Index Vakbarát Hírportál

A baloldal szerint az még kérdés, hogy Magyar Péter is lebontani akarja-e ezt a rendszert

2024. május 6., hétfő 11:03

Dobrev Klára és Tüttő Kata szerint Orbán Viktor rendszerét csak koalícióval lehet lebontani, a baloldalon létrejött szövetség képes erre. Az együttműködés lehetőségét mindig nyitva kell hagyni, de még nem egyértelmű számukra, hogy Magyar Péter valójában mit is akar. A baloldali ellenzéki összefogás (Demokratikus Koalíció–MSZP–Párbeszéd-Zöldek) európai parlamenti listavezetőjével és az MSZP főpolgármester-helyettesével, európai parlamenti képviselőjelöltjével készítettünk interjút.

Az Indexnek Dobrev Klára és Tüttő Kata többek között arról beszélt:

Könnyebben vagy nehezebben ment 2019-hez képest az ajánlások gyűjtése az európai parlamenti választási induláshoz?

Dobrev Klára: Abból a szempontból könnyebben, hogy most három párt indul együtt, és így értelemszerűen több aktivista gyűjtötte az ajánlásokat. Ugyanakkor azt tapasztaltuk, hogy rendkívül nehéz helyzet van az országban, és nagyon rosszkedvűek az emberek. Az életszínvonal drámai csökkenése miatti megélhetési válság rányomta bélyegét az országra.

Tüttő Kata: Könnyen ment, de mi nem 2019-hez képest nézzük. Nemrég, márciusban zárult le az MSZP aláírásgyűjtése, ami pont a közös indulásról szólt. Folyamatosan jelen vagyunk az utcán 2022 óta. Ez része a politikai munkának.

Az ellenzéki pártoknak az idei választásokra lett egy népszerű kihívója. Magyar Péter ellenség, ellenfél, vagy a későbbiekben még lehet potenciális partner?

Dobrev Klára: Egyetlen ellenfelünk van: Orbán Viktor rendszere. Mindenki más potenciális szövetséges, aki Orbán Viktor rendszerét le akarja váltani, és aki – teljesen mindegy, hogy Orbánnal vagy Orbán nélkül, Rogánnal vagy Rogán nélkül – nem hajlandó koalíciót kötni a Fidesszel. A fideszes politika juttatta oda az országot, ahol most tartunk. A szociáldemokraták és a zöldek szövetsége egy erős bázist alkot, egy biztos pont, egy megbízható politikai erő, amely az elmúlt években folyamatosan nőtt, erősödött. Egyre több tagunk van, egyre több szimpatizánsunk, és most így hárman már végképp az ellenzék legerősebb politikai közössége vagyunk. Természetes, hogy az ellenzéki szavazóknak van olyan része – liberálisok és tisztességes jobboldaliak –, akik keresik azt a politikai formációt, amely valamilyen módon megoldást kínál a politikai képviseletükre.

Tehát nem tartják riválisnak Magyar Pétert?

Dobrev Klára: Az Orbán-rendszer lebontásában nekünk mindenki a szövetségesünk.

Tüttő Kata: Azt a rendszert akarjuk lebontani, ami egy nemzeti színekbe burkolt pénzszivattyú, és arra jött létre, hogy a közös vagyonunkat, a közös pénzünket magánvagyonokká alakítsa. A baloldalon most létrejött egy szövetség, amely képes lebontani ezt a rendszert. De az még kérdés, hogy Magyar Péter is lebontani akarja-e ezt a rendszert.

A kutatások és elemzések szerint Magyar Péter inkább az ellenzéktől visz szavazókat. Az ajánlásgyűjtés során mit tapasztaltak?

Dobrev Klára: A támogatóink és a szavazóink Kiskunhalastól Csornáig, Vásárosnaménytől Bácsalmásig mindenhol ott voltak, dolgoztak, gyűjtötték az ajánlásokat, és szépen kaptuk is őket. Úgyhogy én úgy érzem, hogy megállta a helyét a legerősebb ellenzéki politikai közösség, amelynek mi, szociáldemokraták és zöldek tartjuk magunkat.

„Én ezért nagyon mérges vagyok”

Gyurcsány Ferenc egy Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy érdemi átrendeződés zajlik az ellenzéki oldalon. De akkor önök szerint a baloldali összefogás pártjai nem veszítettek a Magyar Péter-jelenségen?

Dobrev Klára: Mi azt tapasztaljuk, hogy nem. Az azonban megerősítette szövetségünk támogatottságát, hogy közös formációval indulunk. Persze látjuk, hogy most mindenki találgat, de nem kell már sokat aludni június 9-ig, amikor a választók döntenek. Nagyon magabiztosan indulunk neki a választásoknak.

Tüttő Kata: Végezzük a dolgunkat.

Sok mindent mondhat egy ellenzéki szereplő, de mindig az a kérdés, hogy emellett mit csinál.

És a mi dolgunk 2019 óta az volt, hogy a szabad városokban megmutassuk: amit mondunk, azt meg is csináljuk. Mutattunk egy másik utat a közösségeknek, megmutattuk, hogyan lehet másképp kormányozni a városainkat. Így tudunk most ismét – együtt egy szövetségben – Magyarország számára ajánlatot tenni, amelyre tovább lehet építkezni.

Beszélgetésünk idején még friss hír, hogy Magyar Péter Tisza Pártja polgármesterjelölteket indít Budapesten. Ehhez mit szólnak?

Dobrev Klára: Magyar Péter pártja sikeres ellenzéki polgármesterekre indul rá, és veszélyezteti, hogy a Fidesztől polgármesteri pozíciókat nyerjünk el. Én ezért nagyon mérges vagyok, mert 2019-ben az ellenzéki közösség legnagyobb sikere volt, hogy önkormányzati szinten több mint hárommillió embert szabadítottunk fel a Fidesz uralma alól. Ezek az önkormányzatok mostanra már bizonyítottak, például Budapesten Karácsony Gergely és Tüttő Kata vezetésével, de sikeres példaként említhetem még a budapesti ellenzéki polgármestereket, illetve Szombathely és Pécs polgármesterét is.

Rendkívül felelőtlen hozzáállás kockáztatni, hogy ezeket a polgármesteri pozíciókat visszaszerezze a Fidesz.

Ráadásul tényleg megkérdőjelezi, hogy Magyar Péter az Orbán-rendszert akarja-e leváltani.

Vagyis akkor mégiscsak van aggódnivalója a hagyományos ellenzéki pártoknak Magyar Pétertől és a Tisza Párttól.

Dobrev Klára: Az orbáni hazug választási rendszer, amit saját magára szabott, nagyon komoly csapdát állított mindenki számára. A csapda az, hogy Orbán rendszerét csak akkor lehet lebontani, ha egy az egy ellen indulunk vele szemben. Direkt azért találták így ki, hogy megnehezítsék az elégedetlenek nagyszámú összefogását, miközben az emberek túlnyomó többsége elégedetlen Orbán rendszerével. Ahhoz tehát, hogy le tudjuk váltani, koalíciót kell kötni, együtt kell működni már a választások előtt. A ’19-es önkormányzati választáson azért tudott nagy sikert elérni az ellenzék, mert ezt végre minden különbözőség ellenére mind megértettük.

Megpróbálták 2022-ben is, de akkor nem sikerült.

Dobrev Klára: Akkor azzal a szlogennel sikerült belerángatni az ellenzéki oldalt egy hatalmas kudarcba, hogy az ellenzéket le kell váltani. Ha most újrakezdődik ez a fajta politizálás, akkor a közösen elért sikereink kerülnek veszélybe. Remélem, hogy ezt mindenki átgondolja.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke közzétett egy videórészletet, amelyen az hallható, hogy Magyar Péter „egészen ijesztőnek” nevezte önt egy nyilvános fórumán. „Ha gyerek lennék, vagy gyerekem lenne, lehet, nem tolnám ott babakocsival, nehogy megálljon a növekedésben” – jelentette ki. Később közölte, hogy a mondatát kiragadták, és valójában a „vizuálisan szennyező” plakátolásról beszélt. Mit szól hozzá?

Dobrev Klára: Orbán rendszerét csak a vele szemben lévő demokraták együttműködése tudja leváltani. Versenyezhetünk, lehetnek komoly konfliktusaink, de együtt kell működnünk. Ezért vagyok mérges minden olyan mondatért, minden olyan cselekedetért, amely bármilyen együttműködést megnehezít. Az MSZP-vel és a Párbeszéd – Zöldekkel is voltak kemény vitáink, néha veszekedéseink, ezeket el lehet simítani. Az együttműködés lehetőségét mindig nyitva kell hagyni. Aki azt bezárja, az Orbán rendszerét konzerválja.

Vár bocsánatot Magyar Pétertől?

Dobrev Klára: Én együttműködést, együttműködésre való készséget várok el az ellenzéki oldalon. Akiben ez nincs meg, az Orbán rendszerét erősíti. Bennem megvan.

Tüttő Kata: Magyar Péterrel létrejött egy új formáció. Magát jobboldalinak definiálja.

A Fidesz első dolga az volt, hogy ezt az új formációt teljes erejével áttolja a baloldalra. Nem véletlenül.

De Magyar Péter jobboldali ember, és a jobboldali szavazóknak jelent választási lehetőséget. Mi a baloldaliakat és a zöldeket képviseljük. Ha Magyar Péter nem a jobboldalról bontja a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, akkor ő nem bontja, hanem építi azt.

„Mindannyian EP-képviselők leszünk”

Idén év elején nem sokan fogadtak volna arra, hogy lesz még ellenzéki összefogás, de berobbant Magyar Péter a magyar politikába, és szinte azonnal létrejött a DK–MSZP–Párbeszéd-együttműködés. Ha már előbb összefognak, meg lehetett volna előzni, hogy az ellenzéki választók egy jelentős része nyitott legyen a Magyar Péter-jelenségre?

Dobrev Klára: A mi együttműködésünk nem csak a mostani választásról szól. Egy stratégiai együttműködést kötöttünk az Orbán-rendszer lebontása és egy leendő kormányzás érdekében. Már 2023 közepétől kezdve látható volt, hogy az ellenzéki oldal csúszik szét, dezintegrálódik. Először az LMP döntötte el, hogy egyedül megy előre. Aztán a Momentum jutott arra, hogy egy másfajta politikával keresi a saját helyét az ellenzéki térfélen. A Fidesz jól ráérzett erre, és ezért felháborító módon átírta a fővárosi választási rendszert. Majd idén februárban jött a pedofilbotrány, amely megütötte a Fidesz támogatottságát. Ez volt az a pillanat, amikor elkezdtünk egymással beszélgetni az együttműködésről és arról, hogy egy biztos pontot mutassunk az emberek számára. Egy olyan politikai közösséget, pártok egy olyan szövetségét, amelyről tudják, hogy honnan jönnek, merre tartanak, és mit akarnak: egy tisztességes európai Magyarországot.

Tüttő Kata: A politikai rendszerünk jelenleg antidemokratikus, az ellenzéki oldal pedig széttagolt. Ezen egy módon lehet változtatni: ha értékalapú, hosszú távú, stabil stratégiai szövetséget kötünk, növelve a hatékony kormányzóképességünket. Mi most egy olyan együttműködést hoztunk létre, amit az MSZP évek óta következetesen képviselt, és amely ma is itt van, illetve holnap is itt lesz.

A három párt egyenrangú fél az együttműködésben?

Dobrev Klára: Mindenki mást és mást tudott behozni ebbe az együttműködésbe. A szervezetét és a szavazóit tekintve a Demokratikus Koalíció a legnagyobb ellenzéki párt. Az MSZP-nek egy politikailag, szakmailag és emberileg is rendkívül erős hálózata van. Nemzetközi beágyazottságával a Párbeszéd – Zöldek következetesen képviseli a zöldpolitikát, illetve sikeres főpolgármestere és politikusai vannak a fővárosban. Ez az együttműködés nagyon sokrétű tudást tud egyesíteni a szociáldemokrata–zöld szövetségben.

Tüttő Kata: Nekünk van a legtöbb polgármesterünk, a legtöbb önkormányzati képviselőnk, több mint harminc éve vagyunk tagjai az Európai Szocialisták Pártjának, óriási nemzetközi kapcsolatrendszerrel. Attól is egyenrangúak vagyunk egy szövetségben, ha azok az elvek, gondolatok, amiket mi, MSZP-sek képviselünk Magyarország jövőjével kapcsolatban, kellő súllyal megjelennek egy közös programban és a közös döntésekben. Ez az, ami igazán számít.

És az európai parlamenti listán nem volt fontos, hogy egyenrangú félként szerepeljenek? Miért nem az MSZP kapta a második helyet, a harmadikat pedig a Párbeszéd – Zöldek?

Tüttő Kata: Ez egy átfogó megállapodás, amely nemcsak az Európai Parlamentre vonatkozik, hanem az önkormányzatokra is, és nem csak 2024-ig szól.

Dobrev Klára: És mindannyian EP-képviselők leszünk. Erre számítunk.

Ha Tüttő Kata mégsem lesz európai parlamenti képviselő...

Dobrev Klára: De az lesz.

Ha mégsem, de Budapesten ismét Karácsony Gergelyt választják főpolgármesternek, evidens, hogy marad mellette főpolgármester-helyettesként?

Tüttő Kata: Ha az ember B terven gondolkodik, akkor biztos, hogy az A terve nem fog megvalósulni. Én most az A terven dolgozom, azon, hogy minél többen tagjai legyünk az Európai Parlamentnek.

„A különböző utak ugyanahhoz a célhoz vezetnek el”

Húsz éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz. Hogy látják, milyen kihívásokról szól majd az EU következő húsz éve?

Dobrev Klára: Erősebbnek kell lennie az Európai Uniónak ahhoz, hogy a 21. században erőteljesebben tudja támogatni azokat, akik erre rászorulnak. A DK ezért beszél Európai Egyesült Államokról. Egy erős Európai Uniónak az az alapfeltétele, hogy az eddigieknél sokkal intenzívebben és hatékonyabban foglalkozzon az állampolgárok életével. Szociális Európa alatt azt értjük, hogy az állampolgárok életminősége nemcsak az adott régió, ország, megye vagy város felelőssége, hanem az Európai Unióé is. Ezért volt nagy előrelépés az európai minimálbér-szabályozás, a következő öt évben el kell érni, hogy az egészségügyben, a gyerektámogatásokra és a nyugdíjaknál is legyen egy minimumstandard. Európai uniós szinten sokkal jobban meg kell védeni a munkavállalókat is, szakszervezetekkel és a munkakörülmények javításával. Csak egy erős Európai Unió tudja garantálni az állampolgárok biztonságát. Ezért közös európai hadseregre, biztonságpolitikára, hírszerzésre és külpolitikára van szükség. Mindezek ahhoz is kellenek, hogy az EU sokkal határozottabban tudjon fellépni a nemzetközi politika színterén. De elengedhetetlen, hogy gazdasági ügyekben is erősebb legyen az Európai Unió, a nagy multikat, a milliárdosokat is csak európai szinten tudjuk szabályozni, adózásra kényszeríteni. Ezek a legfontosabb feladatok, ha ezeket nem vagyunk képesek meglépni, akkor nem lesz erősebb Európa. 

Ezért is kellene hogy minél több Európa-párti képviselőt küldjenek a választók az Európai Parlamentbe, és ne azokat, akik gyengíteni akarják az Európai Uniót.

Tüttő Kata: Első a biztonság, a második az alkalmazkodás az új kihívásokhoz, a harmadik pedig az innováció, a fejlődés, azaz a jövő formálásának képessége. A biztonsághoz sorolandó a béke, az élelmiszer-biztonság, a vízbiztonság, a munkabiztonság, a gazdasági biztonság megteremtése. És nem utolsósorban az európai szélsőjobboldal, Orbán és szövetségeseinek visszaszorítása, akik gyengítik az EU-t. Továbbá Európának alkalmazkodnia kell a változó környezethez is. Például az éghajlatváltozás már nem kérdés, hanem tény. Az Európai Uniónak képesnek kell lennie arra is, hogy saját válaszokat adjon az új társadalmi kihívásokra. Az EU-nak bíznia kell saját polgáraiban, ezért kell a jövőben jóval több forrást és lehetőséget biztosítani az önkormányzatoknak, a helyi településvezetéseknek.

Ismert, és most is elhangzott, hogy a DK az Európai Egyesült Államok koncepcióját támogatja, míg a Fidesz azt szeretné, ha szuverén nemzetek együttműködő közösségévé válna Európa. Miért tartják téves elképzelésnek az utóbbit?

Dobrev Klára: A fideszes elképzelés a szuverenitásról valójában arról szól, hogy Orbán Viktort hagyják békén, hadd lopja el nyugodtan a pénzt, hadd tegye tönkre úgy az országot, ahogy csak akarja, és senki ne szóljon bele. Az erős Európa azonban éppen hogy erős, míg a gyenge Európa gyenge nemzetállamokat eredményez.

Az MSZP is Európai Egyesült Államokat szeretne?

Tüttő Kata: Ahogyan Klára mondja, erős Európát, erős nemzetállamokkal szeretnénk.

Tavaly decemberben öt vállalást fogalmazott meg az MSZP listavezetőjeként. Ezek között szerepelt, hogy gondolkodni kell Európa jövőjéről, de az erősebb Európa nem több Brüsszelt jelent, hanem erősebb önkormányzatokat, erősebb helyi közösségeket. Ez az álláspont melyik európai koncepcióhoz áll közelebb? 

Tüttő Kata: Önkormányzati szempontból fogalmaztam meg ezt a pontot, mert az önkormányzatiság világából jövök, tagja vagyok a Régiók Európai Bizottságának, ahol szinte az összes európai nagyváros és középváros polgármesterével, képviselőivel együtt dolgozom. Az Európai Unió tagállamai számos célt tűztek ki maguk elé: például legyünk energiafüggetlenek, legyünk klímasemlegesek 2050-re, őrizzük meg az élővilág sokféleségét, ne legyen éhezés, mindenkinek legyen hozzáférése egészséges ivóvízhez. Általában a helyi közösségek, a városvezetés feladata, hogy ezeket a célokat a helyi adottságoknak megfelelően teljesítse. A kérdés az, hogy egy célhoz egy úton lehet-e eljutni, vagy több különböző úton is.

Én hegymászó vagyok, és tudom, hogy ha az ember el akar jutni a csúcsra, akkor oda nem csak egy út vezethet.

Ami működik Ljubljanában, az nem biztos, hogy Milánóban vagy Budapesten is beválik. De a különböző utak ugyanahhoz a célhoz vezetnek el.

Dobrev Klára: Orbánéknak az a legnagyobb hazugsága, hogy egy erős Európa elveszi a mozgásteret a nemzetállamoktól, a kormányoktól, a régióktól és az önkormányzatoktól. De pont fordítva van. Az erős Európának éppen az a lényege, hogy minden olyan kérdésben, amiben leginkább a közösség illetékes – legyen az egy ország, megye, város vagy egy falu –, helyben szülessen döntés. Egy erős Európában az Orbán-kormány például nem vehette volna el az oktatás jogát az önkormányzatoktól. Az erős Európának az a feladata, hogy meghatározza, milyen jogaik vannak az embereknek, és vigyázzon arra, hogy senki ne vehesse el tőlük. Egy erős Európa több lehetőséget, több jogot, több jogkört biztosít. Ma Európa erősebb, mint öt évvel ezelőtt volt. Minden válságra erősebb együttműködéssel reagált az Európai Unió. Egyre egységesebb, és egyre közelebb kerül ahhoz, amit mi Európai Egyesült Államoknak hívunk. „Ever Closer Union” – ahogy az Európai Unió alapító atyái mondták, vagyis lépésről lépésre haladunk előre egy egyre erősebb és egyre szorosabban együttműködő unió felé.

A kormányoldal pont az alapító atyákra hivatkozva mondja azt, hogy egy nemzetek Európájára van szükség.

Dobrev Klára: Mert nem mondanak igazat, az alapító atyák legfontosabb gondolata az volt, hogy „Ever Closer Union”.

Tüttő Kata: A kormányoldalon mindig csak azokat a mondatokat ragadják ki, amelyek éppen az adott hatalmi érdekeikhez igazodnak. Emögött nem kell mást látni, Orbán Viktor csak a saját hatalmának megtartását tartja szem előtt. Ha valóban hinne a szuverenitásban, akkor erős önkormányzatiság lenne Magyarországon, akkor nem tiporná sárba Budapest, illetve a többi nagyváros szuverenitását azzal, hogy elveszi a vagyonukat és a bevételüket.

Dobrev Klára: Nekünk, magyaroknak az a nagy kérdés, hogy részesei leszünk-e egy erős Európának, vagy ez a kormány szépen lassan kihúz minket az együttműködésekből. Én azért dolgozom, hogy ez ne történjen meg, és a magyarok ott legyenek a fontos döntéseknél.

„Ha békét akar, akkor menjen el a főnökéhez”

A Fidesz folyamatosan háborúpártisággal vádolja az ellenzéket. Mi a véleményük, az EU-nak és a NATO-nak mit kell tennie az ukrajnai háború lezárása érdekében?

Dobrev Klára: Pontosan látjuk, hogy milyen tervei vannak Oroszországnak, ha megnyeri ezt a háborút. A sokadik békeszerződést szegi meg, és folyamatosan fenyegeti a szomszédait. Orbán Viktor ott állt Putyin mellett, amikor az orosz elnök azt mondta, hogy nem ért egyet azzal a NATO-bővítéssel, amely során Magyarország is tagja lett az atlanti szövetségnek. Magyarország biztonságát fenyegette közvetlenül, és a magyar miniszterelnök ott állt mellette csendben.

Én azt javaslom a magyar miniszterelnöknek, ha békét akar, akkor menjen el a főnökéhez, Putyinhoz, és mondja meg neki, hogy hagyja abba a háborút. Akkor lesz béke, ha Putyin abbahagyja az agressziót.

Tüttő Kata: Orbán Viktor mindig azzal vádol nagyon hangosan másokat, amit saját maga követ el. De mi békepártiak vagyunk. Minden normális ember békepárti, hiszen a háború csak szenvedést okoz. A szociáldemokrácia egyik legfontosabb célja, hogy az értelmetlen, fölösleges szenvedést csökkentse. Az Európai Unió azért jött létre, hogy béke legyen a kontinensen. Ez volt az alapgondolat. Ezt akarjuk mi is.

Tisztázzuk, akarnak katonákat és fegyvereket küldeni Ukrajnába? Ugye ez a vád mindig elhangzik a kormányoldal részéről.

Tüttő Kata: Nem akarunk.

Dobrev Klára: Egyetlenegy olyan kormány van Európában, amely az orosz agressziót finanszírozza: Orbán Viktor kormánya, méghozzá a gázvásárlásokon keresztül. Ráadásul ezt a magyar emberek pénzén teszi, miközben látható, hogy drágábban és több gázt vásárolunk, mint a háború előtt. A többi ország szinte nullára csökkentette a függőségét, de Magyarország most még jobban függ az agresszortól.

„A kritikánk nem egy általános Kína-kritika”

A kormány konnektivitásról és szuverén külpolitikáról beszél. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója korábban azt mondta az Indexnek, hogy Magyarország egy kikötő, amely várja a kikötni szándékozó hajókat: jöjjenek keletről, nyugatról, északról vagy délről. Magyarország keresheti a kapcsolatokat egyszerre az Egyesült Államokkal és Kínával?

Dobrev Klára: A kormány tényleg megépítette a kikötőket, meg is jelentek a kínai gyarmatosító hajók, és pont úgy is viselkednek, mint a gyarmatosítók.

Most az akkumulátorgyárakra gondol mint „kikötőkre”?

Dobrev Klára: Igen, elsősorban az akkumulátorgyárakra. Az a politika, amely Kína összeszerelő üzemévé teszi az országot, tönkreteszi Magyarországot. Hatalmas állami finanszírozással megvalósuló beruházásokról van szó, ezermilliárdokról beszélünk, és mindezt a magyar adófizetők pénzéből fordítják arra, hogy a kínai üzemek idejöjjenek. Nem ők építik meg a szükséges infrastruktúrát, nem ők oldják meg, hogy kellő víz és energia álljon a rendelkezésükre, ezeket a magyar állam biztosítja nekik. Ráadásul az az egyoldalú technológia, amit idehoznak, kiszolgáltatottá teszi az országot egy gyorsan fejlődő világban. Emellett ezek a beruházások tönkreteszik a magyar ivóvizet és a magyar földeket, miközben nincs is belőlük elegendő mennyiség az akkumulátorgyárak igényei szerint. Miután A munka törvénykönyvét és a szakszervezeteket tönkretették, ezekben a gyárakban mérhetetlenül kizsákmányolt munkaerő van, akiknek még az egészségére sem vigyáznak.

Az elmúlt tizennégy év gazdaságpolitikáját az alacsony bérekre építették, aminek következtében sok százezer magyar vándorolt ki. Most pedig még lejjebb nyomják a béreket, hogy így csábítsák ide a kínai gyárakat, amelyek Ázsiából hoznak ide vendégmunkásokat, akik a fizetésüket természetesen hazaadják, ezért ebből nincs is jelentős bevétele az államnak.

Cserébe viszont a szerencsétleneket úgy zsigerelik ki a gyárakban, ahogy csak akarják, és még inkább lenyomják a magyar munkavállalók bérét.

Tüttő Kata: És tovább rontják a magyar munkavállalók alkupozícióját, hiszen megszüntették az érdekérvényesítést. De visszatérve a kikötős hasonlathoz, a történelemben nem volt olyan nagy kikötőváros, amely ellenőrizetlenül engedett volna kikötni bárkit, mert azzal veszélyeztette volna a saját létét. Nem az a kérdés, hogy van-e dolgunk Kínával. Persze hogy van vele dolgunk.

Az Európai Uniónak és Magyarországnak ott kell ülniük a tárgyalóasztalnál, mert ha nem ülünk ott, akkor mi leszünk az étlapon. A kritikánk nem egy általános Kína-kritika.

A mi kritikánk a szabályok be nem tartására vonatkozik. Komoly gazdasági érdekek vannak a háttérben ezeknél a beruházásoknál, de ezek nem az állam, hanem magánszemélyek gazdasági érdekei. Szétverték a magyar munkavállalók érdekképviseletét, hígítják a munkajogi szabályozásokat, lecsavarják a környezetvédelmi szabályokat. Ezeket nem Magyarország érdekében tették meg.

„Tenni kell azért, hogy több nő legyen a közéletben”

A DK bejelentette, hogy ha a kormányoldal június 9-én elveszíti a többségét az európai parlamenti választáson, akkor előrehozott országgyűlési választásokat követelnek majd. De mi lesz akkor, ha a Tisza Párt lenyomja a baloldali összefogást és a többi ellenzéki pártot? Az azt jelenti majd, hogy megbukott a parlamenti ellenzék?

Dobrev Klára: Egy feladatunk van június 9-én: elkezdeni azt a folyamatot, amely Orbán Viktor rendszerének a végét jelenti. Mással nem foglalkozunk, mást nem nézünk, nem számolgatunk. Ha Orbán Viktor rendszere megrendül – és biztos vagyok benne, hogy a szövetségünknek mint legerősebb ellenzéki erőnek ebben nagyon komoly szerepe lesz –, akkor onnantól kezdve megszűnik a legitimitása a kormánynak, nekünk pedig mindent el kell követnünk egy előrehozott választás érdekében.

Tüttő Kata: Arra kötöttünk szövetséget, hogy kiszabadítsuk Magyarországot a Fidesz által létrehozott közpénzszivattyúzás rendszeréből, ezt hívják NER-nek. Egyértelműen van egy nagyon erősen elkötelezett szavazói réteg, amely régóta szeretné kiszabadítani ebből Magyarországot. Ha Magyar Péter valóban le szeretné bontani ezt a rendszert, akkor neki az a feladata, hogy a jobboldalon győzze le a Fideszt.

Országjárása során több fórumon is kijelentette Kunhalmi Ágnes, hogy meggyőződése: a baloldali szociáldemokrata női vezetőké lesz a következő évtized. Itt ülök most két szociáldemokrata női vezetővel szemben. Egyetértenek Kunhalmi Ágnessel? És ha igen, miből gondolják, hogy a szociáldemokrata nőké lesz a következő évtized?

Dobrev Klára: A következő években, évtizedekben mindenhol azt lehet majd látni, hogy egyre több és több női politikus lesz. Az európai parlamenti listánk első öt helyén három női politikus van.

Szerintem a nők nem okosabbak és nem ügyesebbek, mint a férfiak, hanem pont olyan okosak és pont olyan ügyesek, mint a férfiak.

Ezért teljesen természetes, hogy ugyanakkora szerepüknek kell lennie a politikai irányításban. Különösen igaz ez Orbán Viktor Magyarországára, ahol alig vannak nők döntési helyzetben a kormányoldalon. Mi azért emeljük ki a szociáldemokratákat, mert az Európai Parlamentben is azt lehet látni, hogy a zöldek és a szociáldemokraták pártcsaládjában van a legtöbb női politikus. A jobboldal egy kicsit lassabban teszi magáévá ezeket az elveket, de úgy gondolom, hogy egyre több tehetséges női politikussal fog találkozni és interjút készíteni.

Tüttő Kata: Önmagától ez nem megy. Az európai szociáldemokratáknak deklarált, nyíltan felvállalt, egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a nők jelen legyenek a döntéshozatal minden szintjén. Nem elég csak örülni annak, ha valaki néha felbukkan, vagy egy-egy amazon utat tör magának. Tenni kell azért, hogy több nő legyen a közéletben. Én is úgy kezdtem el politizálni, hogy az MSZP megszólított, majd segített, és mindenben támogatott. Szükség van a nőkre a politikában, mert egy egészen más nézőpontot tudunk képviselni.

(Borítókép: Dobrev Klára és Tüttő Kata. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok