„Nem az a kérdés, hogy milyen hosszú az élet, hanem hogy milyen a széles, hogy tudsz-e széles sávon élni” – fogalmazott Geszti Péter a maszol.ro Új Magyar Szó online hírportálnak. Célja, hogy életét úgy élje – illetve ezt is adja át közönségének –, hogy „a megújulás egy olyan természetes dolog legyen számunkra, mint ahogy, mondjuk, levegőt veszünk, vagy lemegyünk a boltba kenyérért”. Karrierjének kezdetéről, inspirációról, megújulásról is beszélt, sőt Azahriah-ról és a mesterséges intelligencia hatásáról is megszólalt a vasárnap megjelent interjúban.

Geszti Péter többek között arról is beszélt, hogy

• amikor az ember fiatal, és beleérez a korszellembe, akkor sok mindent – akárcsak egy zsonglőr – dobálgat, és egy ideig nagyon úgy tűnik, hogy mindenhez ért. De ez egyáltalán nem így van.
• Szerinte szerencsés pillanatban született: 25 éves volt az 1989-es rendszerváltás idején, akkor kezdett el önálló módon gondolkodni, így jókor kapta el „azt a hatalmas energiát, ami azzal a társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális világrendváltozással tulajdonképpen megjött”.
• Úgy látja, azóta is volt még egy rendszerváltás 2010-ben, elárulta, hogy reményei szerint a következő váltást Magyarország visszademokratizálódásának nevezik majd.
• Egyszerre sikerült sok olyan dologgal foglalkoznia, „amelyek tulajdonképpen valahol érintkeztek egymással, csak elsőre nem tűnt fel”: legyen szó a reklámkommunikációs szakmáról, a zeneiparról, dalszövegírásról, vagy legyen az „közösségi, civil dolgok megismerése és azoknak a működtetése”.
• Amikor valamelyikben egy kicsit elkopott vagy elfáradt, akkor tudott a másikkal foglalkozni, van egy olyan készségkészlete, ami „leginkább arra a szerencsés lelkialkatra épül, ami vagyok”.
• Megpróbál mindig nyitottan gondolkodni, nem azt keresi, hogy mennyi pénzt lehet keresni valamivel, „mert akkor egy csomó mindent nem kellett volna abbahagynom, amit elkezdtem” – fogalmaz, egyúttal azzal foglalkozik, hogy meddig inspirálja, amit csinál, meddig érzi azt, hogy „az a kevés kis időt, amit itt, a Földön eltöltök, azzal érdemes-e eltölteni, hogy azáltal valaki más lehetek-e, mint aki éppen most vagyok, mert engem az érdekel”.
• Amiket létrehoz, azoknak van üzleti relevanciája, „még hogyha leginkább a kulturális, média jellegű dolgokban” is tevékenykedik, azt szokta mondani, hogy „az nem baj, hogy valami, amit kitalálsz, az el tudja tartani magát”, mivel „főleg az utóbbi másfél évtizedben ugye” nem számíthat arra, hogy „majd az állam bácsi neked ad erre pénzt”.
• Úgy véli, elkötelezettsége – részben a minőség, részben a megújulás iránt – az, „ami talán lehetővé teszi, hogy még sokak nagy sajnálatára” még mindig nem ment tönkre.
• Szerinte ma már a személyes márka nagyon hamar kiépül: „Ha azt nézem, hogy Magyarország legújabb popcsillaga, Azahriah, ő viszonylag úgy tűnik, hogy hamar lőtte fel magát, pedig ez sem igaz, mert ő is hosszú éveken keresztül influenszerként gyűjtött maga mögé vagy alá egy félmilliós követő tábort, és amikor előugrott hirtelen azzal, hogy hohó, itt vannak a zenéim, akkor rögtön óriási mennyiségű vásárlója lett. Ha előugrott volna azzal, hogy milyen gyönyörű sneakereket tudok én gyártani, azt is megvásárolták volna tőle pokoli mennyiségben.” Úgy gondolja, a személyes brand legfontosabb része a hitelesség, a függetlenség és a kvalitás.
• A technológiai platformok megsokszorozzák az információk bejövésének lehetőségét, meg a kiküldésének a lehetőségét is, de szerinte nem ez a lényeges, az ember ne küzdjön ellene, hanem maradjon annál az ízlésnél, ami igazán ő. „Ilyen értelemben pedig tök jó, hogy van Azahriah, meg tök jó, hogy van Wellhello meg ByeAlex, meg egy csomó tehetséges magyar srác van. Nem neked szól. Nem kell, hogy vele menj egyébként, majd a gyerekeid vagy az unokáid vagy az akárkijeid úgyis majd mondják neked, hogy mi a tuti” – mondta. „Te csak arra figyelj, ami neked tetszik. Én is ezt csinálom. Különben nem maradna elég időd és energiád, hogy feldolgozd a világ különböző impulzusait. Legyen az zenekar vagy hír, vagy bármi.”
• Abban bízik, „hogy főleg a magyarországi társadalom előbb-utóbb magához tér”. Magyarországon szerinte iszonyatosan alacsony azon emberek száma, akik civil szervezetekben dolgoznak vagy élnek, „ezért nagyon könnyű a társadalommal azt csinálni szinte, amit akar, és néha olyan, mintha a hatalom alapvetően kiskorúként kezelné az egész országot”. 
• Úgy látja, a mesterséges intelligencia esetében az a kérdés, hogy hogyan tekintünk rá. „Az AI-tól, a mesterséges intelligenciáról negatív utópiafilmet láttunk eleget. Sok minden rosszat is feltételez az ember. Lesznek drámák. Óriási elbocsátási hullámok lesznek. Ebben egészen biztos vagyok. De! Közben ezekre fel kéne készülni, és hogyha az államhatalmak nem segítenek, akkor a közösségeknek kell összefogni és egymást felkészíteni. Új tudásokat kell szereznünk mindannyiunknak.”
• Édesanyja nemrég halt meg, Geszti szerint „nagyon nem foglalkozott a saját fizikai állapotával”, pedig ha „40-50 éves korában elkezdett volna ezzel foglalkozni, akkor most nem csak 90 évig élt volna”. Azt szokta mondani, hogy „nem az a kérdés, hogy meddig élünk, hanem hogy milyen minősége van az életünknek”. Magát idézve: „nem az a kérdés, hogy milyen hosszú az élet, hanem hogy milyen a széles, tudsz-e széles sávon élni”. Ennek úgy látja, hogy abszolút része az, hogy a fizikumunkkal, az egészségünkkel, a táplálkozásunkkal, a mozgással foglalkozni kell.

Geszti Péter nyilatkozataiban már nem először került szóba Magyarország múltja, jelene és jövője. Kifejtette már gondolatait a független értelmiség helyzetéről, a magyar mentalitásról, a politikai harcokról, valamint választ adott arra is, hogy miért hagyta ott a reklámszakmát, és hogy mit gondol a Petőfi-filmről.

(Borítókép: Geszti Péter 2022. szeptember 15-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)