Index Vakbarát Hírportál

„Addig sétáljon az erdőben éjszaka, és fütyörésszen” – Vitézy–Tarlós-csörte a metrófelújításról

2024. április 16., kedd 08:52 | aznap frissítve

Magánjellegű ügyként értékelte Tarlós István volt főpolgármester azt, hogy beperli-e Vitézy Dávid főpolgármester-jelöltet a metrófelújítással kapcsolatos kijelentések miatt. Minderről egy televíziós interjúban beszélt hétfő este Budapest korábbi első embere.

Tarlós István korábbi főpolgármester is vendége volt hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorának. Mint fogalmazott, nem érti, hogy került nyilvánosságra a perrel kapcsolatos információ. Egyúttal magánjellegű dolognak nevezte azt, hogy beperli-e Vitézy Dávid főpolgármester-jelöltet.

„Csak várjon a sorsára, addig sétáljon az erdőben éjszaka, és fütyörésszen” – jegyezte meg Tarlós István.

Vitézy Dávid korábban az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában arról beszélt, hogy Tarlós István volt főpolgármester külső nyomás hatására bocsátotta el 2014-ben a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) éléről. Korábban megírtuk, hogy Tarlós István egykori főpolgármester rágalmazásért akarja feljelenteni az Indexnek adott interjújában a metrófelújítással kapcsolatos kijelentéseiért Vitézy Dávidot, aki elmondása szerint készen áll a perre.

Tarlós István az ATV-ben elmondta, hogy „szerinte fel kell frissíteni” Vitézy Dávid memóriáját.

Amióta csak mondja, az égvilágon semmi bizonyíték nincs erre. Valóban beszélgettem az ő felmentéséről, és valóban kaptam Budapestről ilyen javaslatot, hogy nem biztos, hogy Dávidnak abban a székben kell ülnie

– mondta a volt főpolgármester, aki arra nem kívánt kitérni, miért volt összetűzése Vitézy Dáviddal. Tarlós István kijelentette: nem igaz, hogy a 3-as metró felújítása miatt kerülhetett más pozícióba Vitézy Dávid.

Tarlós István csakúgy, mint a műsorban elmondta, az Index kérdésére is felidézte, hogy megörökölték a 30, 38 éves metrókat és ismétlődő tömegfelháborodás volt az ismétlődő metrótüzek miatt. Emlékei szerint történt egy olyan eset évekkel ezelőtt a BKV vezérigazgatója és az egyik helyettese kiment Moszkvába, hogy megtudják a túlhordott kocsik közlekedhetnek-e tovább. „Nem zárom ki, hogy behoztak valami oroszt, de konkrét emlékem nincs, mert a felújításról és a tenderről soha nem találkoztam egyetlen orosszal” – hangsúlyozta. Tarlós István lapunknak is elmondta, hogy ő nem avatkozott be a szerződésekben, viszont Vitézy troliügyben találkozhatott az oroszokkal még 2013 májusában. 

A 3-as metrófelújításról a volt főpolgármester elmondta, kényszerhelyzetben voltak. „Két lehetőségük volt vagy felújítják vagy leállítják” – mondta, hozzátéve: azért volt csak két lehetőségük, mert a kormányhatározat indoklása szerint is a felújítás volt az opció, amelyet állítása szerint Vitézy Dávid is támogatott. A korábbi főpolgármester ezt egy határozattal is alátámasztotta, BKV jegyzőkönyvből idézett. Tarlós elmondta, Vitézy Dávid sosem volt felettese a BKV-nak, ellenben tagja volt a BKV igazgató Tanácsának. 

A kormányhatározat után a közgyűlésnek kellett egy elvi határozatot, hozni, hogy felújítás lesz a metrónál, amelynek az előterjesztését VItézy is ellenjegyzett. „Dávid ezzel tulajdonképpen bemártotta a kormányt, bemártott engem, a közbeszerzési döntőbizottságot, a BKV-igazgatóságot és ezen keresztül saját magát is. Megértem, hogy ő kampányol, nem haragszom a Dávidra” – utalt arra, hogy szerinte valójában nem ellene, hanem a főpolgármester, Karácsony Gergely ellen harcol, kampányol.

Visszafogott legyen, ha nem akar szénné égni ebben az ügyben 

– így reagált Tarlós István arra, hogy a következő napokban Vitézy Dávid érkezik a stúdióba, és őt is megkérdezik az ügyről.

Vitézy Dávid négy pontban reagált az interjúra

Vitézy Dávid nem sokkal a műsor után négy pontban reagált Tarlós István kijelentéseire. A főpolgármester-jelölt posztjában a következőkről írt:

  1. „A hármas metró kocsijait rég klimatizálni kellett volna, Tarlós István elmulasztotta eleve klímával megrendelni a felújítást (ha már nem új vonatokat vett), míg Karácsony Gergely ígérete ellenére 5 éven át nem tett semmit ez ügyben - miközben minden lehetősége megvolt rá. Ez ténykérdés, Tarlós István ma is elismerte, hogy a tűzforró kocsik érkezése utáni balhék nyomán 2019-ben már minden készen állt a klimatizáláshoz, miután elmulasztották eleve így rendelni a felújítást. Hogy azóta mi történt, rejtély.”
  2. „Minden belső fórumon amellett érveltem, hogy új metrókra van szükség a 3-as metróra – ezt ma Tarlós István is elismerte, ahogy azt sem cáfoltam soha, hogy ezt ő is megpróbálta elérni a kormánynál, sikertelenül.”
  3. „Tarlós István az Indexnek 2017-ben maga mondta az orosz metrófelújítás körüli titkosszolgálati akciókról szóló cikkben, hogy: »Tarlós elismerte, nem az ő saját kezdeményezésére szabadultak meg a BKK vezetőjétől.« Ezt az állítását ma, 7 évvel később megcáfolta, hogy aztán zavaros indoklásban mégis arról beszéljen, »Budapestről« szóltak le neki, hogy szabaduljon meg tőlem. Jó lenne tudni, pontosan kinél lobbiztak ez ügyben az oroszok és ki tudott ez ügyben leszólni Budapest főpolgármesterének akkoriban.”
  4. „A hármas metró kocsifelújítási tenderén furcsa körülmények között, a többi pályázót kizárva nyertek az oroszok, miután előtte évekig kavartak különböző diplomáciai és titkosszolgálati eszközökkel az ügyben – többek közt ellenem is. A közbeszerzés végül csak 2015-ben zajlott le, miután már nem voltam a BKK vezetője. Így tehát ennek a közbeszerzésnek részleteit én sem ismerem jobban, mint a közvélemény – ellentétben Tarlós Istvánnal, aki láthatóan máig hozzáfér a BKV belső közbeszerzési dokumentumaihoz is, amiket az ATV stúdiójában lobogtatott. A kritikám viszont annak szólt, hogy az elmúlt öt évben ez a közbeszerzés még csak tisztességesen kivizsgálva sem lett, a dokumentumai máig nem nyilvánosak. Bár 2019-ben Karácsony Gergely mindenkinek börtönt ígért, akinek az orosz tenderhez köze volt, a BKV vezetője (a képen volt és jelenlegi főnöke mellett látható) mégis mindmáig pontosan ugyanaz, mint aki a szerződést anno aláírta, sőt, fizetésemelést is kapott nemrég Karácsony Gergelytől. Szorulna ez némi magyarázatra.”

Vitézy Dávid bejegyzése végén azt írta ,,szívesen elmegyek fütyörészve sétálni az erdőben, ahogy Tarlós úr tanácsolja, de a fenti állításaim mellett ezt követően is ki fogok tartani, fenyegessen meg akárhányszor is akár a volt, akár a jelenlegi főpolgármester. Klíma helyett szauna, börtön helyett eltussolás lett az orosz metróügy vége ebben a ciklusban. Mindkettőn változtatni fogok főpolgármesterként” – emelte ki a főpolgármester-jelölt.

Tarlós István az index megkeresésére ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, Vitézy azt állítja nem állt ki eléggé az új szerelvények vásárlása mellett. Egy korábbi levélből idézett, „műszakilag és hosszútávú gazdaságosság szempontjából elsődlegesen új járművek beszerzése javasolt” ő főpolgármesterként is támogatta, elmondta, ezt Vitézy is aláírta. Emlékeztetett, hogy „olyanokat is mond Vitézy, hogy titkos szolgálati akciókból ismerte ezt meg azt. Ne haragudjon az önkormányzatnak ilyenre nincs lehetősége”. Szerinte felmerül a kérdés, ha igaz is lett volna, honnan tudhatott ilyenről és milyen bizonyítéka van. Tarlós István hangsúlyozta, Vitézy Dávid azt sem bizonyította „egyetlen szóval sem, amit állít, hogy őt az orosz ügy miatt távolították el az állásából, ez nem igaz”.

(Borítókép: Utasok szállnak be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hármas metróvonalán közlekedő egyik szerelvénybe a Deák téri állomáson. Fotó: Jászai Csaba / MTVA / MTI)

Rovatok