Demonstrációt tartanak az antifasiszták Budapesten. A kisebb tömeget készenlétis rendőrök figyelik kutyákkal, kamerákkal és egy drónnal.
Az antifasiszták a Széll Kálmán téren gyülekeztek délután kettőtől a HVG tudósítója szerint, aki a nemzetközi társaság mellett a feltehetően Ilaria Salis miatt Magyarországon tartózkodó olasz tévécsatorna stábját is látta.
Az antifasiszták a téren száznál kevesebben lehetnek, de a budai Várba egyre több, kitörésnapi emléktúrára igyekvő ember tart. A rendőrök megállítják és igazoltatják, majd továbbengedik őket. A rendőrök a Kapisztrán és a Bécsi kapu teret is lezárták, előbbinél a várbusz meg sem áll.
A kitörésnapi emléktúra hivatalos honlapján korábban azt írták, hogy a túra szombaton 16.30-kor kezdődik, vagyis már kezdetét vehette. A túra vasárnap délig tart.
A korábbi években szintén megrendezték az eseményt, és nemegyszer kisebb vagy nagyobb összecsapások is voltak az antifasiszták és a szélsőjobboldaliak közt.
(Borítókép: Antifasiszta aktivisták tüntetnek Budapesten 2024. február 10-én. Fotó: Isza Ferenc / AFP)