Palesztinpárti tüntetők zavarták meg kedden az izraeli nagykövetet Budapesten egy konferencián. A rendőrség az ügyben vizsgálatot indított.
Vizsgálja a rendőrség, hogy a Danube Institute rendezvényét megzavaró palesztinpárti demonstrálók megvalósítottak-e jogsértést, bűncselekményt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Magyar Hanggal.
Mint megírtuk, Jakov Hadas-Handelsman izraeli nagykövet a Danube Institute konferenciáján tartott beszédet Budapesten, amikor a közönség soraiban ülő palesztinpárti tüntetők zavarták meg a diplomata felszólalását.
A BRFK tájékoztatása szerint május 21-én, este negyed kilenckor érkezett a bejelentés, hogy egy I. kerületi étteremben tartott zárt körű, előzetes regisztrációhoz kötött rendezvényt többen is megzavartak. A rendőrség a bejelentést követően perceken belül a helyszínre ért, a tiltakozók viszont addigra távoztak.
Az adatgyűjtéskor megállapították, hogy az egyik résztvevő, egy magyar állampolgárságú férfi két hangoskodót is megrúgott, miközben kivezette őket a teremből. A 26 éves férfit előállították az I. Kerületi Rendőrkapitányságra, és garázdaság megalapozott gyanújával hallgatták ki.
Hozzátették, hogy elemzik a sajtóban megjelent felvételeket, a további elkövető vagy elkövetők azonosítása folyamatban van. Vizsgálják azt is, hogy a rendezvényt megzavarók megvalósítottak-e jogsértést, bűncselekményt.
A BRFK szerda kora este közleményben azt írta, a nyomozók délutánra azonosították a sajtóban megjelent felvételeken hangoskodó és erőszakosan viselkedő fiatal nőt. A 26 éves tunéziai állampolgárt előállították, és garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.