A műszak közepén küldték el az iváncsai akkumulátorgyár több száz dolgozóját pénteken, a szakszervezet szerint a kölcsönzött munkaerőt és többnyire a vendégmunkásokat bocsátották el.
Pénteken több száz embert elküldtek az iváncsai akkumulátorgyárból, ahol már működnek a gyártósorok, de egyelőre nem indult el a termelés, csak a tesztüzem zajlik – számolt be vasárnap este az RTL Híradó. A csatornának az egyik elküldött alkalmazott, aki munkaerő-kölcsönző cégen keresztül dolgozott a gyárban, azt írta:
Délután kettőkor jött a műszakvezetőnk. Kiabált, hogy jöjjön mindenki ide, mert baj van. Összepakoltunk, aztán kimentünk. Ott egyből elvették a belépőkártyáinkat, az öltözőkulcsainkat, és mondták, hogy menjünk.
Néhányuk azt nyilatkozta, hogy hallottak pletykákat a leépítésről, de volt, akit hideg zuhanyként ért a hír. Székely Tamás, a Magyar Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti szövetségének elnöke azt mondta, másfél hete tárgyaltak a céggel a bérekről. Bár nem tudtak megállapodni, azt megígérték nekik, hogy a saját dolgozóikat nem bocsátják el. „Jelenleg kizárólag kölcsönzött munkavállalókról van szó, itt viszont ezer fő fölötti létszámról tudunk” – mondta Székely Tamás.
A még ott dolgozók ezt tudják, de azóta ők is félve mennek be, mert attól tartanak, hogy bármikor elveszíthetik a munkájukat. Egyikük szerint a magyar vezetőség jelenleg is lobbizik azért, hogy a magyar munkavállalókat ne küldjék el, és most az első körben a kirgiz és ukrán kollégákat bocsátották el.
Bod Péter Ákos közgazdász az RTL-nek elmondta, hogy a döntésnek gazdasági okai vannak, mert a korábbi tervekhez képest sokkal kevesebb elektromos autót adnak el Európában. „Emiatt sajnos az összeszerelő fázisban a munkaerőigény csökken. Sajnos az a magyar iparpolitika, ami összeszerelő üzemmé tette ezt az iparágat, most megbosszulja magát, mert a kockázat Magyarországon van” – mondta. A dolgozók szerint hétfőn további elbocsátások várhatók.
Április végén dolgozók számoltak be az iváncsai akkumulátorgyárban végzett munkát megnehezítő körülményekről. Többek között elmondták, hogy a kommunikáció a munkások és feletteseik között nagyon nehéz, és a kulturális különbségek is visszavetik a hatékonyságot. A Demokratikus Koalíció szerint azonnal le kell állítani az akkumulátorgyárak építését Magyarországon, és felül kell vizsgálni a már megépülteket.
Március közepén pedig leállították a termelést, és kiürítették az iváncsai akkumulátorgyárat, miután a dolgozók orrvérzésre, fejfájásra és hányingerre panaszkodtak. Az egyik éjszakai műszakban a dolgozók erős, szúrós szagra lettek figyelmesek, amit egyből felismertek, és jelezték a műszakvezető felé. A dolgozókat ekkor kiküldték az üzemből.