasztaltak el terrorizmus vádjával.
Nem kértek, de nem is kaptak kegyelmet
A kegyelmi jog az újkori magyar történelemben több esetben is nagy szerepet kapott. Mint például a Jány Gusztáv, illetve a Nagy Imre elleni koncepciós eljárásokban. 1947. november 26-án háborús bűntett miatt kivégezték Jány Gusztávot, a Don-kanyarnál tragikus sorsra jutott, mintegy kétszázezres létszámú magyar királyi 2. honvéd hadsereg parancsnokát. Az ítélet meghozatala után Jány nem kért kegyelmet, mert – mint bírái előtt kijelentette – azzal a bűnösségét ismerte volna el. A Budapesti Népbíróság és a Népbíróságok Országos Tanácsa is kegyelemre méltónak minősítette, ezért a tanácsvezető bíró kegyelemre terjesztette elő. Azonban Tildy Zoltán köztársasági elnök november 22-én elutasította a kérvényt. A védelem kérelmét pedig el sem bírálták. Nem kért kegyelmet Magyarország egykori miniszterelnöke, Nagy Imre sem. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1958. június 15-én a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése, továbbá hazaárulás bűntettének elkövetése miatt kötél általi halálra ítélték. Az utolsó szó jogán többek közt kijelentette: „Úgy érzem, súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok. Kegyelmet nem kérek.” Jóllehet a volt miniszterelnök nem kért kegyelmet, az ügyvédje igen. A halálos ítéletet meghozó népbírósági tanács ekkor kegyelmi tanáccsá alakult, majd rendkívül rövid idő alatt vissza is utasította a kegyelmi kérvényt. A mártír miniszterelnököt 1958. június 16-án végezték ki.
A rendszerváltozás óta is számos kegyelmi ügy kapott nagy nyilvánosságot. Például a törökbálinti zendülő katonák ügye 1992-ben járta be a magyar sajtót. Az történt ugyanis, hogy 1991 áprilisában húsz törökbálinti sorkatona kimerültségre hivatkozva nem volt hajlandó őrségbe menni. Ezért ellenük zendülés bűntette miatt nyomozás indult, majd a bíróság különböző időtartamú börtön- és fogházbüntetéseket szabott ki.
Az igazságügyi tárca elutasító javaslattal terjesztette fel az államfőnek a katonák kegyelmi kérvényét.
Göncz Árpád akkori köztársasági elnök előzetesen úgy nyilatkozott, ha elé kerülnek a kegyelmi kérelmek, akkor elfogadja őket. Végül kompromisszum született: három családos sorkatona kegyelmet kapott, míg a többiek esetében az államfő nem talált elegendő indokot arra, hogy eltérjen Balsai István igazságügyi miniszter javaslatától.
Egy másik ilyen ügyben a rendszerváltozás utáni első kémper vádlottja több mint egy évtizeden át háborítatlanul szolgáltatott ki katonai adatokat a jugoszláv hírszerzésnek. A titkokért cserébe a családja néhányszor az Adriai-tenger partján nyaralhatott. Szántó Rudolfot kémkedésért tízévi fegyházra ítélték, de a honvéd zászlós a kiszabott büntetésből – az előzetes letartóztatásban töltött idővel együtt – végül mindösszesen négy évet húzott le, mert Vastagh Pál igazságügyi miniszter előterjesztése alapján Göncz Árpád köztársasági elnök 1995. február 23-án végrehajtási kegyelemben részesítette.
Az elmúlt három évtizedben az egyik legnagyobb vihart Dávid Ibolya igazságügyi miniszter döntése keltette. Göncz Árpád 1998 őszén elnöki végrehajtási kegyelmet adott Kunos Péter bankárnak, akit egy jogilag vitatott ügyben két év börtönbüntetésre ítéltek.
Dávid Ibolya azonban nem ellenjegyezte a kegyelmi határozatot, így először fordult elő Magyarországon, hogy a köztársasági elnök nem élhetett kegyelmi jogával.
Nagy port vert fel Simek Kitti ügye is. A lány 2002. augusztus 30-án, 13 évesen egy engedély nélkül tartott pisztollyal közvetlen közelről agyonlőtte alvó mostohaapját, aki édesanyja és Kitti egybehangzó vallomása szerint tíz éven át folyamatosan bántalmazta és szexuálisan zaklatta őt. A kiskorú tótújfalusi lány a bírósági eljárás alatt teherbe esett, végül „a családi körülmények változása” miatt részesítette őt kegyelemben Mádl Ferenc köztársasági elnök.
(Borítókép: Novák Katalin 2021. február 2-án. Fotó: Sóki Tamás / Index)