Index Vakbarát Hírportál

Megerősítette a Belügyminisztérium: hamarosan kínai rendőrök járőrözhetnek Magyarországon

2024. március 6., szerda 13:47

Egy különleges megállapodás értelmében kínai rendőrök is járőrözhetnek, eljárhatnak Magyarországon a jövőben. Mindezt a Belügyminisztérium (BM) is megerősítette.

Először a német Welt írt a napokban arról, hogy egy kínai–magyar megállapodás született nemrég, amely hasonlít arra az egyezségre, amit Szerbia és Kína kötött korábban. Annak az alkunak az értelmében kínai rendőrök hivatalosan is felhatalmazást kaptak arra, hogy járőrözzenek a szerb városokban.

A Welt szerint Magyarország és Kína között létrejött biztonsági együttműködési megállapodás tenné lehetővé azt, hogy kínai rendőrök Magyarországon járőrözzenek (emlékezetes, hogy Orbán Viktor február közepén fogadta hivatalában Vang Hsziahongot, a Kínai Népköztársaság államtanácsosát, közbiztonsági miniszterét). Vang Hsziahong akkor Pintér Sándor belügyminiszterrel is találkozott, és vele kötötte meg az említett megállapodást.

A német lap szerint mindez azzal lehet összefüggésben, hogy

egyre több kínai befektető és munkavállaló érkezik Magyarországra, akiket a kínai állam továbbra is felügyelni akar.

Nem mellékes, hogy korábbi lapértesülések szerint Kína már az előző években is illegális rendőrőrsöket, úgynevezett „szolgáltató állomásokat” hozott létre egyes – esetenként európai – országokban (a hvg.hu korábban arról írt, hogy két helyen, Józsefvárosban és Kőbányán idehaza is létrejött egy-egy ilyen állomás, de a Belügyminisztérium akkor azt közölte, hogy ők nem tudnak erről).

Most viszont megszólalt a belügyi tárca 

A Belügyminisztérium szerdán adott választ arra a kérdésre, hogy a megállapodás értelmében valóban járőrözhetnek-e kínai rendőrök idehaza. A Telexnek adott válaszukban konkrétan azt írták:

A két ország rendőrei a jövőben közösen láthatnak el járőrszolgálatot, ezzel is segítve a két ország állampolgárai és hatóságai közötti hatékonyabb kommunikációt, javítva a belbiztonságot és a közrendet.

A BM azt is hozzátette, hogy az együttműködési megállapodás célja a két ország idegenforgalmi területei biztonságának javítása a turisztikai csúcsidőszakokban és általában a nagyobb tömegeket vonzó események alkalmával. „Hasonló megállapodások megkötése nem példa nélküli, magyar rendőrök is segítik horvát kollégáik munkáját a horvát tengerparton a turisztikai főszezonban, osztrák rendőrök is láttak már el magyar kollégáikkal közös szolgálatot a Balatonnál” – írták.

Közlésük szerint az érintett városokat, a részt vevő rendőrök létszámát, a turisztikai csúcsidőszakokat és helyszíneket a végrehajtó szervek alakítják majd ki a szolgálatszervezési szempontok figyelembevételével.

Rovatok