Index Vakbarát Hírportál

A DK a gyermekotthonokban elkövetett szexuális bűncselekmények kivizsgálását sürgeti

2024. március 18., hétfő 09:51

A Demokratikus Koalíció vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a parlamentben a gyermekotthonokban elkövetett szexuális bűncselekmények kivizsgálására.

Határozati javaslatot nyújtottak be a parlamentben a DK országgyűlési képviselői, amelyben egy, a gyermekekkel szemben elkövetett szexuális visszaéléseket feltáró független vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezik.

A Demokratikus Koalíció szerint egy gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmény sem maradhat büntetlenül: belegondolni is szörnyű, hogy az „orbáni pedofilhálózat” tagjai szabadon garázdálkodhatnak kiskorú gyerekek között.

A bizottság feladata a gyermekintézetekben történt, gyerekekkel szembeni visszaélések teljes körű kivizsgálása és a korábban napvilágra került ügyek felülvizsgálata.

„A bizottság munkájába civileket is bevonnánk, lehetőséget biztosítanánk az áldozatoknak a jelentkezésre, és az állami intézmények mellett az egyházi intézményeket sem hagynánk ki, hiszen csak a pedofilmentegető Balog Zoltán alá 46 óvoda és iskola tartozik. Nem engedhetjük meg, hogy a fideszesek a törvény felett álljanak, akiknek mindent szabad: erről szól a szociáldemokrata fordulat, amelyre Dobrev Klára vezetésével készülünk” – olvasható a párt közleményében.

Mint ahogy azt az Index megírta, a kegyelmi botrány után a magyar kormány szigorításokat vezet be a gyermekvédelem területén. Az első kormányrendelet már ki is jött: pszichológiai alkalmassági vizsgálatot rendelnek el a gyermekotthonok vezetőinél. 

Az ügy februárban robbant ki, miután kiderült, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei pedofilügyben elítélt igazgató, V. János bűntársának.

A köztársasági elnök döntése hatalmas vihart kavart, a kegyelmi botrány miatt Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítást nyújtott be. Nyolc nappal később végül Novák Katalin, valamint a döntését ellenjegyző Varga Judit volt igazságügyi miniszter is benyújtotta lemondását.

A kegyelmi botrányban szintén érintett  Balog Zoltán  lemondott a zsinati elnöki tisztségéről, de a püspökiről nem.

Rovatok