Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: A NATO-ban lévő háborús pszichózis óriási eszkalációs kockázatot is jelent

2024. április 4., csütörtök 15:02

A NATO-n belül jelenleg háborús pszichózis uralkodik, ami komoly eszkalációs kockázatot jelent, ezért minél előbbi stratégiaváltásra lenne szükség az észak-atlanti szövetség részéről – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a NATO-Ukrajna Tanács ülését követő sajtóértekezletén arról számolt be, hogy minden, ami elhangzott a tanácskozáson, azt erősítette meg, hogy minél előbb békére van szükség, ugyanis jól látszik a csatatéri helyzet alapján, hogy gyors diplomáciai rendezés híján drámai mértékben nőni fog a halottak száma és a pusztítás mértéke.

„Egyértelműen egyre aktívabbak a harctéri cselekmények, ezek következményei egyre súlyosabbak, és így az emberéletek megmentése és a pusztítás megelőzése érdekében most minden erőfeszítést a béke megteremtésére kellene koncentrálni” – figyelmeztetett.

Majd rossz hírnek nevezte, hogy ez jelenleg erősen kisebbségben lévő álláspont a NATO-n belül, egyik kollégája például úgy fogalmazott, hogy „a cél nem a béke megtalálása, hanem a háború megnyerése”.

Ma nagyjából ez a fajta háborús pszichózis jellemzi a NATO-tagállamokat. A mai napon a felszólalások döntő többsége arról szólt, hogy hogyan lehetne a fegyverszállításokat növelni Ukrajnának

– mondta.

Ezzel kapcsolatban pedig rámutatott, hogy a fegyverszállítások összeállítása egyre nagyobb nehézségekbe ütközik, részben azért, mert a szövetségesek jelentős része csaknem teljes egészében átadta mostanra a raktáraiban rendelkezésre álló hadieszközöket.

Szijjártó Péter ezzel összefüggésben emlékeztetett, hogy Magyarország látja el jelenleg Szlovákiában a légtérrendészeti feladatokat Csehországgal együtt, mert Pozsony minden repülőgépét átadta Kijevnek, az újak pedig még nem érkeztek meg.

Felidézte, hogy az ülésen elhangzott az is, hogy ki kell üríteni a raktárakat, azaz minden létező eszközt át kell adni Ukrajnának, és ennek kétségbeesettségéből is világosan látszik az, hogy a fegyverszállítások egyre nagyobb nehézségekbe ütköznek.

És nemcsak a fizikai okok miatt, hogy egyszerűen már nincsen ennyi fegyver, hanem azért is, mert a fegyverszállítások eddig sikerteleneknek bizonyultak a célkitűzésekhez képest

– vélekedett.

„Ugyanis mindeddig azt hallhattuk a fegyvereket szállító országoktól, hogy majd a fegyverszállítmányok hozzásegítik Ukrajnát ahhoz, hogy a csatatéri fejlemények pozitívan alakuljanak. De egyáltalán nem ez történik. A fejlemények teljesen ellentétesek a nyugati várakozásokkal, ellentétesek a fegyvereket szállító országok előrejelzéseivel” – tette hozzá.

Illetve megismételte, hogy Magyarország ellenzi a NATO koordinációs szerepének megnövelését az ukrajnai fegyverszállításokban és az ukrán katonák kiképzésében, így nem is fog részt venni sem ennek tervezésében, sem magukban a műveletekben, sem ezek finanszírozásában.

A miniszter végül hangsúlyozta, hogy a NATO-ban ma meglévő „háborús pszichózis” óriási eszkalációs kockázatot is jelent, és minél tovább tart a háború, annál nagyobb lesz a pusztítás, és annál nagyobb lesz a veszélye a fegyveres konfliktus továbbterjedésének is.

Szóval az eszkaláció megelőzéséhez és az emberéletek megmentéséhez is stratégiaváltásra van szükség a NATO-ban. Az erre vonatkozó szándék egyelőre még nem látszik

– jelentette ki.

Majd kifejtette, hogy hazánk ráadásul Ukrajna szomszédjaként immár több mint két éve közvetlenül szembesül a háború drámai hatásaival, a szenvedéssel, a kormány ezért az ország történetének valaha volt legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre.

Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is folyamatosan követi, csütörtöki élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el.

Rovatok