Index Vakbarát Hírportál

K. Endre az egyik bicskei áldozatot kihasználva mosná tisztára a nevét

2024. március 10., vasárnap 17:57

K. Endre találkozott a bicskei gyermekotthon egyik áldozatával – derült ki az RTL Klub Házon kívül című műsorából. A műsorban azt állítják, hogy ez már a második találkozó kettejük között.

Egy héten belül kétszer is találkozott a bicskei gyermekotthon áldozatával K. Endre. A fiú a Házon kívül műsorában azt állítja, K. Endre azt kérte tőle, hogy videóra mondja: a volt igazgatóhelyettesnek nincs semmi köze a gyermekotthonban történtekhez. Az áldozat azt állítja, tudatmódosító szerek hatása alatt volt, amikor beleegyezett, hogy elkészítsék a felvételeket.

A második találkozón az RTL stábja is részt vett, igaz, csak a távolból készítettek felvételeket. A találkozón a bicskei gyermekotthon egykori lakója azt kérte, hogy töröljék a felvételeket, és ne is használják azokat a jövőben. K. Endre azonban arról beszélt, hogy azokat már továbbította ügyvédjének, aki segít majd tisztára mosni a nevét, ha megfelelőek lesznek erre a körülmények. Az áldozat azonban nem állt el kérésétől, így még a padon ülve mindhárom felvételt törölték K. Endre telefonjáról.

A bicskei gyermekotthon egykori lakója a műsorban elmondta, hogy K. Endre többször is kereste őt a szabadulása óta, volt olyan, hogy pénzt adott, bevásárolt, vagy cigarettát vett neki és családjának. Elmondta, 13 éves volt, amikor először zaklatta őt szexuálisan az igazgató.

Sírtam többször, nem beszéltem senkinek erről. Nagyon rossz volt. Rémálmaim vannak a mai napig mostanában. Többször riadok fel remegve… Egyszerűen az arcát meglátom… Gorombának, goromba feje volt. Bezárta a teraszajtót, vagy behúzta a redőnyt. »Mit szólsz? Kicsit besötétítenék.« Meg voltam rémülve

– fogalmazott. Elmondta, ekkor kezdett el drogokat is használni, hasonlóan több bentlakóhoz. Ez törte ketté ígéretes futballkarrierjét. A bicskei gyerekek sportéletét egyébként K. Endre szervezte, a fiút is gyakran ő vitte át az edzésekre. Azt mesélte: szoros kapcsolatban voltak, ami sokat jelentett az igazi család nélkül, gyermekotthonban felnőtt fiúnak. Emiatt nem tudja nem kedvelni.

Ezért sem mondott nemet akkor, amikor idén februárban K. Endre másodszor is találkozni akart vele. A találkozón K. Endre végig az ártatlanságát hangsúlyozta. „Majd lecseng, és ha eljön az igazság napja, akkor sok minden kiderül. Akkor majd fény derül arra is, hogy engem meghurcoltak, a köztársasági elnököt, itt politika az egész, tudod” – fogalmazott.

A Momentum rendőri védelmet kér az áldozatnak

„Az elnöki kegyelemmel szabadult K. Endre továbbra sem nyugszik, folytatja a tanúk megvesztegetését és megfélemlítését, mintha még mindig a bicskei árvaház igazgatóhelyettese lenne” – írta közösségi oldalán Donáth Anna, a Momentum Mozgalom EP-képviselője az RTL riportjára reagálva. 

Hozzátette, az, hogy K. Endre „továbbra is így nyomaszthatja” az áldozatokat, „túlmegy minden határon”.

Bejegyzését Donáth azzal zárta, hogy rendőri védelmet kért az RTL Házon kívül című műsorában szereplő áldozatnak.

Ungár Péter feljelentést tesz

„K. Endre láthatóan él az államfőtől kapott lehetőséggel, hiszen az elmúlt heteket azzal töltötte, hogy «hatezer forintért és egy doboz cigiért» próbálta többször rávenni az egyik áldozatot, hogy változtassa meg a vallomását, és mondja videóra, hogy K. Endre ártatlan” – írta Ungár Péter, az LMP társelnöke közösségi oldalán.

Ez az ember kapott kegyelmet. Erre a kegyelemre nem kapott azóta magyarázatot senki. Ezért nem kért bocsánatot senki

– hangsúlyozta Ungár.

Hozzátette, hogy „mivel a részben letöltött büntetés jól láthatóan semmilyen bűnbánattal nem járt”, így az, hogy K. Endre szabadlábon van, „súlyos probléma”.

Ungár Péter végül kijelentette, hogy feljelentést tesz az ügyben, és reméli, az igazságszolgáltatás végül megkapja a lehetőséget, hogy „valóban igazságot tudjon szolgáltatni”.

Mi vezetett idáig?

Mint ismert, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóját, V. Jánost 2018-ban nyolc év fegyházbüntetésre, egyik nevelőjét pedig három év felfüggesztettre ítélték, miután az otthonban lakó fiúk azzal vádolták meg őket, hogy szexuálisan kihasználták őket. A vád szerint 2004 és 2016 között az elsőrendű vádlott, a bicskei gyermekotthon korábbi vezetője, V. János legalább tíz kiskorú fiút, a másodrendű vádlott, K. Béla pedig négy gyereket zaklatott szexuálisan, mindketten kihasználva a gondozásuk alatt álló kiskorú sértettekkel fennálló alá-fölé rendeltségi viszonyukat.

Mint ismert, K. Endre a zaklatások idején V. János helyettese volt a bicskei gyermekotthonban. A beosztott próbált nyomást gyakorolni a gyerekekre, hogy vonják vissza vallomásaikat, és hamisan tanúskodjanak. K. Endrét kényszerítés minősített bűncselekményért jogerősen 3 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltották a foglalkozástól és a közügyek gyakorlásától is.

Novák Katalin Ferenc pápa látogatására hivatkozva a mai napig tisztázatlan körülmények között kegyelmet adott az elítéltnek, akinek akkor még kilenc hónap volt hátra a büntetéséből. A kegyelmi ügy miatt Novák Katalin végül lemondott köztársasági elnöki pozíciójáról. Ismert youtuberek és influenszerek az eset után demonstrációt szerveztek a Hősök terére.

A kegyelemben részesített volt bicskei igazgatóhelyettes nevében később megjelent egy Facebook-poszt, amely hosszasan magyarázta a saját meglátását az ügyről. Ebben önmagát egy tisztességben megőszült, egész életében jogkövető, becsületes pedagógusnak nevezte, aki ellen sötét középkort idéző boszorkányüldözést folytatnak, amely a neki kegyelmet adó Novák Katalint is érinti.

Balog Zoltán református püspök, az akkori Emmi-miniszter ugyan sokáig tartotta magát, egy bizalmi szavazáson még a helyén is akarták tartani, de végül február 16-án lemondott a zsinat lelkészi elnöki tisztségéről – viszont a püspökségről nem. A kegyelmi botrány után a magyar állam bejelentette, hogy szigorításokat vezet be a gyermekvédelmi területen. Az első, már bevezetett kormányrendeletnek megfelelően pszichológiai alkalmassági vizsgálatot rendelnek el a gyermekotthonok vezetőinél.

Moskovics Judit, aki 2016-ban riportot készített a bicskei gyermekotthonban történt zaklatásokról, Novák Katalin kegyelmi döntése után (de még az elnök lemondása előtt) újra leült beszélgetni az egyik áldozattal és két volt nevelővel. Bárnai Árpád, az egyik nevelő úgy emlékezett vissza K. Endrére, mint közkedvelt pedagógus, aki rendezvényeket és utazásokat szervezett a gyerekeknek. Ugyanakkor nagyon meg akart felelni az igazgató elvárásainak, aki a zaklatások felszínre kerülése előtt a „mi egy család vagyunk, és én megvédelek titeket” narratívát hirdette.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”

Rovatok