Index Vakbarát Hírportál

Eljárást indítottak a Momentum frakcióvezetője ellen

2024. február 29., csütörtök 14:36

A Momentum közölte csütörtök délután, hogy eljárást indítottak a párt frakcióvezetője, Bedő Dávid ellen, mert egy tavalyi akció alkalmával jelképesen eltemette a magyar oktatást.

Közigazgatási eljárást indítottak Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője ellen egy tavalyi akció miatt, ahol a párt politikusa és több aktivistája jelképesen eltemette a magyar oktatást – áll a Momentum közleményében.

Bedő Dávid a Facebookon így kommentálta az esetet:

A reggelt a bíróságon kezdtem. Közigazgatási eljárást indítottak ugyanis ellenem egy tavalyi megmozdulás miatt, amelyen képletesen eltemettük a magyar közoktatást a Belügyminisztérium előtt. Hiába volt szabályos, ez a hatalmat nem érdekli. Az állampárt, amikor már semmilyen fogást nem talál az ellenfelén, akkor a gyülekezési törvényhez nyúl

– fogalmazott a frakcióvezető, hozzátéve, hogy ez az eset egyáltalán nem egyedi, neki személyesen is másik kettő ehhez hasonló ügye van.

De jól emlékezhetünk a balatonalmádi momentumos tagunk esetére is, aki egyedül, egy padon ülve hallgatta hangszórón a Magyar Péter-interjút a Fidesz frakcióülése közben. Rá kétbusznyi rendőrt küldtek, és eljárást indítottak ellene. Ez a hatalom igazi arca

– tette hozzá.

Az Indexen is beszámoltunk arról az akcióról, amikor a Momentum Mozgalom a Belügyminisztérium épülete elé elhelyezett koporsóval azt akarta kifejezni, hogy a kormány szerintük kivégezte az oktatási rendszert. Mindössze nagyjából húsz ember lehetett a helyszínen, politikusok, rendőrök és újságírók.

A Balatonalmádiban történt esetről – amikor Szecsődi Andrea momentumos aktivistához kétbusznyi rendőr érkezett, miután „hangosan” hallgatta Magyar Péter interjúját a Fidesz balatonalmádi frakcióülésének közelében – itt írtunk

Rovatok