Index Vakbarát Hírportál

Összefogtak a magyar politikusok Szijjártó Péter ellen, a lemondását követelik

2024. május 17., péntek 20:35

Az orosz hekkertámadások miatt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter távozását követeli a Demokratikus Koalíció, a Momentum a miniszter nemzetbiztonsági átvilágítását kéri. Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordult, Tordai Bence közölte, több ellenzéki képviselőcsoport közösen kezdeményezi, hogy rendkívüli ülést hívjon össze az Országgyűlés.

Napvilágot látott egy, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által készített jelentés a magyar sajtóban, ami újságírók szerint bizonyítja, hogy a külügyminisztérium hazudott, amikor 2022-ben kampányhazugságnak nevezték, hogy orosz hekkerek megtámadták a magyar külügy informatikai hálózatát. Erről ugyanis tudniuk kellett volna legkésőbb 2021 szeptemberében. A magyar külügyminisztert később Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Barátságért Érdemrenddel tüntette ki „a két ország jó kapcsolatainak előmozdításáért”.

Tompos Márton, a Momentum Mozgalom alelnöke, parlamenti frakcióvezető-helyettese Facebook-bejegyzésében jelezte, hogy a külügyminiszter nemzetbiztonsági átvilágítását kéri a Szuverenitásvédelmi Hivataltól. „Véleményem szerint ez Magyarország teljes megalázkodása és a magyar szuverenitás lábbal tiprása” – írta posztjában a képviselő.

Ezért kérem a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, hogy ha valóban komolyan gondolják a saját feladatukat, akkor indítsanak vizsgálatot ebben az ügyben, különös tekintettel Szijjártó Péterre, akinek a nemzetbiztonsági átvilágítását sem tartom ördögtől valónak. Bár a legegyszerűbb az lenne, ha lemondana előtte…

– zárta bejegyzését a Momentum alelnöke.

A DK szerint a külügyminiszternek azonnal le kell mondani – írja a 24.hu. „Orosz hekkerek ki-be járkálhattak a magyar külügy rendszerében, mégsem vállalta senki a felelősséget, sőt még le is tagadták a botrányt. Ha Magyarországot sikeres támadás éri, és a magyar kormány ahelyett, hogy megvédené az országot, még el is titkolja ezt a nép elől, az egyenlő a hazaárulással” – fogalmaztak.

Donáth Anna és Tordai Bence is reagált

„Nemcsak Magyarország, hanem egész Európa biztonságát és szuverenitását sérti, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium informatikai hálózatába ki-be járkál az orosz titkosszolgálat” – írta bejegyzésében Donáth Anna, a Momentum és a Renew Europe EP-képviselője.

Ezért levélben fordultam Josep Borrellhez, az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez. A lebukott Szijjártó Péter azt mondta: a nyilvánosság előtt nem vitat meg nemzetbiztonsági kérdéseket. Akkor viszont vitassa meg az EU külügyi főképviselőjével, magyarázza meg neki, hogy miért titkolták el a támadást, miért hazudtak róla

– közölte Donáth Anna.

„Amellett, hogy Borrellt tájékoztattam az ügyről, arról is kérdeztem: mit tud tenni az Európai Unió egy ilyen helyzetben, hogy megvédje az EU szuverenitását? A minimum, hogy világossá teszik: Szijjártó Péter és a magyar kormány egy egész kontinens biztonságával játszik” – tette hozzá.

Több ellenzéki képviselőcsoport közösen kezdeményezi, hogy a külügyi tárca elleni orosz kibertámadás miatt május 27-re hívják össze az Országgyűlés rendkívüli ülését – közölte pénteki, online közvetített sajtótájékoztatóján Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezetője az MTI szerint. Az ellenzéki politikus szerint „Putyin hekkerei gyakorlatilag leigázták a magyar kormány informatikai rendszereit, feltörték a Külgazdasági és Külügyminisztérium teljes informatikai hálózatát”.

Tordai elmondta, hogy legalább 2017 óta tudható, hogy „Oroszországgal szemben az elhárítás gyakorlatilag nem működik, politikai döntés született arról, hogy Magyarország nem védekezik az orosz hibrid hadviselés ellen”. A frakcióvezető közölte, megfogalmaztak egy határozati javaslatot az orosz kibertámadás elítéléséről, az eset feltárásáról és következményeiről.

Petíció indult, már több ezren írták alá

Követeljük Szijjártó azonnali lemondását és teljes körű vizsgálatot az orosz hekkertámadás miatt! – petíció indult az aHang oldalán, címzettje Sas Zoltán, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke. Már több mint tízezren írták alá.

Orosz titkosszolgálatok által szervezett akcióban több tízezer bizalmas irat, információ, személyes adat került orosz hekkerek, s feltehetően azonnal az orosz állam kezébe. Egy napvilágra került dokumentum beszámolója alapján az oroszok vittek mindent, amit csak tudtak

– írja az aHang. „Követeljük Szijjártó Péter külügyminiszter azonnali lemondását és az ügy azonnali kivizsgálását a nyilvánosság lehető legnagyobb, törvényes keretek által biztosított bevonásával, tájékoztatásával!” – olvasható az indítványban.

Reagált a külügyminiszter

Én nem tudom, hol éltek eddig ezek az emberek, a Marson vagy a Holdon, mi itt élünk Közép-Európában – reagált az ügyre Szijjártó Péter az ATV kérdésére.

Az egész történelmünk arról szól, hogy megpróbálnak itt befolyásolni minket, a szélrózsa minden irányából nyomást gyakorolni ránk. Ennek vannak különböző formái, például a hackertámadások

– fogalmazott a külügyminiszter.

Mint mondta, számos formája van a beavatkozási kísérleteknek, a kérdés csak az, hogy ezeknek egy kormány ellenáll-e és fenntartja-e a szuverén politikáját vagy nem. „Mi ellenállunk minden beavatkozási kísérletnek, független attól, hogy az milyen formában valósul meg. Fenntartjuk a szuverén politikánkat, csak és kizárólag a nemzeti érdek alapján cselekszünk” – jelentette ki a tárcavezető.

A minisztériumban és a kormányzat erre szakosodott részlegeiben dolgozó szakemberek feladata a biztonság fenntartása a miniszter szerint, és ha azt kihívás éri, nekik kell megtennie a szükséges lépéseket. A KKM belső levelezésének kikerülését érdekes kérdésnek nevezte.

Ebben szerepet játszott-e bármilyen titkosszolgálat? Költői kérdés, érdemes lesz ezt egyszer majd megvitatni

– mondta.

A DK azon kezdeményezését, hogy távozzon a hivatalából, megtiszteltetésnek tartja. A rendkívüli parlamenti ülés ötletéről úgy véli, a kampány alatt „ebben olyan nagy újdonság és innováció nincsen”.

Rovatok