Index Vakbarát Hírportál

Nem szakadt meg a rekorddőlések sora, márciusban is folytatódik az enyhe idő

2024. március 2., szombat 15:50

Melegrekordokkal indult a március is: megdőlt az országos és fővárosi hajnali melegrekord pénteken – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján szombaton.

Mint írták, a meteorológiai tavasz beköszöntével, pénteken sem szakadt meg a rekorddőlések sora. Tatabánya Dózsakert meteorológiai állomáson

10,7 Celsius-fokot mértek péntek reggel, ezzel megdőlt az erre a napra vonatkozó országos hajnali melegrekord.

A rekord az 1994-ben Lentiben, illetve Marcaliban rögzített 10,5 fokos napi rekordot szárnyalta túl – írták.

Hozzátették: Budapesten szintén rekordenyhe volt az éjszaka, Lágymányoson csupán 10,2 fokig hűlt a levegő, és ezzel a fővárosban is megdőlt a napi legmagasabb minimum-hőmérséklet rekordja. A korábbi csúcstartó – 2019-ben mért 9,9 fokos minimumértékével – ugyancsak Lágymányos volt.

Amint arról beszámoltunk, rekordenyhe volt a február, olyannyira, hogy a márciusok között is a hetedik legmelegebb lenne. Az extrém enyhe időjárás mellett a február kifejezetten száraznak bizonyult, a csapadék csupán a szokásos mennyiség felét érte el. 

Az ország legnagyobb részén 10–30 milliméter között volt a havi csapadék mennyisége, de az Alföldön nagy területen 10 milliméter alatt maradt. A legcsapadékosabb része az országnak a Mátra és a Bükk térsége volt, ahol 50 millimétert meghaladó havi csapadékösszegek is előfordultak.

Rovatok