Index Vakbarát Hírportál

Bayer Zsolt: Sajnos ezek a gyáva patkányok soha nem ölik meg magukat

2024. március 29., péntek 11:52

Bayer Zsolt a legfrissebb véleménycikkében kifejtette az álláspontját Varga Judit állításaira vonatkozóan. Bár Magyar Péter nevét az írásában egyszer sem említi, egyértelműen a volt igazságügyi miniszter által megfogalmazott vádakra reflektál a jobboldali publicista.

Bayer Zsolt jobboldali publicista kifejtette a véleményét a Magyar Nemzet hasábjain Varga Judit volt igazságügyi miniszter Hajdú Péternek adott interjújáról. Az írása elején leszögezte, hogy nincsenek szavak a gyerekbántalmazásra, gyerekverésre, gyerekek fenyegetésére.

Az asszony, a nő, a feleség bántalmazására, verbális és/vagy testi kínzására sincs – de aki a gyerekével is képes ezt megtenni, az valójában egy senki, aki nem méltó semmire. Persze a kettő többnyire együtt jár.

Így utalva arra, hogy Varga Judit részletesen bemutatta, hogy emlékezete szerint Magyar Péter miket mondott gyermekeinek és neki. Bayer Zsolt ezt követően kitért arra, hogy amikor nézte és hallgatta Varga Juditot, akkor két dolog járt a fejében: „Az Egy ágyban az ellenséggel című film, és egy nagyon közeli ismerős, egy nő, egy asszony, aki ugyanezen ment keresztül a környezetemben. És hosszú-hosszú évekig tűrte, titkolta, magyarázta – elsősorban önmagának, miért is kell neki ezt elviselni. Tűrte, titkolta, magyarázta, és megtanulta azt, hogy önmagát vádolja mindig. Kezdte elhinni, hogy ő tényleg értéktelen, semmire sem alkalmas, s a nélkül az állat nélkül, akivel együtt él, már nem is lenne élete.”

S persze abban a kapcsolatban is ott volt a háttérben a gyerek. Mint a bántalmazás másik alanya és tárgya, s a mindent elviselés indoka. Egy ágyban az ellenséggel. Lelki kielégülést él át az ember, amikor a film végén végre megdöglik az az »ember«.

Majd a publicista leszögezte, hogy a film nem ültethető át a való életbe: „az élet egyszerűbb és bonyolultabb, sunyibb és heroikusabb, és épeszű, ép erkölcsű ember nem képes úgy áthágni a törvényt, ahogy a főhősünk a filmben. Hanem csinálja, folytatja, tűri, elviseli, ameddig csak lehetséges, vagy még tovább”. Majd kiemelte:

Nézem Varga Juditot. Ismerem, szeretem, tisztelem régóta. És ugyanolyan régóta tudtam, tudtuk, min megy keresztül, mit kell elviselnie, eltűrnie. Illetve csak azt hittük, hogy tudjuk. Mert most tudtuk csak meg valójában. »A mama tönkretette a papát, ezért most mindketten börtönbe fogunk menni, ti pedig intézetben fogtok felnőni.«

Ezt követően szembeállítja egymással Varga Juditot és Magyar Pétert: „egy »embert«, aki késsel járkált a házban”, aki „öngyilkosságot színlelt”, hozzátéve, hogy „sajnos ezek a gyáva patkányok soha nem ölik meg magukat”, és „aki elhitette vele, hogy semmire sem alkalmas, semmire sem jó, semmire sem képes”.

„Ő, a nő – illetve csupa nagybetűvel: A NŐ –, aki diplomát szerzett, megtanult több nyelven beszélni, hegedült, focizott, szült három gyereket, s mindezek mellett még arra is maradt ideje, energiája, hogy szép legyen.” 

Majd részletezte azokat az állításokat, amelyeket Varga Judit az interjúban megfogalmazott, és Egon Friedell idézetén keresztül feltette azt a kérdést, hogy hagyjuk-e, hogy „belőlünk a jakobinus Franciaország legyen”.

Nézem ezt a nagyszerű nőt. Néha elsírja magát, de erőt vesz magán. Megszabadult. Volt hozzá ereje. Ehhez is volt. A jakobinusok pedig most őt kérik számon. A jakobinusok, akik eddig minden, még a legképtelenebb állításoknak is azonnal hitelt adtak, akik halálba kergettek színházi rendezőt, akik eltüntettek a szakmából másik színházi rendezőt és zseniális filmrendezőt (Megáll az idő), akik készpénznek vették, hogy a volt amerikai elnök húsz vagy harminc éve egy New York-i nagyáruház női fehérneműosztályának próbafülkéjében fényes nappal megerőszakolt egy nőt, ezek a jakobinusok most számonkérik Varga Juditot, bizonyítékokat követelnek tőle, és vigyorgó emojikkal árasztják el a tragédiáját

– fogalmazott.

Bayer Zsolt szerint mindebből logikusan következik, hogy akik Varga Juditot számonkérik, előre felmentik a „Steinmannjukat, a Robespierre-jüket, hiszen vért akarnak látni, vért akarnak inni, alig várják, hogy ocsmány, beteg lelkük főterén működésbe lépjen a guillotine. És Maximillian Steinmann ott áll szánalmas, nyomorult, felesleges élete vérmosta fokán, és önelégülten vigyorog. Most úgy érzi végre, hogy pondróból pillangó lett”.

Majd kiemelte: „pedig dehogy. Maradt és marad az, ami mindig is volt: egy gyáva, ócska, undorító, szar alak. Aki soha, egyetlen pillanatig sem érdemelte meg azt a nőt, akit megpróbált tönkretenni.”

Az írását úgy zárta: „Drága Judit, veled vagyunk. Számíthatsz ránk. S üzenjük a jakobinusoknak: nekik sem fog sikerülni. Soha.”

Magyar Péter is reagált Varga Judit állításaira

Magyar Péter, a Diákhitel Központ egykori vezetője és Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter exférje pénteken délelőtt egy hosszabb Facebook-bejegyzésben reagált a volt felesége szerdai interjújára. Magyar Péter leírja, hogy nem szerette volna megnézni ezt a videót, mert, mint megjegyzi, „lelkileg borzasztó nehéz megélni, amikor az ember volt szerelmét, gyermekei anyját aljas politikai lejáratásra használja fel a propaganda”. Végül mégis úgy döntött, megnézi, de ezalatt „hol könnyezett, hol összeszorult a szíve”.

A Diákhitel Központ egykori vezetője a bejegyzésében nem tagadta Varga Judit azon vádjait, miszerint nekilökte terhes feleségét egy ajtónak, sem azt, hogy egy veszekedés után késsel a kezében mászkált a lakásban. Ahogy azt sem, hogy bezárta feleségét egy szobába, ahonnan aztán az egyik fia szabadította ki.

Mint írta, a volt feleségével 18 éves kapcsolatuk alatt mondtak és írtak egymásnak szépeket és kevésbé szépeket is.

Igen, az én feladatom volt kivinni a kukákat, igen, előfordult, hogy beültem a hátsó ülésre, igen, sokszor fontosnak éreztem, hogy bocsánatot kérjek, igen, sokszor zárva maradt az ajtó, amikor veszekedtünk, hogy a gyerekek ne jöjjenek be. Volt, hogy a békülés után is így maradt

– írja Magyar Péter.

Hangsúlyozza, hogy sosem ütötte meg Varga Juditot, viszont leírja, hogy a volt felesége többször is bántalmazta őt: „Hol ököllel, hol lábbal. Volt, hogy tanúk előtt, volt, hogy zárt ajtók mögött.”

Engem úgy neveltek, hogy a házastársi vitákat az ember nem teregeti ki a nyilvánosság előtt. Sem akkor, amikor történnek, sem 5-15 évvel később aljas politikai lejáratás céljából. Eddig igyekeztem ennek megfelelően eljárni. Igyekeztem csak a szépre emlékezni, és hálával gondolni a 18 közös évünkre

– jegyzi meg a posztjában. Hozzáteszi, hogy nem akart a nyilvánossághoz fordulni amiatt sem, hogy – mint írja – Varga Judit igazságügyi miniszterként „nem tartotta be és most sem tartja be a bíróság által jóváhagyott megállapodásuk pontjait, és hogy a válásuk óta hogyan igyekszik következetesen ellene nevelni a gyermekeit”.

Mindenki tudja, hogy az aljas rogáni propagandának a videóval az volt a célja, hogy az ügyet és a hazánkért való kiállásunkat lehúzza a bulvár mocsarába, hogy ezzel is elterelje a figyelmet a valódi jogi és politikai kérdésekről, és hogy megússzák, hogy felelősséget kelljen vállalniuk

– hangsúlyozza. Hozzáteszi, hogy ez nem fog sikerülni, mivel szerinte a magyarok többsége „átlát a szitán”.

(Borítókép: Bayer Zsolt 2022. július 22-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok