Koba, Vito, Günter, Magdus, Fanni, Ropi – néhányan abból a száz kutyából, akiket a hatóságok 2020–2021 között foglaltak le Magyarország számos településén szaporítóktól és a nagykőrösi kutyaviadal szervezésével vádolt emberektől. Pitbullok, amstaffok, harci kutyák – akik közül mintegy ötvennek még neve sem volt, csak száma, gazdáik pedig még azokra sem emlékeztek a tárgyaláson, akiket 4 évvel ezelőtt még a nevükön szólítottak. Pedig azt állítják, nem viadal céljából, hanem kedvtelésből, az állatok iránti szeretetből tartották őket. Kedves olvasóink, önök az Index és Az Én Kutyám oldal kutyaviadalokról szóló közös riportsorozatának harmadik részét láthatják, olvashatják.
„Már négy éve volt, most kezdek a nevekre is visszaemlékezni” – fogalmazott az egyik vádlott, miután a kriminál kynológusok hosszan értékelték az eljárás során lefoglalt kutyákat.
„Ha van neve, kötődünk hozzá. Azt tapasztaltuk, hogy jellemzően a jobb, a legfelkészültebb kutyáknak volt neve” – hangsúlyozta a tárgyaláson a szakértő. „A Foltos, Bikfic és hasonló elnevezésű kutyák nem értek meg még arra, hogy nevük legyen, nem teljesítettek eleget hozzá, volt, akit csak a chipszám alapján tudtunk azonosítani.”
A 3 órán át tartó iratismertetés során közel száz, valószínűsíthetően viadalra tenyésztett és használt kutya küllemét, jellemét ismerhette meg a hallgatóság. 10 százalékukat – többségében kölyköket és három másfél éves példányt – az etológiatesztek alapján soha nem ítélték harcra, tették be a ringbe. A vizsgált ebek felét, 47 példányt nyilvánítottak veszélyesnek, ők intenzíven harcoltatott kutyák lehettek egykor. Azonnal reaktívvá váltak a vizsgálatok során imitált ringben, zsigerből tudták, hol a helyük és mikor kell támadniuk.
„Egy életre-halálra, vagy komoly sérülésig tartó küzdelemről beszélhetünk. Emögött komoly pénzmozgás, fogadás is van. Minél jelentősebb a küzdelem, annál nagyobb a tét. Nagyon kevés olyan kutya van, amely tizenötnél több küzdelmet túlél, vagy a harcból következő sebfertőzésben nem pusztul el. Sok esetben ezek az emberek azért tartottak sertést is, hogy legyen hova tenni az elhullott kutyákat” – magyarázta a tárgyalást követően a neve elhallgatását kérő szakember.
Ez a mondat hangzott el talán legtöbbször a tárgyalás délelőttjén. Volt kutya, amelyik 20 másodperc alatt, olyan sebességgel rontott a tükörnek, ahol egy másik kutyát vélt látni, hogy a saját orrát törte be.
Kilencven százalékban bull típusú kutyákat foglaltak le a nagykőrösi kutyaviadalokkal összefüggésben, összesen nyolc helyszínről. Négy kutyatulajdonoson már a viadal után kattant a bilincs, a másik tizenegy vádlott később került a rendőrség látókörébe.
A Készenléti Rendőrség egységei 2020 decembere és 2021 augusztusa között foglalták le a kutyákat Budapestről, Domaházáról, Albertirsáról, Dunaharasztiból, Erdőhorvátiból és Nagykőrösről.
„A vádlottak nem feltétlenül őszintén nyilatkoznak a kutyák tréningezéséről, a tenyésztés céljáról és a tapasztalataikról” – összegezte a kirendelt szakértő. „Azok a kutyák, amelyek egyértelmű viselkedést mutattak, azok szinte biztos, hogy állatviadal céljából tartott és felkészített kutyák voltak” – fűzte hozzá.
A bírósági eljárás során az állatkínzás különös szenvedést okozó, minősített esete, a tiltott állatviadalra való tenyésztés, tartás és tréningezés tényállását kriminál kynológus és etológus szakértők bevonásával igyekeztek megállapítani. A két meghallgatott szakértő részletesen elmondta, hogy miként zajlott a vizsgálatsorozat, amely alapján Az Én Kutyám és az Index olvasóinak is ismerős Koba múltjáról még többet megtudhattunk.
A veszélyesnek nyilvánított, egykori viadorkutyával, Kobával ebben a videónkban ismerkedhetnek meg:
A szakértők olyan módszerrel vizsgálták a lefoglalt állatokat, hogy a lehető legkevesebb stresszhelyzetnek tegyék ki őket, viselkedésüket semmi se befolyásolja, de ennek ellenére nehéz feladat előtt álltak. A rosszul – vagy sehogy sem – szocializált, nevelt állatok reszkettek a betonon, lépni sem mertek a járdán, mert egyszer sem hagyták el a szaporítótelepet, ahova születtek, kivéve azokat az alkalmakat, amikor viadalok helyszínére szállították őket. De amikor a szakértők a viadalok körülményeit imitálták, még a gyávább példányok is ismerősen fogadták a mesterségesen előállított szituációkat.
„Szállítanak viadalra, utazunk, megérkezünk, feladat van” – magyarázta a kynológus.
Alapvetően ezt a három területet érintették a vizsgálatok, ugyanis ezek alapján nagy valószínűséggel megállapítható, ha viadalra, kedvencként vagy szimplán eladásra tenyésztettek egy adott jószágot.
Az első feladathoz egy mesterséges ringet építettek fel, amiben egy tükröt helyeztek el, mert ha tükörképében egy kutya nem önmagát, hanem egy másik ebet ismer fel, a látványára adott reakció azonnal döntő tud lenni a vizsgált kérdésben.
A második teremben, a „kontrollálatlan zsákmányszerző gyakorlat” alkalmával egy állatot imitáló plüsst mozgattak egy madzag segítségével, a gyakorlat által a lefoglalt példányok zsákmányszerző ösztönének mértékére voltak kíváncsiak. Az etológus kiemelte, még a munkakutyának tenyésztett állatok 50 százalékából is hiányzik az a fajta ösztönös zsákmányszerzés, ami ahhoz szükséges, hogy rögtön a plüssre támadjon.
Egy malinois, németjuhász vagy dobermann a 10-es skálán legfeljebb 6-os eredményt ér el ezen a teszten, nem véletlenül van bajban a Magyar Rendőrség is, amikor szolgálati kutyának alkalmas ebeket keres. Ezek közül a kutyák közül 8-9-es ösztön erősségűek voltak a lista elején szereplő ebek (nekik volt nevük – szerk.)
– hangsúlyozta a kynológus.
A harmadik szakaszba azok a kutyák léptek át, akikről az első kettő során nem volt egyértelmű, hogy részt vettek már viadalon, akár versenyzőként, akár felkészítő állatként. Őket egy, a Pentatlon sportban is használatos lógatási gyakorlatnak vetették alá. Itt fontos volt, hogy magát az eszközt, az ék alakú kapaszkodót felismeri-e, elbírja-e azon csimpaszkodva saját testsúlyát gond nélkül, akár percekig.
Azokat a kutyákat pedig, akikről nem lehetett egyértelműen megállapítani – például visszahúzódó viselkedésük, szocializálatlanságuk miatt –, hogy voltak-e már ringben, egy másik kutya jelenlétében – pórázon – is megismételték az első helyzetgyakorlatot. A legtöbb esetben ez az ismerős helyzet már kulcsingerként működött.
Minden alkalommal a lehető legkevesebb ideig tartott a gyakorlat, alig fél-egy percig, mert a szakemberek szerettek volna kíméletesek lenni. A vizsgálatokból kiderült, hogy a lefoglalt kutyák alig 10 százaléka került csak abba a kategóriába, amely a viadalon részt nem vett kutyákat listázta. Ezek jelentős része is pár hónapos kölyök volt, rajtuk kívül összesen három, fiatal felnőttet tettek ebbe a csoportba.
Érdekes módon – ez is a célszerű szaporítást támasztja alá – a száz kutya közül egyetlen volt 4 évesnél idősebb. Ő tenyészkan lehetett. Volt köztük néhány kölyök, de a nagy többség 1,5-3 éves korú, vagy a harcra alkalmazott, vagy a potenciálisan arra nevelt eb volt.
Olyan okos kutyákat is vizsgáltak, akik szinte azonnal észrevették, hogy tükörrel van dolguk és saját magukat látják. Volt, aki kiforrott, tanult stratégiát alkalmazott a támadások alkalmával, de többen a ringet jól ismerő példányok közül csak a meccsekre felkészítő „roll-okon” tölthették be az edzőpartner szerepét. Ők nem támadtak azonnal, várták a másik fél reakcióját, és annak megfelelően viselkedtek.
Szakértőként magam is meglepődtem néhány kutyán, hogy tíz centi távolság vagy egy óvatos érintés hogy változtatta meg a kutya viselkedését egy másik kutya iránt, és ez volt az, ami alapján úgy döntöttünk: ahol kétséges a viselkedést megítélni, kisebb hibát vétünk, hogyha nagyobb elővigyázatossággal vagyunk
– mondta a végső döntés okáról a kynológus.
Már említettük Kobát, akiről olvasóink tudhatják, hogy már szerető közegben éli nyugdíjas hétköznapjait. Az egykori viadorkutya a leírások alapján az egyik leginkább kiemelkedő adottságú, legokosabb eb a száz közül, a kynológus szerint az egyik legjobb stratéga. Élénk reakcióval reagált a zsákmányra, de gyilkos ösztön nélkül, és nemcsak tükörképe, de a plüss esetében is hamar rájött, nem abban a helyzetben van, amit korábban megszokott. Koba most, évekkel kiszabadítását követően egy állatmentő egyesületnél él, veszélyessé nyilvánítva. A bélyeg, bármennyire is sikerült rehabilitálni az elmúlt négy év során, soha nem kerül le róla.
Az ügyben ítélethozatalra jogosult bíró, Rácz Adrienn szerint a vádlottak számából és a perirat nagyságából fakadóan csak az ítélkezési szünet után jóval, valamikor az év végéhez közeledve születhet ítélet, amiről – riportsorozatunk keretében – olvasóinkat is tájékoztatni fogjuk.
(Borítókép: Tövissi Bence / Index)