Index Vakbarát Hírportál

A Magyar Honvédség ezredese, Bárány Mihály az M1-es autópályán történt halálos gázolás áldozata

2024. május 10., péntek 20:04

A Magyar Honvédség saját halottjának tekinti Bárány Mihály ezredest, aki a csütörtöki, M1-es autópályán történt halálos baleset áldozata. A férfi a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

Bárány Mihály ezredes az áldozata annak a csütörtök délutáni, halálos autóbalesetnek, amely Biatorbágynál történt, az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalán. Ahogyan arról az Index is beszámolt a helyszíni tudósítások alapján, az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki átrepült a másik oldalra, és ott újra elgázolták

A Honvédelmi Minisztérium azt közölte az RTL Híradóval, hogy a balesetben az 55 éves Bárány Mihály ezredes hunyt el. 

Bárány Mihály ezredest a Magyar Honvédség saját halottjának tekinti.

A Honvédség honlapján búcsúztak az ezredestől, ahol azt írták, Bárány ezredes kiemelkedő katonai vezető és diplomata volt, aki munkájában mindig az emberi méltóság szempontjait tartotta szem előtt.

Mint írják, Bárány Mihály 1990-től kezdve szolgálta a Magyar Honvédséget különböző alakulatparancsnoki pozíciókban, és már korán kivívta bajtársai tiszteletét, elismerését. Később nemzetközi területen is kimagaslóan teljesített: 2001 és 2002 között az Egyesült Nemzetek Szervezetének katonai megfigyelőjeként, majd 2004 és 2005 között az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) keretein belül szolgált Grúziában.

2005-től kezdődően több mint egy évtizeden át látott el különböző vezetői feladatokat a Honvédelmi Minisztériumban. Az utóbbi években tapasztalatait a védelmi innováció területén is kamatoztatta, legutóbb a Védelmi Innovációs Kutatóintézet EDF-szakértőjeként. 

Életét szakmai elhivatottság, nagylelkűség és a mindennapi kihívásokkal szembeni állhatatosság jellemezte. Nemcsak mint kiváló katonai szakértő, hanem mint megbízható szakember és barát marad meg emlékezetünkben. Kivételes életútja és szakmai hozzájárulása példaként áll előttünk, emlékét tisztelettel őrizzük – búcsúznak.

Rovatok