Index Vakbarát Hírportál

Rendkívüli bejelentést tett Karácsony Gergely

2024. március 14., csütörtök 11:41

Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön bejelentette, hogy elindítják a második Budapesti Lakógyűlést, ezúttal a rákosrendezői beruházással kapcsolatban kérik ki a lakosok véleményét.

Karácsony Gergely azzal kezdte rendkívüli sajtótájékoztatóját, hogy a magyar kormány államközi megállapodást kötött az Egyesült Arab Emírségekkel a rákosrendezői fejlesztéssel összefüggésben szerdán.

A főváros vezetése a leghatározottabban ellenzi, hogy a Rákosrendező területén megvalósuló fejlesztéseket ilyen jogi formában valósítsa meg a kormány

– közölte a főpolgármester, hozzátéve, a főváros vezetése a budapestiek véleményét kikérve a leghatározottabban lép fel. Karácsony Gergely hangsúlyozta, hogy nem Rákosrendező fejlesztése ellen lépnek fel, hanem annak érdekében, hogy ez a beruházás a budapestiek érdekeit szolgálja.

Karácsony Gergely „urbanisztikai rémálomnak” nevezte a hasonló belgrádi beruházást, amelyet nyomasztónak, túlépítettnek és a város klímájára nézve katasztrofálisnak tart, „Budapest főpolgármestereként az a dolgom, hogy megakadályozzam, hogy ez Budapesten is megvalósuljon”, de „a vita nem arról szól, hogy kell-e Rákosrendezőn fejlesztéseket megvalósítani”, mert a városnak, „mint egy falat kenyér”, szüksége van azokra a rozsdaterületekre, ahol minőségi, új lakókörnyezetet lehet kialakítani. Azzal a kormányzati szándékkal egyet is értenek, amely például a földalatti meghosszabbításáról szól.

Karácsony Gergely úgy látja, először a budapestieknek, a kormánynak és az önkormányzatnak kell kitalálnia, hogy milyen projekt legyen Rákosrendezőn, és ehhez kell beruházót találni: „Először van egy koncepció, utána nemzetközi pályázat, a nagy nemzetközi ingatlanfejlesztő beruházó cégek sorban fognak állni azért, hogy ezt meg tudják valósítani. Nagyon rossz az az irány, hogy először megvan a beruházó, kiszolgáltatottá tesszük magunkat, utána a beruházó diktál, ahelyett, hogy a közérdeknek megfelelően mi szabnánk meg, hogy mi valósuljon meg.”

A Fővárosi Önkormányzat kompakt városrészt, parkvárost szeretne Rákosrendezőn, megfizethető lakhatással, a koncepcióról egy korábbi háttérbeszélgetés alapján itt írtunk részletesen.

Karácsony Gergely bejelentette:

Itt az ideje, hogy kikérjük a budapestiek véleményét. A Fővárosi Önkormányzat elindítja a második Budapesti Lakógyűlést. Az első lakógyűlésen több mint 130 ezer budapesti mondta el a véleményét többek között a Lánchíd forgalmi rendjéről. A beruházás sorsa alapvetően érinti a budapestiek jövőjét, ezért fontos, hogy újra elmondják a véleményüket. Erre lehetőséget biztosítunk, ahol minden 14 évnél idősebb, budapesti lakcímkártyával rendelkező polgár szavazhat és elmondhatja a véleményét a Rákosrendezőre tervezett beruházásról.

A második Budapesti Lakógyűlés április elején indul. Arról, hogy Rákosrendező jelenleg milyen állapotban van, itt közöltünk képes riportot.

Rovatok