Index Vakbarát Hírportál

Toroczkai László Magyar Péternek üzent: Egy picivel több alázatot

2024. április 14., vasárnap 21:52

Napok óta tart a Mi Hazánk elnöke és a Tisza Párt alelnöke közötti csörte főleg arról, hogy Toroczkai László szerint a Fidesz, Csányi Sándor vagy az amerikai háttérhatalom pénzeli-e Magyar Pétert és egyesületét. Magyar mindet konteónak titulálta, és elmondta, hogy a magyar emberek adományaiból működnek. Toroczkai továbbra is hazugnak tartja Magyart, így nyilvános, élő vitára hívta – a többi EP-listavezetővel együtt.

Ahogy arról beszámoltunk az Indexen, Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke egy YouTube-videóban vázolta, hogy kik állhatnak Magyar Péter mögött, akik anyagilag támogatják. Három lehetséges mecénást hozott fel, a Fideszt, Csányi Sándort és az amerikai háttérhatalmat. Magyar Péter erre egy igen hosszú Facebook-posztban reagált, és kifejtette, hogy miért tartja „konteónak” ezeket az állításokat. 

Nos, el kell, hogy keserítsem, Magyar Péter, valamint a Talpra Magyarok! Közössége és a TISZA Párt mögött nem a fentiek állnak, hanem napról napra egyre több magyar honfitársunk, önkéntesek, segítők, aktivisták, szimpatizánsok tízezrei

– magyarázta a Diákhitel Központ egykori vezetője Toroczkainak. A válasz ismét nem sokat váratott magára, a Mi Hazánk elnöke egy hosszú sajtóközleményben fejtette ki, hogy miért van neki igaza, és miért beszél a levegőbe Magyar Péter.

Bizonyítékok a szóbeszéd ellen

Toroczkai először is kifejti, hogy ő teljesen tényszerűen, nyugodtan beszélt végig a videójában, míg Magyar Péter ingerülten, szinte dühösen válaszolt neki a nyilvánosság előtt. Plusz ő „dokumentumokkal, ingatlan- és cégpapírokkal, tárgyi, látható bizonyítékokkal” támasztotta alá a mondandóját, míg Magyar csak sejtetett, és konkrétumok helyett sugallni próbált dolgokat – például hogy egyes Mi Hazánk-képviselők a Fidesztől kapják a fizetésüket. 

Természetesen erről sem mutat be semmilyen bizonyítékot, de én arra könnyen tudok bizonyítékot mutatni, hogy az igazság ezzel éppen ellentétes

– írta a pártelnök. Szerinte ezek csak olyan politikusok lehetnek, akik kiléptek a Mi Hazánkból, és átmentek a Fideszbe – több ilyenről is tudomása van.

A következőkben azt bizonygatja Toroczkai, hogy Magyar biztosan találkozott amerikai üzletemberekkel (hiszen egy igazságügyi miniszter férje volt), hogy biztosan találkozott Duda Évával és Molnár Áronnal, mert legfontosabb szövetségese és társa, Nagy Ervin ismeri ezeket az embereket, és szerepelt már egy fotón velük és/vagy rokonaikkal. A Mi Hazánk elnöke szerint a Magyar Péter és Varga Judit által alapított egyesület szálai is Duda Évához vezetnek valahogyan.

Értem, hogy százezer ember kiment a tüntetésére, valamint a vonyarcvashegyi diszkóban ezerötszáz fiatal úgy ünnepelte, mintha ő lenne a feltámadott Michael Jackson (ezt Magyar Péter maga mondta), de egy picivel több alázatot szeretnék javasolni neki

– szúrt oda a pártelnök a Tisza Párt alelnökének.

Ezután Toroczkai vitára invitálta Magyar Pétert – pontosabban nem ő, hanem az ATV, akik meghívták egy nyilvános vitára minden párt listavezetőjét, amire a Mi Hazánk már pozitívan reagált, a pártelnök szerint Magyar viszont még sehogyan sem. Szerinte tartoznak annyival a magyar embereknek, hogy vállalják az élő, nyílt vitát, és ez ugyanúgy vonatkozik Deutsch Tamásra és Dobrev Klárára is, mint minden listavezetőre.

Rovatok