Index Vakbarát Hírportál

Alföldi Róbert: Orbán Viktor felismerte, hogy valami nagyot kell lépnie

2024. február 25., vasárnap 06:18

Alföldi Róbert az RTL-nek adott interjújában kifejtette véleményét a pedofilbotrányt követő tüntetésről, és azt is elmondta, mit gondol arról, hogy egyesek számonkérték azokat, akik elutasították a részvételt a Kossuth téri rendezvényen.

A RTL egyik darabjának próbáján beszélgetett Alföldi Róberttel a Centrál Színházban. Elmondta, felemelőnek tartotta az influenszerek által létrehozott gyermekvédelmi tüntetést, és szerinte ennek az ügynek kellene lennie a „nemzeti minimumnak”, ugyanakkor a megosztottságot nem sikerült teljesen megszüntetni ebben az ügyben sem.

A rendező reagált arra is, hogy többen – például Pottyondi Edina és Osváth Zsolt – számonkérték a tüntetésen való részvételt megtagadó celebeken távolmaradásukat. Mint kifejtette, nem ért egyet Curtis vagy Tóth Gabi elítélésével, mivel a részvétel „mindenkinek a személyes döntése” volt.

Meglátása szerint Orbán Viktor „okosan felismerte, hogy valami nagyot kell lépnie” a kialakult helyzetben, ugyanakkor Novák Katalin volt köztársasági elnöknek azonnal távoznia kellett volna.

Alföldi Róbert arról is beszélt az RTL-nek, hogy nagy most a morális zűrzavar, ennek megváltozásához pedig ellensúly szükségeltetne a hatalmi szerkezetben.

Mint beszámoltunk róla, Odakint most szörnyek járnak – Kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért címmel szervezett demonstrációt több youtuber február 16-án a Hősök terére a kegyelmi ügy kirobbanása, valamint Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter lemondása után. 

A szervezők közül Osváth Zsolt YouTube-csatornáján osztotta meg, mit gondol azokról, akik a politikamentesnek ígért rendezvény támogatására való felkérésüket nyilvánosan utasították el.

Szemünk előtt zajlik az influenszerek kulturális forradalma. Olvassa el elemzésünket arról, hogyan léptek elő a virtuális térből az utcára az influenszerek, youtuberek 2024 elején, hogyan nőtte ki magát az interneten kommunikálók tábora netes véleményvezérré!

Rovatok