Index Vakbarát Hírportál

Magyar Péter megszólalt a beidézéséről

2024. február 28., szerda 21:37

Magyar Pétert kijelentései miatt idézte be szerdára az Integritás Hatóság, amelyről újabb részleteket osztott meg Facebook-oldalán. A jogász a feljelentőjének, Tényi István volt fideszes politikusnak is üzent.

Mint írtuk, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter volt férjét beidézte szerdára az Integritás Hatóság. Magyar Péter korábban arról írt, hogy nem tudja, pontosan milyen ügyben és milyen céllal kell megjelennie. A jogász szerda este már egy újabb Facebook-bejegyzéssel jelentkezett, amelyben ismertette, miről egyeztettek az Integritás Hatósággal.

Köszönöm a mai konstruktív egyeztetést az Integritás Hatóság elnökének, Bíró Ferencnek. Egyetértettünk abban, hogy a hatóságnak a mostaniaknál erősebb (nyomozati) jogkörökkel kellene rendelkeznie az uniós pénzek felhasználásával kapcsolatos rendszerszintű visszaélések könnyebb felderítése és megakadályozása érdekében

– fogalmazott Magyar Péter.

Hozzátette, a jövőben konkrét ügyekben, és a rendelkezésére álló információk átadásával folytatják az együttműködést.

A jogász reagált Tényi István feljelentéseire is, aki többek között a Nemzeti Nyomozó Irodánál is bejelentést tett. 

Magyar Péter megköszönte a volt fideszes politikus közreműködését, majd azt javasolta, amennyiben Tényi Istvánnak van hozzá bátorsága, úgy „a jövőben ne rám kihegyezve és ne ismeretlen tettes ellen tegyen feljelentéseket, hanem a valódi felelősöket megnevezve, a valódi bűncselekmények miatt” – tette hozzá.

Több feljelentés volt Magyar Péter interjúja után

Magyar Péter partizános interjúja után a Demokratikus Koalíció jelezte, hogy feljelentést tesz a „kommunikációs túlárazások” miatt, amelyekről a Diákhitel Központtal kapcsolatban beszélt. Vona Gábor pártja, a Második Reformkor elnöksége szintén feljelentést helyezett kilátásba az ügyben, jelezve, hogy az Integritás Hatósághoz fordulnak. Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője pedig arról számolt be, hogy pártja vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi Magyar Péter kijelentéseivel kapcsolatban.

Tényi István volt fideszes politikus a rendőrséghez fordult. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) később megerősítette, hogy Magyar Péter ügyében több bűncselekmény miatt is nyomoznak. A jogász a feljelentésre reagálva úgy fogalmazott, hogy a nyomozással újabb kör indult, amellyel az ellehetetlenítését célozzák.

Tényi István a Telexnek adott interjút követően ismét bejelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál, mert úgy látja, az elhangzottak alapján felvetődhet a tiltott adatszerzés gyanúja. A politikus ezért az ügy kivizsgálását, szükség esetén nyomozás megindítását, az esetleges elkövető felkutatását és a bűncselekmény gyanújának megállapítását kérte.

Rovatok