Véget ért a németérettségi, amely a diákok szerint megosztó volt: van, aki azt kapta, amire számított, míg másoknak egyes feladatrészek alaposan feladták a leckét. Egy biztos: péntek délutántól mindenki számára egy rövid szusszanás következhet, a vizsgák jövő héten folytatódnak a szabadon választott tantárgyak megmérettetéseivel.
13:25 – Megoszlanak a vélemények a németérettségiről. Egy diák az Eduline-nak azt nyilatkozta a szövegértésről: „ugyanolyan nehézségű volt, mint a korábbi években”. Egy másik diák szerint ellenben a hallás utáni szövegértés már nehezebb volt: „Gyakorláskor mindig hibátlant írtam, most örülök, ha lesz pár pontom.”
11:30 – Információk kérése egy főzőkurzusról, nyaralás szülőkkel vagy szülők nélkül. Ilyen leveleket kell írniuk a középszinten érettségizőknek a vizsga negyedik, vagyis utolsó részében.
11:00 – Futás Bécsből Isztambulba, mesterséges intelligencia által működtetett közlekedési lámpák és gyeplabda: a hallás utáni szövegértés feladatai ezeket a témaköröket feszegették. Ha ezt az akadályt is megugorják a vizsgázók, akkor már csak az íráskészségen kell átesniük.
10:15 – A szövegértés után a nyelvhelyességet mérő résszel kell a diákoknak megküzdeni. Múzeumi túra vakoknak, interjú egy német tiktokerrel és csokoládé – ennél a résznél ilyen témák kerültek elő.
9:20 – Németországi trópusi sziget, interjú a Good bye, Lenin színészével és nyelvtanuláshoz használható applikációk. Ilyen témakörök szerepelnek a középszintű németérettségi első részében, vagyis a szövegértésben – írja az Eduline.
Folytatódik a 2023/2024-es tanév tavaszi érettségi időszaka. Hétfőn magyar nyelv és irodalomból, kedden matematikából, szerdán történelemből, csütörtökön pedig angolból vizsgáztak a diákok. Némi szusszanás után pénteken a németesek bizonyíthatnak, ebből a tantárgyból középszinten 7772-en, emelt szinten 2332-en adhatnak számot a tudásukról.
Mint arról korábban beszámoltunk: a 2024-es tavaszi érettségi időszak egy új korszak kezdetének is tekinthető, most ugyanis már azok számára is elérkezett a legfontosabb középiskolai megmérettetés, akik 2020-ban az új Nemzeti Alaptanterv szerint kezdték meg a tanulmányaikat. A változás azonban a németérettségit nem érinti, a diákok a korábbi évek követelményeivel számolhatnak.
Az idegen nyelvi vizsgák középszinten és emelt szinten is 4 részből állnak, amelyek az alábbiak:
A diákok szerint a csütörtöki, középszintű angolérettségi egy igazi ajándék volt a hét többi vizsgájához képest. Volt olyan tanuló, aki azt mondta, hogy „ilyen könnyű feladatsorral még nem találkozott”, míg egy szaktanár a szövegértésről így nyilatkozott: „Meg kellett dolgozni azért, ha valaki el akarta rontani.” Hamarosan kiderül, hogy a németeseknek is ekkora szerencséje lesz-e.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)