Index Vakbarát Hírportál

Pszichológust kérdeztünk arról, milyen hatással lehet Varga Judit és Magyar Péter gyerekeire a jelenlegi helyzet

2024. március 26., kedd 21:10

Közéleti szereplők gyerekének lenni eleve kihívás, ha azonban a szülők egy társadalom elé kivetített helyzetbe beemelik a családi problémákat, az többszörösen árthat a gyerekeknek – a Varga Judit és Magyar Péter közötti, egész ország szeme előtt zajló közéleti vitáról pszichológust kérdeztünk, aki arra is rávilágított, hogy talán a szülőknek van a legnagyobb szüksége segítségre.

Egy ország figyeli Varga Judit egykori igazságügyi miniszter és volt férje, Magyar Péter nyilvános üzenetváltásait és személyesbe fordult közéleti vitáját. Az ország előtt zajló politikai-magánéleti konfliktus kedden tetőzött, amikor Magyar Péter – korábbi ígéretének megfelelően – a Fővárosi Nyomozó Ügyészségre vitte azt a még 2023 januárjában, közös otthonukban rögzített hangfelvételt, amelyen Varga Judit a Schadl–Völner-ügy ügyészségi iratainak manipulálásáról beszél. Varga Judit közösségi oldalain közzétett reakcióiban hosszan ecseteli, hogy bántalmazó kapcsolatban élt, és hogy volt férje narcisztikus, gonosz ember. Szakértőt kérdeztünk arról, vajon milyen hatással lehet a pár három közös gyermekére – akiket megosztott felügyelettel nevelnek – a jelenlegi helyzet, és mi lehet számukra a legnagyobb segítség.

„Azt gondolom, hogy az üzengetéssel a szülők minden alkalommal nagyon kellemetlen helyzetbe hozzák a gyerekeket. Függetlenül attól, hogy közszereplőről van-e szó – bár közszereplő gyerekének lenni eleve kihívás” – fejtette ki Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus az Indexnek, majd arról beszélt, hogy

ha a gyerek feje fölött üzengetnek, az azt jelenti, hogy elvész a szülőkbe vetett bizalmuk, kontrollvesztést élnek meg, nem tudják, ki irányít. Oldalt kell választaniuk, és a gyerekeknek ez hatalmas törés.

A szakértő kiemelte, hogy ha mindez nyilvánosan történik, az sokszorosan ártalmas a gyerekek számára.

Gyarmathy Éva véleménye szerint eleve nemtelen eljárás szakmai, politikai vitába a személyes vonatkozásokat, oldalakat beemelni, de ha a családban élő kiskorúakat is érinti a pár/volt pár vitája, akkor különösen. 

Nem könnyű feldolgozni a gyerekeknek egy ilyen elmérgesedett állapotot. Abban az esetben lehet megúszni épségben egy ilyen helyzetet, ha előzetesen megfelelő mennyiségű muníciót kaptak a leküzdéséhez

– magyarázta a szakember. 

Nem csak a gyerekeknek, a közgondolkodásnak is ártanak

Minden, amit itt látunk, az nemcsak ezeknek a gyerekeknek árt, hanem általában a közgondolkodásnak. Egyrészt szakmai vitát személyeskedésbe fordítani, másrészt olyan helyzetbe hozni egy családot, hogy az intim történések, amelyek csak a szűk pátriára tartoznak az közbeszéd tárgyai legyenek, elfogadhatatlan. Rossz minta a társadalomnak.

Felfoghatatlan, hogy szülők, miközben védeniük kellene a gyermekeiket, ilyennek teszik ki őket

– mondta a pszichológus. Gyarmathy Éva szerint a gyerekek elég stabilak tudnak lenni, ezért a kellően megalapozott belső erő megléte kiválthatja a szakember bevonását. Úgy látja azonban, hogy a jelenlegi helyzeten nagyon sokat segítene, ha gyorsan abbahagynák a szülők a vitát, mert minden gyereknek a saját szülője a legjobb terapeutája.

Legalább az ő érdekükben vissza kellene vinni szakmai szintre a vitát

– szögezte le. A neveléslélektani szakpszichológus arra is kitért, hogy a szülők vitatkozhatnak, de egy társadalom elé kivetített helyzetbe a családot behozni nagyon kellemetlen és káros a gyerekek számára.

A szülőknek van a legnagyobb szükségük segítségre

Ha pedig a gyerekek nem elég stabilak, és még el is húzódik a politikai-közéleti sárdobálás, akkor 

a szorongás, a bizonytalanság, az elveszettségérzés és tehetetlenség már felerősödhetett bennük. Ez erős szorongásos zavarokhoz vezethet, súlyosabb esetben pedig személyiségfejlődési zavar is felléphet

– fogalmazott. Gyarmathy Éva végül rámutatott, ha a szorongás súlyosabb jelei mutatkoznak a kiskorúakon, akkor szükség van szakemberre, ha csak enyhébb szinten, akkor pedig főleg a szülők tudnának segíteni.

De leginkább valószínűleg maguknak a szülőknek van szükségük segítségre

– hangsúlyozta. 

A mai nap legfontosabb eseményeinek összefoglalója ebben a cikkünkben olvasható, a Magyar Péter által szervezett tüntetés eseményeiről pedig ide kattintva tájékozódhatnak. 

(Borítókép: Németh Emília / Index)

Rovatok