Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, ki a felelős a 13 éves nagyecsedi lány halálának ügyében

2024. április 9., kedd 08:09

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ vizsgálatot rendelt el a 13 éves nagyecsedi lány halálának ügyében, akit januárban kétszer is hazaküldtek, végül tüdőgyulladásban meghalt. A család nem tudja elfogadni a vizsgálat eredményét, az ügyben a rendőrség is nyomoz.

Egy 13 éves nagyecsedi lány, Niki januárban meghalt tüdőgyulladásban, szülei szerint későn ismerték fel az orvosok, hogy milyen nagy a baj. „Ez így büntetlenül nem maradhat. Hogy az én lányom meghalt, ártatlanul” – mondta akkor az édesapa.

A szülők torokfájás, láz és hányinger miatt háziorvoshoz mentek a gyerekkel, aki otthoni kúrálást írt elő. Másnap hiába hívták a rendelőt telefonon, hogy 39 fokos láza lett a gyereknek.

Nem azt mondta, hogy hozza vissza a lányát, hogy nézzem meg, hogy mi van vele, hanem azt, hogy ő nem Jézus, és vetett egy keresztet. Egy nap alatt nem tudja meggyógyítani

– idézte fel Petrohai Ferenc.

A lányt aznap estére a mátészalkai orvosi ügyeletre vitték mellkasfájdalom miatt, ahol vírusfertőzést állapítottak meg, és megint hazaküldték őket. A lány három óra múlva vért hányt, a szülők akkor már a mátészalkai gyermeksürgősségire vitték be, ahonnan tüdőgyulladással a nyíregyházi kórházba került. Fájt a szíve, végül a légzése is leállt.

Vizsgálatot rendelt el a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, ami már lezárult, és azt állapították meg, hogy senki nem hibázott.

A család nem fogadja el, hogy nincs felelős. „Hazaküldenek. És pár óra múlva meg kritikus állapotban van? Vissza kell mennünk a kórházba? Ha feljebb küldött volna az ambulanciára, akkor az én lányom a mai napig élne” – panaszolta az édesanya.

Most a rendőrségi nyomozás eredményét várja a család és ügyvédjük. Nikinél az influenzavírus egyik szövődménye alakult ki, ami a halálához vezetett – áll a vizsgálati dokumentumokban, írja az RTL.

Nagyon gyorsan, akár napokon belül egy nagyon komoly egészségkárosító hatással jelentkezhet, és nagyon sokszor csak kórházi körülmények között egyéb támogató terápiás eljárásokkal lehet a beteget megmenteni vagy a beteget kezelni 

– fogalmazott Késmárky András háziorvos.

A lánynak influenza elleni védőoltása nem volt, a szakvéleményben azt írják, hogy a vakcina csökkentheti a szövődmények kialakulásának esélyét.

Rovatok