Index Vakbarát Hírportál

Magyar Péter megnevezte az újságírót, akitől a családi vitájukról szóló rendőri jelentést kapta

2024. március 18., hétfő 13:17

Varga Judit volt férje szeretné, ha tanúként hallgatnák meg a HVG munkatársát, hogy kiderüljön, ki szivárogtathatta ki a médiának a családi vitájuk után készült rendőri jelentést. Magyar Péter később bejelentette, hogy elfogadja a 24 órás személyi védelmet.

Újabb poszttal jelentkezett hétfő délelőtt Magyar Péter, amiben megnevezte azt az újságírót, aki korábban egy titkos rendőrségi jelentéssel kereste meg őt, amely szerint egy családi vitájuk során agresszívan lépett fel a volt feleségével, valamint az egykori igazságügyi minisztert védő állami testőrökkel szemben. 

Mint korábban megírtuk, Varga Judit volt férje vasárnap este arról posztolt a közösségi oldalán, hogy hamarosan nyilvánosságra hozhatnak róla olyan híreket, miszerint ő többször is megverte az egykori igazságügyi minisztert, családi vitájuknak pedig rendre a rendőrség vetett véget. Mint írta, ezek a vádak „totálisan abszurdak”, az erről esetlegesen cikkező újságokat pedig perrel fenyegette meg, ha beszámolnak róla. 

Bár Magyar valóban elismerte, hogy rossz házasságban élt Vargával, és volt olyan eset, amikor a családi vitájukat nem tudták egymás között, „felnőttek módjára” elrendezni, de azt tagadta, hogy bántalmazta volna a volt feleségét. Szerinte az egyik ilyen eset után, amelyről rendőrségi jelentés is készült, és amely egy oknyomozó újságíróhoz is eljutott, számtalan valótlanságot tartalmaz, annak felvétele során pedig őt nem kérdezték meg. 

Az igazságügyi miniszter volt férje legújabb bejegyzésében azt kérte a hatóságoktól, hogy rendeljenek el nyomozást annak kiderítésére, hogy a rendőrség állományából ki és milyen célból szivárogtatta ki a jelentést a médiának. 

Kérem, hogy az eljárásban hallgassák meg tanúként Dezső Andrást, a HVG újságíróját, aki állítása szerint a rendőrségtől kapta a dokumentumot

– írta Magyar Péter. 

Varga Judit is megszólalt

Az egykori igazságügyi miniszter, volt parlamenti képviselő közéletből való távozása óta nem kommunikált a nyilvánosságban, exférje vasárnap esti posztja után nem sokkal azonban ő is posztolt a Facebook-oldalára, sejtelmes bejegyzésében egy párkapcsolati erőszakról szóló kisfilmet osztott meg, amelyhez mindössze annyit fűzött hozzá kommentárként: 

Mindig van kiút.

Volt felesége bejegyzése láthatóan rosszul érintette Magyar Pétert, mert azonnal reagált a Facebook-oldalán a posztra. Ebben azt állította, hogy a volt feleségét zsarolják valamivel, ezért „teregeti ki a házasságuk szennyeseit”, ő azonban a jövőben sem akar ilyet tenni.

Bár Magyar azt mondta, hogy a rendőri jelentés rá nézve terhelő tartalmáról csupán a napokban értesült, amikor az őt megkereső oknyomozó újságíró segítségével bepillantást nyerhetett a titkos iratokba, már korábban is számolhatott azzal, hogy valami ehhez hasonló ügy utol fogja érni. Varga Judit volt férje ugyanis már a Telexnek adott, február végi interjújában is említést tett arról, ha belép a politikába, akkor többek között „nőverőnek” fogják titulálni.

Érdekesség továbbá az is, hogy idáig mindössze egyetlen forrásból értesült a nyilvánosság viharos családi életükről, Magyar Péter posztjából. Egyetlen sajtótermék sem hozakodott elő ugyanis a rendőrségi jelentéssel, annak tartalmát a volt férj bejegyzése alapján ismertette mindenki az olvasókkal. Kérdéses tehát, hogy Magyar azokat a sajtóorgánumokat is perbe fogja-e, akik feldolgozták a saját bejegyzését.

Frissítés (hétfő, 14:00)

Magyar Péter hétfő délután Facebook-posztban jelentette be, hogy elfogadja a felajánlott 24 órás személyi védelmet, mert ahogy írta, „a maffia Budapesten és Palermóban is hasonlóan működik”.

Frissítés (hétfő, 17:30)

Az országos rendőrfőkapitány belső vizsgálatot rendelt el a sajtóban megjelent állítások, valamint „Magyar Péter nyilatkozata, bejegyzése és vélelmei” miatt – válaszolt a Telex kérdéseire az Országos Rendőrfőkapitányság (ORFK).

Rovatok