Index Vakbarát Hírportál

Rogán Antalt megkérdezték, lehet-e még belőle miniszterelnök

2024. június 13., csütörtök 20:11

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, a miniszterelnök kabinetfőnöke hosszú idő után interjút adott egy lapnak. A 444 által készített beszélgetésben szóba került egyebek mellett a választási kampány, a háború és a Magyar Péter–Varga Judit-beszélgetésről kiszivárgott hangfelvétel is.

Rogán Antal a 444-nek többek közt beszélt arról a hangfelvételről is, amelyet Magyar Péter hozott nyilvánosságra, és ahol Varga Judit volt igazságügyi miniszter beszélt volt férjének arról, hogy a kabinetminiszter és munkatársai belenyúlhattak bizonyos ügyészségi iratokba. 

Rogán Antal azt mondta:

utólag beszélt Varga Judittal arról, hogy miért mondott ilyeneket a felvételen.

„Ha Judit ezeket komolyan gondolta, akkor finoman szólva alaptalan dolgokat állított. De én megkérdeztem Varga Judit igazságügyi miniszter asszonyt utána, és azt mondta nekem: értsem meg, abban a szituációban már bármit elmondott volna, csak hogy szabaduljon a férjétől. Én ezt a magyarázatot elfogadom, főleg utólag, sok dolog ismeretében, amit a férjéről tudni kell” – mondta Rogán Antal. 

Megjegyezte azt is, hogy egyetért azzal, ahogy Havasi Bertalan miniszterelnöki sajtófőnök korábban Magyar Pétert jellemezte. „Nem állítom, hogy nem reménytelen helyzetben lévő ember, ma már politikus” – mondta Rogán Antal.

Mindeközben a tárcavezető tagadta, hogy bármilyen szerepe lett volna Varga Judit és Magyar Péter válásában, annak lefolyásában.

A több mint egyórás beszélgetésben a miniszter többek közt arról is szót ejtett: 

(Borítókép: Rogán Antal. Fotó: Bődey János / Index)

Rovatok