Pénteken robbant a hír, hogy szexuális kényszerítés miatt folyik nyomozás egy újbudai óvoda munkatársa ellen. A Fővárosi Törvényszék szóvivője szombaton megerősítette, hogy a gyanúsítottat letartóztatták, és elmegyógyintézetbe vitték.
Mint megírtuk, azonnali hatállyal belső vizsgálatot rendelt el Újbuda polgármestere, miután arról értesült, hogy a Gazdagréti Szivárvány Óvoda egyik munkatársával kapcsolatban névtelen feljelentés érkezett a XI. kerületi rendőrkapitánysághoz. A szülőket a történtekről péntek reggel hivatalos levélben értesítette az óvoda vezetése.
A Blikk arról írt korábban, hogy információik szerint a bűncselekmény gyanúja, ami miatt a nyomozás folyik egy férfi pedagógiai asszisztens ellen: szexuális kényszerítés.
Az eset további fejleménye, hogy a 24.hu megkeresésére Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője szombaton közölte: az ügyben eljáró nyomozási bíró szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének a veszélye miatt elrendelte a gyanúsított letartóztatását, és
a kényszerintézkedés helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki.
Újbuda Önkormányzatának közleménye szerint a rendőrség február 23-án kezdett adatgyűjtésbe az anonim bejelentés alapján. Az önkormányzat is ekkor értesült először az ügyről. Az érintett dolgozó azóta nem léphetett be az óvoda területére, nem találkozhatott a gyermekekkel, 2018-ban indult munkaviszonyát, valamint köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyát megszüntették.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) XI. kerületi rendőrkapitányságának hivatalos tájékoztatása a nyomozás elrendeléséről február 29-én érkezett. A rendőrségi közlemény alapján egyelőre az is elképzelhető, hogy a férfi elleni gyanúsítás sértettje felnőtt, például egy kolléga lehet, mert a BRFK nem írta, hogy kiskorú sérelmére elkövetett kényszerítésről lenne szó.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.