Miért nem mertünk levegőt venni? Milyen tapasztalatokkal gazdagodtunk, és kivel találkoztunk a gyógyvíztől fuldokló influenszerek és a tengeralattjáróvá átlényegülő kisnyugdíjasok után? Mi köze van Nádas Péternek a Lukács Gyógyfürdőhöz? A budapesti gyógyfürdőkről szóló riportsorozatunk következő epizódjában minden felmerülő kérdésre válaszolunk.
Már régóta tudjuk, hogy az épületekhez, tájakhoz vagy városrészekhez nemcsak személyes élmények kapcsolódhatnak, hanem olvasmányélmények is, ez pedig a Lukács Gyógyfürdőre hatványozottan igaz. Olykor az olvasottak nemcsak megelőzik, hanem meg is szépítik a szintén zsigerekig ható személyes élményt. A Lukács esetében is ez történt. Van, akinek az Iskola a határon, másoknak inkább Nádas Péter – hétköznapi fogalmakkal nehezen jellemezhető – remekműve, a Párhuzamos történetek jut eszébe, ha a budapesti második kerületi gyógyfürdőre gondol.
Persze az olvasottak valamilyen módon mindig megszépíthetik a valóságot, de a Lukács fürdőben tapasztaltak esetében végérvényesen felülírni biztosan nem tudják. A budapesti gyógyfürdőkről szóló riportsorozatunk ötödik részéhez érkeztünk, és be kell valljuk, hogy bajban vagyunk a pontozással, a már meglátogatott fürdőkkel történő összevetéssel, amikor a Lukács előnyeinek és hátrányainak habjai összecsapnak a fejünk felett.
Ha a belépőjegy árát a fürdővíz valóban gyógyító erejével vetjük össze, akkor nagyon is megéri az árát, hétköznap 4800, hétvégén és ünnepnapokon pedig 5200 forintba kerül. Egy átlagos hétköznap délelőtt is iszonyatos az érdeklődés, nyugdíjasok, kezelésre, gyógyulásra várók és láthatóan eltévedt vagy kispénzű turisták tömegei keresik fel a Lukácsot, tehát a forgalomra biztosan nem lehet panasz. Az épület kerítésén hatalmas tábla hirdeti, hogy milyen jelentős uniós támogatással sikerült megvalósítani a fürdő energetikai korszerűsítését.
A kerítés mögött ódon fürdő, régi épületegyüttes, amely nem idézi a Gellért vagy a Széchenyi szépségét, de a belőle áradó hangulatnak köszönhetően megállja a helyét a klasszikus nagyok között. A Lukácsba lépve bárkit rögtön megcsaphat a gyógyító víz jellegzetes illata, de a belső tér – talán nem véletlenül – a rendszerváltás előtti kórházak átkos atmoszféráját idézi.
Pluszpont, hogy a személyzet kedves, végtelenül segítőkész, de az összbenyomás mégis elkeserítő, mert a komplexum korántsem a rend és a tisztaság letéteményese. Az egyes mosdókban uralkodó penésszel nem sikerült felvenni a versenyt, ahogyan az ablakkeretekbe száradt kosszal, hősi halált halt rovarokkal sem. A fürdő fénypontja és kétségkívül legjobb szolgáltatása a kültéri élménymedence a valóban működő pezsgőágyak, nyakzuhanyok, hátmasszírozók és a sodrófolyosó miatt.
Órákat el lehet tölteni ebben a medencében.
Gyógyulva, önfeledten, mondhatni, gondtalanul. Vagyis anélkül, hogy azon izgulnánk, belélegeztük-e a mosdóban burjánzásnak indult szép fekete, okkersárga penészt.
Sok szót pedig ne is ejtsünk a hajmeresztő árakkal dolgozó büféről, ahol 650 forint egy zsíros kenyér, és a rendelést is úgy kell leadnunk, hogy a pultos fel sem néz ránk a telefonjából.
A Lukács fürdő környékén buzgó források már egy Claudius császár korabeli feliratban is szerepelnek. A gyógyítás maga jóval ezt követően, a XII. században intézményesedett. III. Béla király 1178-ban ajándékozta a Lukács fürdő területét a betegápolással foglalkozó Szent János-lovagoknak, akik ispotályt építettek a területen.
A török hódoltság idején Felhévíznek hívták ezt a részt, amely arról lett híres, hogy a környező hegyekből fakadó vizei gyors folyásúak, és a hőmérsékletük miatt télen sem fagynak be, ezért itt fürdők helyett főleg malmokat építettek, az értékes területből pedig a fennmaradt birtokperek iratai szerint sokan szerettek volna maguknak egy kisebb-nagyobb darabot. A Lukács fürdőhöz kapcsolódó területeken végül Szokollu Musztafa budai pasa jóvoltából gabona-, majd lőpormalom létesült, de fürdő is működött a meleg vizű Malom-tóban az elsőre nehezen kiejthető Barut degirmeni ilidzsaszi néven.
A török kiűzése után a gyógyforrások kincstári kezelésbe kerültek. A rossz állapotban lévő lőpormalmot az 1880-as években bontották le, amikor Palotay Fülöp megvásárolta az értékes területet, és komoly építkezésekbe kezdett. Halála után két fia vette át a fürdőt. A modern fürdőház építésére Ray Rezsőt, a svájci származású építészt kérték fel. Ekkor gyógyszálló és gyógyfürdő, népfürdő és iszapfürdő is létesült a Lukácsban, ahol 1890-ben az első uszodai úszóversenyt is megrendezték. A háború a Lukácson is mély nyomokat hagyott, ennek ellenére fontos egészségügyi intézmény maradt. A fürdő legutóbb 2013-ban esett át egy teljes körű felújításon és korszerűsítésen.
A fürdő vizének nagy része az 1858-ban felfedezett Molnár János-barlangból származik. Hál’ istennek, a víz gyógyítja az ízületi betegségeket és gyulladásokat, a gerincbántalmakat, a porckorongsérvet, az idegzsábát és a csontrendszer mészhiányos állapotait is, de a sérülések utáni rehabilitációban is használható. Ivókúra esetén gyomor- és bélpanaszokra, savtúltengésre és különböző vesepanaszokra is enyhülést nyújt. A jótékony hatásokat mi magunk is megtapasztaltuk, emiatt írjuk le nehéz szívvel a különböző, főleg az emberi, vezetői hanyagságnak köszönhető negatívumokat.
A fedett termálrészlegen három eltérő hőfokú gyógymedence áll rendelkezésre, ezek 32, 36 és 40 Celsius-fokosak. A 40 fokos medencét egész álló nap ki akartuk próbálni, de az elképesztő és állandó, medencéből kirobbanthatatlan tömeg miatt nem sikerült. A 32-es sokkal kisebb népszerűségnek örvend, de végül bejutottunk a 36 fokos medencébe, és már csak egy kis szerencse kellett ahhoz, hogy a fürdőzők új típusát, az atlétát is megismerhessük, pedig sok minden láttunk már. Láttuk a gyógyvízben fuldokló influenszereket, a tengeralattjáróvá átlényegülő kisnyugdíjasokat, de az atléta egészen új színt vitt a fürdőzéshez kötődő élmények világába.
Az atléta a medencében ázó tömegre fittyet hányva nemcsak a jóga világából közismert napüdvözletet (szúrjanamaszkárát), hanem a tornagyakorlatok széles skáláját is kész bemutatni akkor, amikor a helyhiány miatt már levegőhöz is alig jut a gyógyulni vágyó békés közönség. Némi fekvőtámasz és az utolsó ászana kijózanító hatása után rosszalló tekintetek kereszttüzében az atléta is könnyedén megérti, hogy a belépőjeggyel nem vásárolta meg a medencét.
Be kell ismernünk: egyre kevesebb kedvünk van arról listát vezetni, hogy mi működik és mi nem az éppen meglátogatott gyógyfürdőben.
De az mégiscsak figyelemre méltó, hogy az egyik emeleten egyetlen működő kabinos öltözőszekrény sem áll rendelkezésre, miközben a felújításra váró szaunák egyike is rendőrségi szalagra emlékeztető sávval van elkerítve, bűnügyi helyszíneket megszégyenítő kivilágítással megspékelve. Már csak a védőruhában bizonyítékok után kutató helyszínelők tehetnék katasztrofálisabbá a képet.
Az említett szaunát olvasóink szerint több mint egy éve nem sikerült megjavítani. Mi kell ahhoz, hogy a Lukács a jelenlegi állapothoz képest szerethetőbb fürdővé váljon? Csak a korábban is kiemelt problémákra adott egyszerű, de annál hatékonyabb válaszok. Takarítás, némi odafigyelés, az elromlott eszközök gyors javítása és a renitens vendégek feletti kontroll visszaszerzése a törzsvendégek, a gyógyulni, a pihenni vágyók érdekében. Igen, ennyire egyszerű lehetne minden.
A Dandár fürdőre 10-ből 4-et, a Gellértre 10-ből 8-at, a Paskál fürdőre 10-ből 7-et, a Rudas fürdőre 10-ből 8 pontot adtunk. Úgy döntöttünk, hogy a Lukácsnak most csak 10-ből 6 pontot tudunk adni, amit csak a kiváló gyógyvíz, a kültéri élménymedence és Nádas Péter zsenialitása miatt tehetünk meg.
A budapesti gyógyfürdőkről szóló riportsorozatunk korábbi részeit itt olvashatják:
A Dandár fürdőről szóló riportunkat ide kattintva olvashatja el.
A Szent Gellért Gyógyfürdőről szóló cikkünktől már csak egy gombnyomás választja el.
A Paskál fürdőről szóló riportunkat ide kattintva olvashatja el.
A Rudasról pedig ebben a cikkben írtunk.
(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)