Index Vakbarát Hírportál

Török Gábor szerint Novák Katalin politikai karrierjének vége

2024. február 9., péntek 11:00

Török Gábor úgy látja, függetlenül attól, hogy Novák Katalin köztársasági elnök hivatalban marad-e, a botrány már megpecsételte a sorsát.

Az elmúlt napokban nagy vita robbant ki a magyar közéletben, miután kiderült, Novák Katalin elnöki kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon pedofil exigazgatóját fedező bűntársának, K. Endrének. Az ellenzéki pártok emiatt lemondásra szólították fel a köztársasági elnököt, Novák tanácsadó testületének több tagja pedig jelezte, távozik a botrány miatt

Az ügy odáig fajult, hogy csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, a kormány nevében alkotmánymódosítást kezdeményez, amely megtiltaná a jövőben a köztársasági elnök számára, hogy kegyelemben részesítsen olyan személyeket, akik gyermekek kárára követtek el bűncselekményt. 

Az eseményeket Török Gábor politológus is értékelte Facebook-oldalán, aki azt írta, hogy „Novák Katalin politikai karrierjének vége, még akkor is, ha ezt egyelőre nem veszi észre, és még akkor is, ha esetleg hivatalban marad”. 

Azt a tervezett alkotmánymódosítást üdvözli éppen, akarja »jó szívvel« aláírni, amely arról szól, hogy ne írhasson alá többet a mostanihoz hasonló kegyelmi döntéseket… Ha ezt átgondolja, világossá válik számára, hogy ennél nagyobb megalázás elnököt nem nagyon érhet az őt megválasztó és támogató politikai többség részéről

– írta bejegyzésében Török Gábor.

A politológus szerint a botrány elérheti Varga Judit volt igazságügyi minisztert is, hiszen ő volt a kegyelmi kérelem előterjesztője, ellenjegyzője. Török úgy véli, ha a Fidesz nem akarja, hogy az ügy hónapokra napirenden maradjon, minden bizonnyal még hátrébb kell léptetniük Vargát, az elemző azon sem lepődne meg, ha emiatt végül mégsem ő állna a kormánypárt európai parlamenti listájának élén.

Török szerint az ügy Orbán Viktor számára is tartalmaz tanulságot, szerinte ugyanis ez a botrány rávilágít arra, hogy még egy ennyire aszimmetrikus, domináns politikai helyzetben sem teljesen mindegy, ki tölti be a köztársasági elnöki pozíciót. 

Jó dolog, ha egy politikus tud alkalmazkodni a modern mediatizált világ körülményeihez, de még jobb, ha minden tekintetben alkalmas a feladata betöltésére. Az elnökség látszólag nem bonyolult feladat, nincsenek nagy, nehéz döntések, így sokszor úgy tűnik, hogy a legfontosabb képesség a népszerű közösségi médiás képek elkészítése. Aztán jön egy ilyen ügy, és kiderül: nagyon nem mindegy, hogy a politikus mennyire felkészült, hogyan képes megszervezni, felépíteni a csapatát, milyen érzéke van a közjogi és politikai megfontolásokhoz

– jegyezte meg Török Gábor, aki elképzelhetetlennek tartja, hogy Mádl Ferenc, Sólyom László vagy éppen Áder János átengedett volna egy ilyen kegyelmi kérvényt, mint amit Novák.

Rovatok