Index Vakbarát Hírportál

Vitézy Dávid újabb területen szállt bele Karácsony Gergelybe

2024. április 9., kedd 11:42

Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt az M3-as metró felújítása miatt Karácsony Gergely által életre hívott vizsgálóbizottság munkáját és annak eredményeit kérte számon a főpolgármesteren. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ígéretek ellenére nem lett semmi az orosz metrókocsik klimatizálásából, nem ment börtönbe senki, és 2019 óta egy komolyan vehető vizsgálat sem volt. Jó lenne, ha Karácsony Gergely tisztázná, hogy milyen koalíciós alkuk akadályozták meg az ügy tisztázását – jelentette ki Vitézy Dávid.

„A Népszava mai cikke máris többre jutott az M3-as metró felújítása körül Tarlós István idején történt orosz befolyásolási kísérletek és a közbeszerzés előkészítése kapcsán, mint a Karácsony Gergely által életre hívott vizsgálóbizottság négy és fél év alatt” – írja Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid.

Az M3-as metrót később felújító orosz cég munkatársai az akkori főpolgármesternél, Tarlós Istvánnál is jártak a tender kiírása előtt a Népszava cikke szerint, a BKV telephelyén megtekinthették a járműveket, és a BKV vezetőit is meghívták Moszkvába. „Tarlós István persze tagad, vádaskodik, a BKV pedig nem válaszol” – írja a főpolgármester-jelölt.

Mivel a BKV vezetése azóta is változatlan, a nyolc éve a metrófelújítási szerződést aláíró vezérigazgató (lásd a képen) máig hivatalban van, és nemrég kapott fizetésemelést, elég könnyen a végére tudna járni a városvezetés annak, mindez pontosan hogyan is történt. Befolyásolták-e az oroszok a metrótendert? Volt-e hatásuk arra, hogy minden más indulót kizártak, hogy ők győzhessenek? Hogy lehet, hogy ezeket az alapkérdéseket évek óta nem vizsgálta a fővárosnál senki?

– áll Vitézy Dávid Facebook-bejegyzésében. „Vajon mi az oka, hogy a Tarlós István idején megkötött orosz metrófelújítási szerződés kivizsgálása elmaradt az elmúlt években, és a tendert felügyelő összes szereplő máig a helyén van a Városházán és a BKV élén?” – folytatta.

Milyen összefonódás akadályozta meg Karácsony Gergelyt abban, hogy kivizsgálja azt az ügyet, amiről a megválasztása előtt még azt mondta, idézem: »Ezért tucatnyi embernek kéne börtönbe mennie«

– tette fel a kérdést a főpolgármester-jelölt.

Összegezve megjegyzéseit felhívta a figyelmet arra, hogy az ígéretek ellenére nem lett semmi az orosz metrókocsik klimatizálásából, nem ment börtönbe senki, mindenki a helyén van azóta is, és 2019 óta egy komolyan vehető vizsgálat sem volt.

Még Zugló polgármestereként azt mondta Karácsony Gergely: a Fidesz és az MSZP háttéralkut kötött parkolásügyben, amin ő polgármesterként nem tudott változtatni. Jó lenne, ha Karácsony Gergely tisztázná, ezúttal az orosz metrók és az orosz befolyásolási kísérletek kapcsán milyen koalíciós alkuk akadályozták meg az ügy tisztázását

– emlékeztetett Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt, aki bejegyzésének végén egy vállalást is tett: „A következő ciklusban a végére fogunk ennek járni, és végre megkezdjük az M3-as vonatainak légkondicionálását is.”

Rovatok