Index Vakbarát Hírportál

„Külön köszönjük a fideszes főpolgármester-jelöltet, akit ma egy Szentkirályi ásványvíz képvisel”

2024. április 3., szerda 17:45

Több hónapos munka után szerda délután bemutatták hazánk főbb diákszervezetei a Budapestre szabott ifjúsági programjukat. A rendezvényen három főpolgármester-jelölt, Karácsony Gergely, Vitézy Dávid és Brenner Koloman is megjelent, Szentkirályi Alexandra azonban távolmaradt, amiért be is zsebelt egy csípős megjegyzést.

Február közepén startolt el az Egységes Diákfront (EDF), a Fridays For Future (FFF) és az Adom Diákmozgalom Blanketta névre keresztelt kezdeményezése, de az ötlet ennél jóval régebbre nyúlik vissza.

A három diákszervezet tavaly ősszel – több tüntetés megszervezése után – jutott arra az elhatározásra, hogy ugyan a figyelemfelhívó akciók fontosak, a valódi változáshoz még valamire szükség van.

Ekkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha szakértők bevonásával megalkotnának egy Budapestre szabott ifjúsági programot. A szakmai anyag elkészítésébe a fiatalokat is bevonták, az elmúlt hetekben egy online felületen lehetett nyilatkozni arról, ki milyen fővárost szeretne, a szervezők elsősorban a kulturális programokkal, művészetekkel, közösségi terekkel és városzöldítéssel kapcsolatos igényeket mérték fel. A kérdőívet mintegy 1000 diák töltötte ki.

A három szervezet már a kezdeményezés bejelentésekor hangsúlyozta, hogy az eredményeket eljuttatják a főpolgármester-jelöltekhez és a polgármesterjelöltekhez. Karácsony Gergely már korábban jelezte nyitottságát, ezzel összhangban a programbemutatót szerda délután az első sorból figyelte. Jelen volt emellett Brenner Koloman, a Jobbik-Konzervatívok főpolgármester-jelöltje és Vitézy Dávid, aki nemrég jelentette be, hogy szintén indul a főpolgármesteri székért, de részt vett a bemutatón Pikó András józsefvárosi polgármester is, aki hamarosan újra megméretteti magát.

Perlaki-Borsos Noel a program bemutatóját azzal kezdte, hogy köszönetet mondott a jelen lévő főpolgármester-jelölteknek és polgármesterjelölteknek.

„Külön köszönjük a fideszes főpolgármester-jelöltnek, akit ma egy Szentkirályi ásványvíz képvisel” – szúrt oda Szentkirályi Alexandrának a fiatal, aki ezt követően rátért a szakmai anyag főbb elemeire, melyek az alábbiak:

Aschenbrenner Lili, az FFF képviselője a program zöld részét ismertette. Mint mondta, elsősorban arra igyekeztek választ adni, hogy miként létezhet együtt a város, az ember és a természet. A következőkre jutottak:

Schermann Fruzsina, az Adom Diákmozgalom elnöke folytatta a sort. Hangsúlyozta, hogy a fenti tervek csak a töredékei mindannak, amit összeírtak.

„Kezdem érteni, miért nem foglalkoznak a politikusaink szakpolitikával” – jelentette ki, majd azzal folytatta, hogy a célok elérése érdekében egy Budapesti Diákönkormányzatot szeretnének létrehozni, amely tájékoztató szervként, kapcsolatépítőként, programszervezőként és diákképviseletként is működne.

„Jelenleg nincs Budapesten diákképviselet, ezt a fiatalok is visszaigazolták a kérdőívben” – emelte ki, hozzátéve, hogy a Budapesti Diákönkormányzat 23 fős közgyűlésből állna, vagyis minden kerületnek egy képviselője lenne.

Amennyiben egy vezető vállalja a fentieket, az elvárásokat teljesítenie is kell, a szervezetek mindezt bizonyos időközönként felülvizsgálják, és hangot adnak annak, ha úgy látják, nincs előrelépés.

Karácsony Gergely: A kampányban ennyi irónia szükségeltetik

Karácsony Gergely főpolgármester a helyszínen lapunknak úgy nyilatkozott:

„Nagyon fontos, hogy van egy generáció, amely számára a demokrácia már természetes. Van igényük arra, hogy formálják a várost, az országot, önmagában az, hogy programot írtak, egy fontos előrelépés” – fogalmazott, kiemelve, hogy három csoportra osztaná az elhangzottakat.

A graffitifalakat jó ötletnek tartja, noha álláspontja szerint ez sem teljesen újdonság. „Graffitiellenes vagyok, de csak ott, ahol nincs helye” – jelezte, majd kiemelte azt is, hogy abszolút egyetért mindazzal, ami a rakpartok ügyében elhangzott, „nem lehet vagyon kérdése, hogy valaki részt vegyen a város lüktetésében”.

Végül arra a kérdésre, hogy mit szól a Szentkirályi Alexandrának címzett pikírt megjegyzéshez, úgy felelt:

„A kampányban ennyi irónia szükségeltetik. Azt pedig már megszoktuk, hogy a Fidesz nem veszi komolyan a társadalmi partnerséget, és nem jelenik meg olyan helyeken, ahol egyébként kellene.”

Vitézy Dávid: Várom a munkát a fiatalokkal

A bemutató után Vitézy Dávid is nyilatkozott az Indexnek. A főpolgármester-jelölt arról beszélt:

Nagyon sok jó javaslat van, rengeteg olyan dolgot hallottam, ami szerepel a programomban, vagy egyelőre annak tervezetében. A diákokhoz hasonlóan én is a budapestiekkel együtt alkotnám meg a saját programom, ezért is indítottam el néhány hete a »Mit vársz a következő főpolgármestertől?«– kezdeményezést. Eddig több ezer javaslat érkezett be, köztük több mint 1000 harminc év alattitól. A diákok most azt kérték, egyeztessünk. Én erre nyitott vagyok, mindenképpen egy asztalhoz ülök velük a következő napokban

– mondta, kiemelve, különösen tetszett neki az az ötlet, hogy az iskolák környezetében több találkozópontot alakítsanak ki.

„Meglátjuk, hogy mi az, ami az elhangzottakból megvalósítható, felelőtlen ígéreteket ugyanis semmiképpen sem szeretnék tenni. Nagyon örülök viszont, hogy meghívtak, és itt lehettem, várom a munkát a fiatalokkal” – egészítette ki.

(Borítókép: Tövissi Bence / Index) 

Rovatok