Index Vakbarát Hírportál

Ungár Péter: Itt az idő magunk mögött hagyni ezt az egész szörnyű ügyet

2024. február 11., vasárnap 14:41

Az LMP társelnöke szerint a közelmúltban történtek és a lemondások nem adnak okot örömre. „Akármit is gondolunk a két, lemondásra kényszerült emberről, nem tesz jót hazánknak, hogy még a gyermekvédelem ügyében sem a nemzeti konszenzus irányába haladunk, hanem botrány botrányt követ” – közölte Ungár Péter a Facebook-oldalán.

Az ellenzéki politikus leszögezte, hogy Novák Katalin és Varga Judit helyesen döntöttek, de

most elérkezett az idő, hogy azért tegyünk lépéseket, hogy végre magunk mögött hagyhassuk ezt az egész szörnyű ügyet.

Az LMP ezért a megbékélés öt pontjával állt elő, amelyek az alábbiak:

  1. „Még mindig magyarázattal tartoznak a magyar embereknek. Nem hiszi el senki, hogy Novák Katalin maga akarta ezt a kegyelmet megadni egy ilyen bűnesetben. Hozzák nyilvánosságra, hogy ki lobbizott a köztársasági elnöknél a kegyelem megadásáért, és milyen indokkal tette ezt. Amíg a miértekre nincs válasz, nem tudunk továbblépni, pedig ideje lenne.”
  2. „Tegyék lehetővé az állami kitüntetések visszavonását, és vonják vissza a bicskei gyermekotthon kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményekért elítélt egykori igazgatójának állami kitüntetését.”
  3. „Itt az ideje, hogy szlogenek helyett valóban foglalkozzunk a gyermekvédelemmel, és közösen erősítsük a gyermekvédelmi intézményrendszert, és tisztesen fizessük meg végre a gyermekvédelmi dolgozókat.”
  4. „A Miniszterelnök által bejelentett Alaptörvény-módosítást fogadja el az Országgyűlés, mi meg fogjuk szavazni. De ez nem elegendő. Fogadja el a ház többsége az LMP javaslatát a kegyelmi ügyek indoklásának nyilvánosságáról, hogy többet ilyen ne fordulhasson elő.”
  5. „Olyan új köztársasági elnök kell, aki valóban a nemzet egészét kívánja megtestesíteni. Bár a közvetlen elnökválasztást támogatjuk, tudjuk, hogy ennek most nincs realitása, ezért azon kell dolgozni, hogy olyan köztársasági elnöke legyen Magyarországnak, aki őrzi és nem szétfeszíti a nemzeti közös pontjainkat. Ebben a felelőssége a kormánypárti többségnek hatalmas, ha ismét egy pártembert jelölnek, akkor nem tanultak az elmúlt hét botrányaiból.”

„Hatalmas sebeket kapott a közbizalom”

Miután Novák Katalin és Varga Judit lemondott, Ungár Péter a Facebook-oldalán reagált; bejegyzésében azt írta, hogy Novák Katalin helyes döntést hozott, ugyanakkor döntésével nem tudja helyrehozni azt a kárt, amit a magyarok elszenvedtek.

Hatalmas sebeket kapott a közbizalom, és az emberek joggal vonhatják kérdőre a választott politikusaikat: hogy történhetett ez meg?

írta az LMP társelnöke.

Az ellenzéki pártok többsége közvetlen államfőválasztást sürget, az egyes pártok reakcióiról itt és itt is beszámoltunk. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke tizenkilenc pontban reagált a lemondásokra, többek között bejelentette, hogy tüntetésre hív a Parlament elé.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint Novák Katalin és Varga Judit felelősségteljes döntést hozott. „Az ellenfeleinknek azt kell világossá tennünk, hogy amit az államfő és Varga Judit csinált, az a minimumelvárás feléjük is, és azt hiszem, hogy erről a jövőben többet kell beszélnünk” – közölte a kormánypárti politikus.

Rovatok