Index Vakbarát Hírportál

Több milliós kárt okoztak, közel ezer embert vertek át Hevesben az internetes csalók

2024. június 7., péntek 21:08

Internetes csalókat fogtak el Hevesben, akik közel ezer embernek okoztak több millió forintos kárt a közösségi médiában feladott játékkonzol- vagy szerszámgéphirdetésekkel. A károsultak a termék vételárát, esetenként annak egy részét, olykor csak a szállítási költséget előre átutalták, azonban a meghirdetett terméket végül egyikük sem kapta meg. Az ügyben még 2022 végén indult vizsgálat, a rendőrség lefolytatta az eljárást.

Közel ezer embert megkárosító internetes csalókat fogtak el Heves vármegyében – közölte az illetékes rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel. Soltész Bálint tájékoztatása alapján az ügyben még 2022 végén indult eljárás a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon, majd a nagyszámú sértett miatt a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozócsoportot alakított.

A szerteágazó adatgyűjtés során a rendőrök csaknem ezer embert hallgattak ki, akiket ugyanazzal a módszerrel csaptak be – ismertette a szóvivő. A gyanútlan károsultak a közösségi médiában feladott játékkonzol- vagy szerszámgéphirdetésre jelentkeztek, majd a termék vételárát, esetenként annak egy részét, olykor csak a szállítási költséget előre átutalták. A meghirdetett terméket azonban végül egyikük sem kapta meg (bár nem nevezték meg konkrétan, hogy hol történt a csalás,  de valószínűleg a Facebook Marketplaceről lehet szó, amellyel összefüggésben többször is figyelmeztettek a szakemberek efféle átverésekre).

Az eljárás ideje alatt öt huszonéves gyöngyösi és visontai fiatalt hallgattak ki gyanúsítottként, a banda két vezetőjével szemben letartóztatást, illetve lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság – közölte Soltész Bálint, aki elmondta, hogy a gyanúsítottak egymást segítve adták fel a valótlan hirdetéseket, eleinte saját profiljaik és bankszámláik használatával, később közeli hozzátartozóik közösségimédia-fiókjait is jogosulatlanul igénybe véve.

Az eddigi adatok alapján a feltételezett elkövetők több mint 8 millió forint kárt okoztak a sértetteknek.

A 934 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás, négyrendbeli pénzmosás és más bűncselekmények miatt lefolytatott eljárást a rendőrség befejezte, az iratokat a napokban megküldte az ügyészségnek.

A győri rendőrség is online csalókra figyelmeztetett

Ahogyan arról az Index is beszámolt, májusban online csalókra figyelmeztetett a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság is. A közelmúltban Győr-Moson-Sopron vármegyében is több online csalás miatt indult nyomozás.

Az esetek között volt, hogy a használt cikkek eladására szolgáló internetes felületen vagy a közösségi médiában létrehozott piactéren estek áldozatul a sértettek. De előfordultak úgynevezett befektetési és banki csalások is.

rendőrség közleménye szerint az alábbiakra érdemes figyelni:

Rovatok