Index Vakbarát Hírportál

Falakba ütköztek az olasz ügyvédek az antifasiszta vádlott ügyében

2024. február 6., kedd 11:01

Antonio Tajani olasz külügyminiszter és Carlo Nordio igazságügyi miniszter közös közleményben hangsúlyozta hétfőn este, hogy az országok jogi szuverenitását tiszteletben tartva nem avatkoznak be a Magyarországon letartóztatásban lévő szélsőbaloldali aktivista ellen indított bírósági eljárásba, így nem kezdeményezik a házi őrizetbe helyezést sem.

Az együttes közleményt azt követően adták ki, hogy a két miniszter külön-külön fogadta a Budapesten letartóztatásban levő olasz állampolgár, Ilaria Salis édesapját, Roberto Salist és a fogvatartott ügyvédjét, Eugenio Lascót.

A külügyi és az igazságügyi tárca vezetője kiemelte, hogy figyelemmel kísérik Ilaria Salis ügyét. Leszögezték, hogy minden állam jogi önállósággal rendelkezik, és ennek értelmében nincs adva a lehetőség a „beavatkozásra, sem ami a bírósági eljárás alakulását illeti, sem a vád alá helyezett személy elhelyezésének módosítását tekintve a jogi eljárásban”.

Nem lehetséges Roberto Salis és ügyvédjének kérése, mely szerint a nőt Olaszország budapesti nagykövetségén helyezzék házi őrizetbe a bírósági tárgyalás időszakára.

Utóbbit az olasz hatóságok „az eljárásrendtől eltérőnek” nevezték, ami a külföldi igazságügyi szervek számára elfogadhatatlan lenne – hangoztatták.

Antonio Tajani felidézte, hogy Giorgia Meloni miniszterelnök személyesen lépett az ügyben Orbán Viktor kormányfőnél, és maga Tajani is egyeztetett Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel. Emlékeztetett, hogy január 30-án a római magyar nagykövetet is behívatták az olasz külügyminisztériumba – adta hírül az MTI.

Az ítélet kihirdetéséig maradhat börtönben Ilaria Salis

Ahogy az Index beszámolt róla, Carlo Nordio igazságügyi miniszter úgy vélte, a vádlott védelmének kell szorgalmaznia a házi őrizetbe helyezést, amelyet az esetleges büntetőítéletet követően Ilaria Salis olaszországi börtönbe való áthelyezése követhet.

A külügyminiszter és az igazságügyi miniszter is kizárta annak a lehetőségét, hogy Ilaria Salist a Magyarországon zajló eljárás lezárulása előtt Olaszországban helyezzék házi őrizetbe –nyilatkozott Eugenio Lasco ügyvéd. Hozzátette, hogy az olasz diplomácia nem avatkozik be, mivel a minisztériumok szerint a bíróság független. „Reméljük, így van ez Magyarországon is” – jelentette ki. 

ANTONIO TAJANI FEBRUÁR 8-ÁN TART PARLAMENTI BESZÁMOLÓT A SALIS-ÜGYRŐL.

A vádlott édesapja, Roberto Salis azt mondta, a Tajanival és Nordióval való találkozó a vártnál rosszabbul sikerült. „Az olasz kormány nem kíván semmit tenni, minden a magyar bíróságtól függ” – hangoztatta. Úgy vélte, egyedül maradtak, lánya a bírósági ítéletig börtönben marad. „De abban a börtönben meg is halhat” – jelentette ki.

Elmondta, hogy Tajani és Nordio szerint 2500 olasz van külföldi börtönökben, és egyetlen eset nem képezhet kivételt a beavatkozásra. 

Az antifa támadások elsőrendű vádlottja, Ilaria Salis előzetes letartóztatását tölti bűnszervezetben – háromrendbeli, két esetben társtettesként, egy esetben bűnsegédként – elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt.

Tizennégy támadó továbbra is szökésben van

A magyar rendőrök három szélsőségest fogtak el, de tizennégy személyt még mindig keresnek a hatóságok. A német rendőrök egyikükre 10 ezer eurós (körülbelül 3,8 millió forintos) vérdíjat tűztek ki.

Ahogy az Index beszámolt róla, tavaly februárban horrorisztikus támadássorozat vette kezdetét Budapesten. Az első incidens február 9-én, csütörtökön történt a belvárosi Fővám téren, ahol három lengyel állampolgárra támadt rá egy hét-nyolcfős banda: lerohanták, majd viperákkal, illetve más eszközökkel ütni kezdték őket. A támadás csupán egy percig tartott, a csoport tagjai ezután elfutottak a helyszínről.

A HÁROM SÉRTETT KÖZÜL KETTEN SÚLYOS, TÖRÉSES SÉRÜLÉST SZENVEDTEK EL.

A következő atrocitás másnap, február 10-én történt, akkor Gazdagréten egy magyar férfira rontottak rá hátulról. Ugyanezen a napon az esti órákban az V. kerületi Bank utcában egy magyar, az I. kerületben pedig egy német párt bántalmaztak. A nyomozás szerint a támadók mindegyik sértettet hosszan követték, volt, akivel tömegközlekedéssel, több átszállással is együtt utaztak. 

A német Bild korábbi beszámolója szerint a támadás hátterében az állhat, hogy azon a hétvégén több ezer neonáci gyűlt össze a „becsület napjára” Budapesten, ezért vadásztak általuk neonácinak vélt emberekre.

(Borítókép: Ilaria Salis 2024. január 29-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok