Index Vakbarát Hírportál

Így építi követőtáborát Sulyok Tamás: elnöki találkozók, kávé, főzelék és kultúra

2024. július 4., csütörtök 09:56

Áttekintettük Sulyok Tamás köztársasági elnök hivatalos Facebook-oldalát, amelyből egyértelműen leszűrhető, hogy mind a vallás, a család és a kultúra, valamint a különböző világnapok és a mellények is kiemelt fontossággal bírnak az államfőnek. A köztársasági elnök oldala jól megtervezettnek tűnik külső szemmel nézve, minden a helyén van, ám az igazán nagy ugráshoz kellett a magánélet megmutatása is.

Halad a korral Sulyok Tamás, a köztársasági elnök ugyanis nemcsak a hivatalos elnöki honlapon, a sandorpalota.hu-n keresztül tart kapcsolatot a magyar emberekkel, de a Facebookon is igencsak aktív és egyre ügyesebben építi követőtáborát. Az államfő posztjait alaposan megtervezik, jól beállított, szerkesztett bejegyzésekről van szó, de közben azért akadnak hétköznapibb jelenségek is. Áttekintettük az elnöki posztokat az oldal első négy hónapjától.

Az oldalt a Meta adatai szerint március 6-án, tehát egy nappal azután hozták létre, hogy Sulyok Tamás hivatalba lépett. A köztársasági elnököt még február 26-án választották meg, ám ennek ellenére sem készült el már akkor a Facebook-oldala.

Kézen fogva érkeztek

Legelső posztja március 6-án, kora délután élesedett, amely Ulpianus-idézet és egy fotó volt, amelyben feleségével, Nagy Zsuzsannával sétálnak be a Sándor-palotába, kézen fogva. Székfoglalónak tökéletes üzenet volt. 

Ezt leszámítva első heteiben inkább találkozókról, kézfogásokról és a március 15-i ünnepség körüli eseményekről számolt be. A tendencia áprilisban sem igazán változott, néhány világnapi felhívás, ünnepi köszöntő és szomorú gyászhír szakította meg az elnöki találkozók posztjait.

Kávé és főzelék

Április 11-e volt az első nap, amelyen az államfőt már nem kizárólag elnöki pozícióban lehetett látni, egy díszes Petőfi-kötetet lapozgatott a magyar költészet napja alkalmából. Innentől kezdve átalakult Sulyok Tamás oldala és ritkán, de szállingózni kezdtek az államfő magánéletét bemutató posztok is, természetesen csak a tisztségéhez méltóak. Így megtudhattuk például, hogy a köztársasági elnök szeret a repülőn kávézni, Weöres Sándor-verset is tud szavalni a gyerekeknek gyermeknapon, illetve kedveli a borsófőzeléket.

Apropó borsófőzelék: a köztársasági elnök stábja is élt azzal a fegyverrel, hogy követőtábor-építésnél előhúzzák az étel- és kertfotókat. E tematika alól tehát Sulyok Tamás oldala sem lett kivétel, így kerülhetett ki az ominózus ebédes fotó, illetve egy kép a Sándor-palota kertjéről is eső után. A húzás bejött, hiszen ezek a posztok messze több lájkot kaptak, mint a hivatalos találkozókról szóló bejegyzések. A borsófőzelék volt például az egyik első, amely több mint ezer lájk és 500 hozzászólás fölé ment. Később pedig azt is megtudhattuk, hogy a kávét igazából úgy szereti, ha van benne egy „kanál méz és egy gondolatnyi tej”.

Háziasszonyok között

Noha Sulyok Tamás facebookos követőtábora kezd lassan gyarapodni, ennek ellenére hivatala nem sokat fordított a reklámozására. A Meta hirdetéstára szerint április eleje óta mindössze 408 ezer forintot fordítottak a közösségi oldal hirdetéseire, igaz, ennek csaknem negyedét az elmúlt egy hétben költötték. A legtöbbet egyébként nem is a posztokra, hanem általánosan az oldal népszerűsítésére. A hirdetés fotóján Sulyok Tamás ül a dolgozóasztalánál és arra biztatja az embereket, hogy kövessék a munkáját figyelemmel.

Azt nem tudni, hogy pontosan kik voltak a célközönség, de arról van adat, hogy kiket ért el. Az összes megtekintés negyedét a 65 év feletti nők adták, de a második és harmadik legnagyobb kategória is a hölgyeké, az 55 és 64, valamint a 45 és 54 év közöttieké. A férfiak közül a legtöbben a 45 és 54 év közötti korosztályból kíváncsiak az államfő oldalára, legalábbis a kattintásokból ez látszik.

A mellény üzenete

Nem is meglepő tehát, hogy mikről posztol a köztársasági elnök. Június 6-án például arról is közzétett fotót, hogy épp besegít az otthoni teendőkbe feleségének és kezébe vette a vasalót. (Bár a kép a háttér alapján feltehetően szintén a Sándor-palotában készült.)

Sulyok Tamás egyébként a posztok alapján szereti az elegáns mellényeket. Ha nem feltétlen munkához kötődő videót vagy fotót tesz közzé, akkor előszeretettel mutatkozik ilyenekben. Ez pedig a lájkokban is megmutatkozik, feltehetően szintén az idősebb hölgyek kedveléseinek apropóján. Mellényből pedig bőven akad a fotók alapján az államfő ruhatárában, még szavazni is kockás lajbiban jelent meg Szegeden. De hasonló ruhában dobott kosárra is egy június végi posztja alapján.

Hogyan áll követők terén?

A nagyközönség felé nyitásnak meglett az eredménye, hiszen a köztársasági elnök oldalának követőszáma igencsak emelkedésnek indult az elmúlt hetekben. A socialblade.com adatai szerint csak az elmúlt 30 napban mintegy 750 új lájkolója lett, amellyel valamivel 12 ezer fölé tornázta táborát. Persze elődjétől, Novák Katalintól még messze elmarad, akinek úgy is több mint 200 ezer követője van, hogy február óta, a lemondása óta nem posztolt oldalán.

Persze Novák már köztársasági elnöksége előtt is népszerű volt, Sulyok Tamásnak pedig nem is feltétlen ezzel kell összemérnie erejét. Mindenesetre a közösségi oldalát jól használva próbálja minél több embernek megmutatni az államfőség hétköznapi oldalát is a politikai üzenetek mellett.

Mi a helyzet más platformokon?

Sulyok Tamás, bár a Facebookon képek terén meglehetősen aktív, érdekes módon a Meta másik felületén, az Instagramon nem találtuk nyomát hivatalos oldalának. Pedig a képekben ez a platform még erősebb. Az X-en, azaz a néhai Twitteren ugyanakkor fent van Sulyok, de mindössze szerény 825 követővel rendelkezik ott. Igaz, jóval kevesebbet is posztol.

Szintén elengedni látszik a TikTokot, hiszen bár itt található az államfőhöz köthető oldal, ám mindössze néhány videó van rajta, azok közül is az utolsó márciusi közzététel. Mindössze 75 ember követi az oldalát.

(Borítókép: Tövissi Bence / Index)

Rovatok