Három év szolgálata mérlegen – írja a Parókia, a Balog Zoltán által vezetett Dunamelléki Református Egyházkerület hírportálja március 12-i cikkének címeként, amelyben a dunamelléki lelkipásztorok és főgondnokok március 9-i találkozójáról számol be –, utalva arra, hogy az eseményen „a hatéves püspöki ciklus felénél járva Balog Zoltán dunamelléki püspök beszámolójában felidézte a három évvel ezelőtti egyházkerületi közgyűlésen elmondott beköszöntő beszédét”.

A budapesti Ráday Ház dísztermében rendezett gyülekezeti lelkész-főgondnoki konferencián „közel négyszáz dunamelléki lelkipásztor és főgondnok gyűlt össze” március 9-én, szombaton – írja a portál. Balog Zoltán akkorra már a kegyelmi botrányt követően lemondott a zsinati elnökségről, a Dunamelléki Egyházkerület püspöki székét azonban – mind a mai napig – megtartotta.

A volt miniszter „a személyét és a református egyházat az elmúlt hetekben ért közéleti botránnyal kapcsolatban igyekezett választ adni azokra a kérdésekre, melyek azzal kapcsolatban vetődtek fel, hogy kegyelmet kért egy általa ártatlannak vélt embernek”, amit lelkipásztori kötelességnek tekintett. Nem számolt azzal, hogy ennek milyen közéleti következményei lehetnek – derült ki beszédéből. Úgy véli, a közéleti-politikai megközelítés nem ugyanaz, mint a lelki megközelítés. „Úgy kell szolgálnunk a közéletben is, hogy száz százalékig Istené vagyunk – nem párté, nem politikai irányzaté, nem az ellenzéké és nem a kormányé, hanem Jézus Krisztusé” – fogalmazott.

Elmondta, azért mondott le zsinati elnöki tisztségéről – amely, ahogy fogalmaz, elsősorban közéleti funkciót lát el, amely kifelé, az állam, a társadalom felé irányul –, hogy „elejét vegye az egységbontó törekvéseknek”. Nem tartaná helyesnek, ha újra zsinati elnök akarna lenni, ezt a kérdést lemondásával lezárta. Úgy látja azonban, hogy a püspököt lelki vezetőnek választják a gyülekezetek, befelé irányul a szolgálata. Meglátása szerint a kegyelmi ügy miatt utólag is a volt miniszterségének árnyéka vetül az egyházra. „Ez fáj a leginkább, de ezt helyre lehet állítani. Ehhez belső szabadságra van szükség. A kérdés az, hogy Jézus Krisztus szavára hallgatunk-e együtt, az Ő ítéletére, vagy azokéra, akiknek nem az egyház üdve a célja?” – tette fel a kérdést beszédében Balog Zoltán.

A püspöki beszámolót követő fórumbeszélgetésen egy lelkipásztor felhívta a figyelmet arra, hogy csak bűnös ember kaphat kegyelmet, az ártatlannak igazság jár, egy másik lelkipásztor szerint a „kegyelmi ügy” nem teológiai kérdés, hanem politikai tévedés volt, ezért nem lehet egyházfegyelmi kérdésként kezelni. Válaszában a püspök világossá tette, hogy az ő szubjektív megítélése volt az ártatlanság, azonban az elnöki kegyelem nem ezen az alapon született.

„Kit kellene felhívni, hogy kéne elrendezni úgy, hogy ne legyen törvénytelen”

Balog Zoltán március 9-i beszédéről azonban leirat készült. A fájl református körökben már egy ideje terjed, több jelenlévő, lelkész és főgondnok is megerősítette hitelességét, és Balog Zoltán sem cáfolta.

Amikor lelkipásztor társammal megkaptam a jelzést azokról, akiket jól ismertem a politikából, a közéletből (?), hogy ezt az embert a rendőrök fogják elvinni, mert a pályázati elszámolás nem úgy sikerült, s volt egy álmatlan éjszakám, másnap reggel bementem a püspöki hivatalba, és mondtam a helyettesemnek, hogy baj van, most mit csináljak? Végig azon gondolkoztam, hogy most kit kellene felhívni, hogy kéne elrendezni úgy, hogy ne legyen törvénytelen; de azért van valami mozgástér, hogy visszafizessék, másképp csináljuk, adunk hozzá, csak hogy megmentsük azt az embert – mondom, hogy most mit csináljunk? S azt mondta, hogy először imádkozzunk! Na ez a különbség! Hogy valaki közéletileg és politikailag közelít meg valamit, még ha a cél helyes is, vagy pedig lelkileg közelít meg. Ez kerül mérlegre

– tette közzé a leirat tartalmát a 444. Az ügy kimeneteléről nem számolt be a püspök, egy lelkész állítólagos pénzügyi visszaéléseiről a református körökben is csak homályos pletykák terjedtek.

A leirat szerint a kegyelmi ügyben játszott szerepéről azt mondta,

ha valaki úgy gondolja, hogy valaki egy konkrét ügyben, amiért valaki súlyosan megbűnhődött, méltatlan büntetést kapott, egyébként is nem úgy bűnös ember, ahogyan kimondta a bíróság – még ha ezzel ítéletet nem is kérdőjelezünk meg –, akkor az a dolga, hogy kegyelmet kérjen, ha erre van lehetősége. Hányszor tettem ezt meg az elmúlt 20-25 évben! Hogy kegyelmet kértem, segítséget kértem, megértést kértem, támogatást kértem, elnézést kértem, és mindig újra igyekeztem.

„Emlékszem, amikor először kaptam egy ilyen üzenetet valakitől – régi szolgatársam és lelki testvérem –, hogy te vagy a mi Józsefünk ott, a fáraó udvarában, hát intézkedj, csináld, mondjad, kérjed! És amikor lelkipásztorként kértem, akkor – talán kevésbé figyeltetek erre – együtt (?) lelkipásztor társakkal (együtt) kértem, akiknek a nevét soha nem fogom kiadni, mert nem akarom (…?), meg iskolaigazgatóval meg tanárokkal meg szülőkkel meg diákokkal, akik kiálltak egy 40 éves pedagóguspálya mellett…”

Balog Zoltán beszédét két jelenlévő egyháztag teljesen ellentétes módon értékelte. Az egyik lelkész „a profizmusát emelte ki, hogy ügyesen váltogatta a vicces megjegyzéseket és az érzelmes gesztusokat, a sebezhető, vívódó ember és a gondoskodó, mindenkit megértő vezető pozícióját” – írja a 444, hozzátéve, hogy a papír nélkül beszélő püspök gondolatmenetét egy névtelenül nyilatkozó főgondnok ezzel szemben zavarosnak nevezte.

Az egyházkerületét biztosította, hogy „ha olyan döntést hozunk együtt, lelki természetű döntést, nem politikai döntést, ami azt eredményezi, hogy akkor áldozatot kell hozni – most én nem tudom pontosan, hogy milyen áldozatot kell majd hozni –, akkor én ezt az áldozatot meg fogom hozni. Ezt itt mondom nektek a szemetekbe”.

(Borítókép: Balog Zoltán 2021. április 3-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)