Index Vakbarát Hírportál

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Történelmi változás, teljes átfegyverzés zajlik a Honvédségnél

2024. március 16., szombat 12:30

„Az orosz–ukrán háború most ért a legveszélyesebb időszakához, most higgadtságra, józanságra van a legnagyobb szükség” – mondta a honvédelmi miniszter az MTI szerint a Mandiner.hu Reakció című podcastjában, amelyet pénteken tettek közzé. Beszélt arról is, hogy teljesen átfegyverzik a Honvédséget, amit történelmi változásnak nevezett.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, a múlt év nyarán elindult ukrán ellentámadás mostanra megakadt és a visszájára fordult, és az orosz csapatok vették át a front minden szakaszán a kezdeményezést. Megváltozott a harcok dinamikája és mindenki, aki az előző fél évben az ukránok győzelmét harangozta be, kénytelen revideálni az álláspontját – mondta.

Hozzátette, nem vált be az a modell, hogy „ukrán katona nyugati fegyverrel, nyugati pénzből harcol és ez sikeres tud lenni”. A honvédelmi miniszter szerint azonban ebben a helyzetben azt mondani, hogy „ha nem volt elég a fegyver, nem volt elég a pénz és mindenféle politikai támogatás, akkor majd esetleg katonát is beviszünk”, ez az eszkaláció olyan kockázatát hordozza magában, ami megengedhetetlen.

Megerősítette, hogy a magyar kormány a kezdetektől a béke mellett állt ki, a magyar kormány volt az egyetlen, amely azt mondta, hogy ezt a harcot nem szabad eszkalálni, tűzszünetre van szükség. Ha ez megvan, akkor indulhatnak meg a béketárgyalások, aminek eredményeképpen el lehet jutni egy „békeállapotra” – fogalmazott. Kifejtette továbbá: 

AZT SENKI NEM VITATJA, HOGY UKRAJNA A MEGTÁMADOTT FÉL ÉS UKRAJNA TERÜLETI INTEGRITÁSÁRÓL VAN SZÓ, DE KÖZVETETTEN EGÉSZ EURÓPA ÚJ VÉDELMI, BIZTONSÁGI GARANCIÁJÁNAK KIDOLGOZÁSÁRÓL IS.

Kitért arra, hogy a jelenlegi frontvonalak szerinte nem azonosak a béketárgyalások során elérhető határvonalakkal. Nem a magyar kormány dolga, hogy megmondja, a béketárgyalások mire jussanak, de Magyarországnak kiemelt biztonsági érdekei vannak a földrajzi elhelyezkedése miatt. „Párizsból, Londonból, Berlinből ilyen ajánlatokat tenni, mint amik most elhangzottak, nagy felelőtlenség” – szögezte le.

Svédek csatlakozása, a Honvédség átfegyverzése 

Svédország NATO-csatlakozásával kapcsolatban Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta, a magyar kormány kezdetektől fogva támogatta Finnország és Svédország csatlakozását a katonai szövetséghez.  A miniszter úgy vélte: a svéd csatlakozásban szerinte „nem volt huzavona", a magyar parlament érthető módon várt egy minimális párbeszédet a svéd parlamenttől. Ennek a párbeszédnek egyik eleme volt már egy katonai szempontból régóta tervezett harcászati repülőgép-beszerzés véglegesítése” – fűzte hozzá.

Mint mondta, a légtérvédelmet ellátó teljes flotta 2026 márciusában a magyar állam tulajdonába kerül. Ma a világon egyedülálló Gripen-pilóta- és kiszolgálószemélyzet-képességünk van, és ehhez kapcsolódóan komoly illetményemelést jelentettek be, mert megbecsülik ezt a képességet.

Kitért arra, hogy a haderőfejlesztés Magyarország számára elkerülhetetlen, mert „a békéhez erő kell”. A veszélyek korában, egy döntően leromlott biztonsági helyzetben meg kell legyen minden ahhoz, hogy a magyar emberek biztonságban érezhessék magukat Beszélt arról is, hogy Magyarország megfelel a NATO elvárásainak, és a GDP-jének 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítja.

Ezután beszélt arról, hogy teljes átfegyverzés történik a Honvédség minden haderőnemében, ami történelmi változást jelent.

A fejlesztések főbb irányairól azt mondta, egyfelől eszközbeszerzés történik, másfelől ezen eszközök itthoni gyártása, ami exportképességet is adhat.

Arról is beszélt: nagy dolognak tartja, hogy a (közvéleménykutatások alapján) „nyerésben lévő” Donald Trump amerikai elnökjelölt találkozott Orbán Viktor kormányfővel. Mint mondta, ha Amerikában 2021-ben nincs elnökváltás, akkor szerinte az orosz-ukrán háború nem, vagy nem így valósul meg. „Ha Trump-elnökség lesz, akkor hihetetlenül megnő a béke esélye” - emelte ki.

Az orosz hadigépezetet meg kell állítani a NATO segítségével 

A miniszter végül kitért arra, hogy „az orosz katonanemzet, és a felállt nagy orosz hadigépezetet közösen kell lecsillapítani. Ehhez minden erőnkre, eszünkre szükség lesz”. Hozzátette: a világ vezető hatalmainak nagyon észnél kell lenniük, ezért is van szükség erős amerikai vezetésre, a NATO stabilitására.

Ez a katonai szövetség képes arra, hogy elrettentsen egy kívülről jövő támadást, ezért érdekünkben áll fenntartani

– szögezte le. A teljes interjú alább megtekinthető:

Az ukrajnai háború fejleményeit szombaton is percről percre követjük ebben a cikkünkben.

Rovatok