Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc súlyos vádat fogalmazott meg a rendőrséggel és a kormánnyal szemben

2024. március 14., csütörtök 10:52

A Demokratikus Koalíció elnöke azt állítja, hogy „a még meglévő rendőrségi forrásaik” szerint „iszonyatos a nyomás rajtuk a kormány környezetéből”.

„Nem engedjük, hogy ilyen módon próbálják meg elhomályosítani a pedofilbotrány ügyét. Ha közeledik a választás, akkor a Fidesz a régi, megszokott fegyveréhez nyúl, megpróbálja befeketíteni az ellenfelét, ha kell, akkor koncepciós eljárásokat indít” – fogalmazott csütörtökön közzétett videójában Gyurcsány Ferenc.

A Demokratikus Koalíció elnöke azt állítja, hogy

ebben hajlandó közreműködni a rendőrség és az igazságszolgáltatás egy része is. Varju László és Fekete-Győr ügye nem az első és nem az utolsó, ahogy látom az elmúlt napok történéseit. Nagyon egyértelmű és nagyon világos. Ezt mondják a még meglévő rendőrségi forrásaink is, hogy iszonyatos a nyomás rajtuk a kormány környezetéből, a kormányzó párt környezetéből, hogy ha kell, ha nem, indítsanak eljárásokat ellenzéki politikusok, kerület, városvezetők ellen.

Varju Lászlót és Fekete-Győr Andrást is elítélte a bíróság, de mindketten fellebbeztek, az ügyükről itt és itt írtunk.

Gyurcsány Ferenc leszögezte, hogy nem olyan országot akarnak, „ahol az igazságszolgáltatás valójában a hatalom hazug szolgálatába szegődik. Természetesen egy ellenzéki pártnak az eszközei nem végtelenek, de ami van, azt használni fogjuk, hogy megvédjük a kollégáinkat. A bűnösnek bűnhődni kell, de annyit nem érhet egyetlen hatalom sem, hogy ártatlan embereket cibáljanak meg”.

A volt miniszterelnök arra számít, hogy „ha vége lesz a választásoknak, majd ki fog derülni, hogy ja mégsem voltak bűnösök. De addig meghurcoltak embereket, családokat, addigra a nép nem gyakorolhatta őszintén választójogát, mert elvették tőle hazugsággal”.

Rovatok