Index Vakbarát Hírportál

Újabb pedofilügy miatt kirúgták a Békés vármegyei gyermekvédelmi vezetőt

2024. február 29., csütörtök 21:32

Azonnali hatállyal kirúgták a Békés vármegyei gyermekvédelmi vezetőt, miután kiderült, hogy egy 62 éves nevelő fiúkat molesztált egy helyi gyermekotthonban.

Amint arról beszámoltunk, múlt pénteken letartóztattak Békésen egy gyermekotthoni nevelőt, aki a gyanú szerint az intézményben elhelyezett fiúkat molesztálta. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság meg is erősítette, hogy pedofil bűncselekmények gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak egy 62 éves békési férfi ellen. 

Az ügyben a 24.hu megkereste a térség gyermekotthonait irányító Gyöngyház Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Központot, ám ők azt válaszolták, hogy csak a Belügyminisztérium alá tartozó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) adhat tájékoztatást. A lap kérdésére aztán az SZGYF közölte csütörtök este: a pedofil nevelő lebukásával kapcsolatos kérdésekkel „az illetékes bírósághoz, illetve nyomozó hatósághoz” kell fordulni. Ugyanakkor az eset következményeiről annyit elárultak, hogy 

a Gyöngyház Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Központ vezetőjének közalkalmazotti jogviszonyát 2024. február 15-ei hatállyal, rendkívüli felmentéssel megszüntette a munkáltató.

A megyei központtal folytatott egyeztetést követően már korábban kiderült, hogy Sziszák Katalin Julianna, a központ vezetője már nem dolgozik az intézményben. A honlapon látható is, hogy az új intézményvezető Krizsán Jánosné. 

Az RTL Híradó úgy tudja, az eset a Békés vármegyei Tarhos gyermekotthonban történt. A 24.hu információi szerint a molesztálási esetek két éve történtek, és nem ez volt az első eset, hogy bejelentés érkezett a férfival kapcsolatban. Mint megírtuk, már 2019-ben is vizsgálatot indítottak egy, a Tarhos gyermekotthonban történt eset miatt. 

Mint ismert, a főigazgatósághoz tartozik az a bicskei gyermekotthon is, amelynek vezetője, V. János visszaélve pozíciójával éveken keresztül kényszerített szexuális aktusokra olyan kiskorúakat, akik az általa vezetett intézményben éltek. A bicskei intézmény igazgatóhelyettese K. Endre volt, aki tavaly áprilisban kegyelmet kapott Novák Katalintól.

Van segítség

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”

Rovatok