A legtöbb beavatkozásra Fejér vármegyében, Budapesten és Somogy vármegyében volt szükség – összegezte az Indexnek a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Este 8 óra után hatalmas dörgésekkel, villámlásokkal, széllökésekkel érte el a vihar Budapestet, most pedig érdemes körbejárni az otthonunkat, és felmérni, hogy keletkeztek-e károk.
A keddi viharos időjárással kapcsolatban országszerte 286 tűzoltói beavatkozásra volt szükség – tájékoztatta erről az Indexet a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Kedden a HungaroMet kedd délután hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Zala, Somogy, Baranya, Tolna és Bács-Kiskun vármegyék egyes járásaira. Este 8 óra után hatalmas dörgésekkel, villámlásokkal, széllökésekkel érte el a vihar Budapestet.
Szerdán pedig többfelé készülhetünk záporokra, zivatarokra, majd napközben ezek egyre inkább az ország keleti, északkeleti felére koncentrálódnak, de délután nyugaton és délen is előfordulhatnak. Emellett hosszabb-rövidebb időszakokra mindenhol kisüt a nap.
Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék kivételével az ország minden vármegyéjében és a fővárosban is okozott károkat a vihar. A legtöbb beavatkozásra Fejér vármegyében (40), Budapesten (39) és Somogy vármegyében (32) volt szükség. Az esetek 94 százalékában (270 esetben) az erős szélben letört faágak és kidőlt fák miatt hívták a tűzoltókat. Országszerte 12 épületben keletkezett kár.
A katasztrófavédelem így foglalta össze lapunknak a legfontosabb káreseményeket:
A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság emlékeztetett arra, hogy a vihar után érdemes körbejárni az otthonunkat, és felmérni, hogy keletkeztek-e károk. Ha sérült közművekkel találkozunk, értesítsük a szolgáltatót. Ha gázvezeték sérült, és szivárog a gáz, vagy elszakadt elektromos vezetékkel találkozunk, ne közelítsük meg, hívjuk a 112-es segélyhívó számot.
Az épületben keletkezett károkat érdemes minél hamarabb helyreállítani. A ház előtti vízelvezető árkokból a vihar után szedjük ki az összegyűlt vizet, iszapot, szemetet, hogy a következő felhőszakadásnál is el tudja látni a feladatát. Ha nem áll benne a víz, szúnyogok sem fognak benne fejlődni.
(Borítókép: Kazincbarcika 2020. június 12-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)