Index Vakbarát Hírportál

Nagy Feró szerint Magyar Péter visszasz*rt a fészekbe

2024. február 13., kedd 19:14

Nagy Feró Kossuth-díjas énekes is megszólalt a kegyelmi botrányról kedden. Azt mondta, Magyar Pétert elítéli a tettei miatt, mert szerinte „ha valaki kiszáll valahonnan, akkor nem sz*rik vissza a fészekbe”.

Nagy Feró is kifejtette az RTL-nek a véleményét az elmúlt napok történéseivel kapcsolatban. A Beatrice frontembere nem számított Novák Katalin és Varga Judit lemondására, ugyanakkor szerinte is hibát követtek el, és jól tették, hogy bejelentették távozásukat. Sajnálja, ami velük történt, és mint fogalmazott:

Két nagyon szuper csajt veszítettünk, ez baj.

A kegyelmi döntésről azt mondta, nem szeretne ítélkezni K. Endre felett, de ha Novák és Varga tényleg a kegyelmi döntés miatt mondtak le, akkor azt elfogadja. Mivel ilyenkor összevissza hallani mindenféle információt, ő inkább rábízza magát a felelős politikusra, az ő döntésére – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter, azaz Varga Judit volt férje is lemondott állami tisztségeiről, majd hosszú interjút adott a Partizánnak, úgy vélekedett: 

Egyáltalán nem tetszik. Ha valaki kiszáll valahonnan, akkor nem sz*rik vissza a fészekbe. Amit ő csinál, azzal elárulta azt, amiben eddig részt vett. Miért nem vette ezt észre előbb, 5–10 évvel ezelőtt? Elítélem ebből a szempontból.

Több szálon fut a történet

Mint ismert, a nagy port kavart kegyelmi döntése után szombat délután bejelentette lemondását Novák Katalin köztársasági elnök, nem sokkal később visszaadta országgyűlési képviselői mandátumát Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter. Szombat este Varga Judit volt férje, Magyar Péter is közölte, hogy lemond két állami társaságnál betöltött pozíciójáról.

Magyar Péter a Partizán adásában beszélt arról, szerinte mi állhat Novák Katalin és Varga Judit lemondása mögött. Élesen bírálta a kormány működését és kommunikációs gépezetét. Arról is írtunk, hogy híradások szerint Balog Zoltán volt miniszter, püspök lobbizhatott azért Novák Katalin köztársasági elnöknél, hogy kegyelmet kapjon K. Endre, a bicskei gyermekotthon börtönbüntetésre ítélt volt igazgatóhelyettese. A cikkek szerint Balog régről ismerte K. Endrét, és emiatt fordult Novák Katalinhoz, akinek korábban mentora és főnöke volt. 

Legfrissebb hír, hogy kedd délelőtt a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának épületébe érkezett Balog Zoltán, ahová azért rendelték be, hogy magyarázatot adjon a nagy vihart kavart kegyelmi ügyben játszott szerepére. Később olyan információk jelentek meg, hogy a püspök felajánlotta lemondását, azonban sajtóinformációk szerint ezt egy szimpátiaszavazás követte, a többség pedig támogatta Balogot.

Magyar Péter lemondásának fejleményeivel kapcsolatban itt írtunk. A Mi Hazánk bicskei gyermekotthonnál történő fáklyás felvonulását pedig itt lehet követni élőben. 

Rovatok