Index Vakbarát Hírportál

Sokan a visszatéréséért lobbiznak, hamarosan interjút ad

2024. március 13., szerda 19:57

Hosszú csend után újra megszólalt Somos András, aki ellen február végén fegyelmi eljárást indított az ATV, miután a csatorna Szigorlat című műsorában arra utalt, hogy Kaleta Gábor nem pedofil.

Mint arról beszámoltunk, a televíziós műsorvezető ellen fegyelmi eljárást indított az ATV, miután a csatorna Szigorlatcímű műsorában arra utalt, hogy Kaleta Gábor nem pedofil. Az ATV az elhangzottak és az ellene indított fegyelmi eljárás miatt levette a képernyőről Somos Andrást.

A műsorban Márki-Zay Péter visszakérdezett, mire Somos András elmagyarázta, hogy jogászként úgy érti, nem pedofil bűncselekménynek számított, amit Kaleta Gábor tett, később a Facebookon is igyekezett megmagyarázni a kijelentését. Azt írta: „Rosszul fogalmaztam meg a Kaleta-ügy kapcsán a Kaleta Gáborral kapcsolatos ügyben a véleményemet.”

Tudom, hogy a köznyelv a tiltott pornográf felvételek tartását pedofil bűncselekménynek tartja, és – teljesen feleslegesen – vitatható jogászi véleményként azt állítottam egy kérdésben, hogy ami történt, nem pedofil bűncselekmény.

A műsorvezető hozzátette: „Elítélem a kiskorúakról készített szexuális tartalmú felvételeket, azok tárolását. Mindenkitől elnézést kérek, hogy a szándékomtól és meggyőződésemtől eltérő értelmezésre juthatott a tisztelt néző.” A műsorvezető február 21-én jelentette be, hogy felfüggeszti a televíziós tevékenységét.

Most arról beszélt a Facebookra feltöltött videójában, hogy hamarosan beavatja a részletekbe a nézőket.

Szeretném megköszönni azt a sok üzenetet, amit az elmúlt egy hónapban kaptam, és bár érzékelem azt, hogy a nézők az azonnali visszatérésemért lobbiznak, de higgyék el, nem ez a legfontosabb. Hamarosan egy hosszabb interjút adok az elmúlt időszakról, meg arról, hogy mi vezetett idáig, konkrétan a február 20-i napról is beszélek. Szeretnék mindenkit türelemre inteni, és azt kérni, hogy a végleges döntés hiányát egyelőre ne kérjék rajtam számon. Folyamatosan tájékoztatom a nagyérdeműt a velem kapcsolatos hírekről

– mondta a rövid videóban.

Rovatok