Index Vakbarát Hírportál

Kis könnyebbség az autósoknak, hogy nehezebb marad a pénztárcájuk

2024. május 6., hétfő 12:02

Szerdától ismét változik az üzemanyagok ára, aminek következtében ismét pár forinttal olcsóbban tankolhatnak majd az autósok. A benzinesek egy forinttal jobban örülhetnek, mint a dízelesek, de a lényeg, hogy mindkét fajta literjéért kevesebbet kérnek majd a kutakon.

Szerdától ismét változnak a hazai üzemanyagárak, ami azt eredményezi a holtankoljak.hu szerint, hogy a benzin literéért 5 forinttal, míg a gázolajért 4 forinttal kevesebbet kell fizetni a benzinkutakon. Így az alábbiak szerint alakul majd a literenkénti átlagár:

Ahogy korábban megírtuk, az Index birtokába jutott információk szerint a Mol-csoport levelet küldött a benzinkutaknak, és azt írta benne, hogy a heti két alkalom helyett mostantól akár hetente többször is változhat az üzemanyagok ára. Így a piac volatilis mozgását gyorsabban tudja követni a Mol, a kereskedelmi partnereik pedig aktuálisabb, „a mindenkori piaci viszonyokat jobban tükröző áron vásárolhatják meg az üzemanyagot”.

Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkárától, Grád Ottótól megtudtuk, hogy a piac volatilitását több tényező okozhatja. A főtitkár akkor úgy vélekedett, hogy az olajárak hektikusan változhatnak. Jelenleg az egyik ilyen befolyásoló tényező a közel-keleti helyzet, ami az elmúlt időszakban többször okozott hirtelen mozgásokat az árakban.

Rovatok